Ez itt micsoda?

Nagyjából 25 éve ment el az eszem és határoztam el, hogy szereznem kell egy Land Rovert. Sikerült. Hogy sajnos, vagy szerencsére, azt úgy félévenként meggondoltam, attól függően, hogy éppen utaztunk-e vele valahova, vagy tréleren vittük egyik szerelőtől a másikhoz. Ez itt az elmúlt pár év krónikája, mert időközben ha rettentően lassan és mindenféle nemvárt szívással, de csak elkészülni látszik végre a mű. Hogy teljes legyen a kép, ezt olvasd el először, mert itt már a második rész jön:

A javarészt ház előtt parkoló öreg Land Rovernek lassan, észrevétlenül lejárt a műszakija. Mivel csak pár naponta járattam meg, vagy indítottam be, hogy ne merüljön kongó üresre az akksi, meg néha mozogjon egy kicsit, így nem igazán foglalkoztam a forgalmival. Pedig kellett volna. Egy hetes utazás után hazaérve az autónak csak a hűlt helyét találtuk a parkolóban, ott, ahol hagytam.

Volt, ahol csak kárt tettek az autóban

Furcsa, hogy egyáltalán nem aggódtam amiatt, hogy valaki ellopta, hiszen az emberek 95 százaléka akkor sem tudta volna beindítani az autót, ha a kezébe nyomom a slusszkulcsot. Mondjuk valószínűleg nem is ők lopnak autókat. Aztán a postaládában ott virított a pecsétes levél, hogy az újpesti közterületesek vitték el, mert lejárt a műszakija, így meg nem illik közterületen tárolni az autót. Ekkor még arra gyanakodtam, hogy valamelyik lakótelepi szomszéd szemét csípte a ritkán mozgó autó, és az hozzáférhetetlen parkolóhely, de végül kiderült, hogy nem ők nyomtak fel. Miután már visszaszereztem a kocsit, keresett egy figura – érdekes lett volna utánajárni, hogy honnan tudta meg a telefonszámom – hogy kellene kezdeni valamit azzal az öreg autóval, és ő szívesen megvenné.

Apró kis izékkel is végtelen időt, energiát lehet el**szni

A történet ekkor vált kerekké, valószínűleg ő hívta fel a közterületesek figyelmét a lejárt műszakira, akik mindenféle előzetes értesítés, felhívás, autóra helyezett figyelmeztetés nélkül hipp-hopp el is szállították az autómat. Mondom, valahol jogosan, de nem túl elegáns módon kivitelezve.

Volt egy vesszőfutásom, amíg a közeli okmányirodából kiimádkoztam a vizsgaállomásig szóló útvonalengedélyt, de végül csak meglett az újabb műszaki. Az viszont tisztán látszott, hogy az évek nem tettek jót a Land Rovernek, és biztonsági öv, tökéletes fék nélkül biztos nem ülnek majd be a gyerekeim. Szóval keressünk egy helyet, ahol rendbe teszik. Találtam is egy ígéretes helyet Tinnyén, ahol olyan járgányokat is építenek, mint amilyen ez a városnéző oldtimer imitáció. Gondoltam, itt biztosan rendbe tudják hozni, hiszen a semmiből építenek autót, ennek pedig azért mégiscsak van valami alapja.

A bal oldali sárvédőt egy Octaviás gyűrte össze, a jobboldalit pedig a kácsi kertkapu. Ez a jobb.

Sok pénzem nem volt rá, így megkérdeztem a hazai Land Rover importőrt, nem látnak-e fantáziát az autóban. Az ötlet onnan jött, hogy írtunk már mi is masszív gyári támogatással gatyába rendbe tett öreg autókról, például erről a Peugeot-ról, néha a márkák örülnek, ha valami régi járgányt is ki lehet tenni az ablakba. A mai Land Rover meg előszeretettel utal a legendás ősökre, közben pedig egyre messzebb kerül tőlük minden tekintetben.

Aztán persze nem lett belőle semmi. A hazai forgalmazótól érkezett felderítők túl nagy feladatot láttak a műhely udvarán álló bánatos rozsdahalomban, a felújítást bevállaló mester pedig ekkor a nekem saccolt ár többszörösével riogatta a kiérkező bizottságot. Itt vége is volt az első nekifutásnak, önköltségesre váltott a móka. Tinnyére még párszor kimentem, megnézni hogy haladnak a felújítással, ostoba módon pénzt is hagytam ott, de végül két év félig szétbontott állapotban esőben, fagyban rohasztás után rosszabb állapotban vittem el onnan, mint ahogy érkezett. Szerencsére jött a következő tuti tipp és összepakoltuk az autót, hogy visszahozzuk Budapestre.

Ezt látta a Land Roveres küldöttség, így el is ment a kedvük a közös munkától

Kompi neve valószínűleg minden Land Roveresnek ismerősen cseng. Ő nagyjából bármit képes megjavítani, ismeri is az összes modellt, és nála nem kell otthagyni egy másik autó árát munkadíjnak. Szóval a következő állomás a Kompi művek különböző lerakatai voltak, mert időközben kétszer is költözött az egész műhely. A dolog kezdett lendületet venni, kimentettük a beteget Tinnyéről, és az Újpesthez közel lévő, fűtött, csodaműhelyben bámulatos tempóval indult a meló. Akkor készült az alábbi szomorú hangulatú videó is:

Hamar kiderült, hogy van baj rendesen, az ismert fékgyengeségen túl a kormányművel, üzemanyagtankkal és az alvázzal is csinálni kell valamit. Míg Kompi a fékrendszert cserélte ki az utolsó csavarig, addig én az eBay-en kezdtem kormányművet keresni. Mivel jobbkormányos az autóm, Angliából jött a bontott darab, ami nagyobb hulladék volt, mint ami eredetileg az autóban volt. Szorult, kellemetlenül karistolt, szóval semmire sem volt jó. Az eladó persze nem reagált semmire, így az eBay-nél reklamáltam. (Elég komoly fogyasztóvédelmi ernyő óvja náluk a vásárlót, hiszen elég kockázatos dolog úgy fizetni valamiért, hogy sosem láttuk azt, csak az eladó leírásában bízunk.)

Ez nem Thor pörölye, hanem egy ízlésesen becsomagolt Land Rover kormánymű

Elsőre elutasították a reklamációt, hogy használt autóalkatrészt vettem, mégis mit vártam. Aztán a következő levélben elmagyaráztam, hogy ez nem egy karosszériaelem, ami ha kopott, karcos, attól még hibátlan, hanem egy kormánymű, amit ha beszerelek, akkor esetleg fejre állok és jobb esetben csak én halok meg. Mert az eladó szerint jó, a szerelőm szerint meg nem, és én ezt inkább szeretném visszaküldeni és visszakapni a pénzem. Végül ez hatott, megoldódott a dolog. Újabb keresés és újabb licit után megérkezett a következő példány is, amit már azonnal egy igazi kormányműveshez vittem, hogy legyen olyan jó és nézze már meg, hogy milyen állapotban van.

Gyors ellenőrzés után megkapta a beépíthető minősítést a második kormánymű

A soroksári félreeső kis utcában lévő hatalmas műhelyt tovább tartott megtalálni, mint amennyi idő alatt átnézte a mester és kiderült, hogy ezt a darabot már nyugodtan beépíthetjük, tökéletes lesz. Eltekintve attól az apró bonyodalomtól, hogy az SIII-as kormányműre nem megy majd fel a régi, SII-es kormánykerék, mert a bolond angolok össze-vissza variáltak a ricnikkel. Van 36 és 48 ricnis kormány, illetve kormánymű, és időben is összevissza variálták őket, egyszer ezt, egyszer azt használva. A kormánynál nem ragaszkodtam a gyári megoldáshoz, mivel az SII-esé, ami csinos drótküllős darab, pont nem passzolt az új kormányműhöz. Az SIII-asnak meg otromba, szomorú bakelitkormánya van, így vettem egy használt, klasszikus háromküllős darabot. Hajszállal kisebb a gyárinál, de remélem nem lesz érezhető a különbség.

Az SIII-as kormány ronda bakelit, helyette ez lesz az autóban

Míg ez megérkezett, addig az üzemanyagtankkal is futottam pár kört. Ami sajnos kilyukadt, nagyjából 1/3-ad magasságban. Az új tank Angliában 40-50 ezer forint körüli áron kapható, de mit ad Isten az enyém ebből a szempontból is különleges darab, mert nemcsak hagyományos módon egy betöltő csöve van, hanem az ülést felhajtva, hatalmas, befőttesüveg-fedélnyi csavart letekerve közvetlenül a tetején is fel lehet tölteni üzemanyaggal. Én is ezt a nyílást használtam, amióta valami félkegyelmű felfeszítette az autó oldalán lévő gyári tanksapkát és leszívott belőle vagy 10 liternyi gázolajat. Ez a változat viszont kétszer annyiba kerül, mint a mezei, így elkezdtem olyan helyeket keresni, ahol meghegesztik a tankot. Végül meglett a megfelelő műhely, ahol bevállalták, végül 25 ezer forint ment el a homokfúvásra, javításra, festésre. Szép is lett a végeredmény.

Homokfúvás, javítás után új ruhát is kapott a nagyjából 40 literes, ülés alá épített tank

Közben Kompi lakatos szomszédja durván 90 ezer forintból újraépítette a szétrohadt hátsó alváznyúlványt, kicserélte az lökhárítót, megjavították a taposólemezt. Ugyan a Land Rover nagy része alumínium-magnézium ötvözet, ami elméletben sosem rohad el. Szerencsére az angolok tettek acélt is az alu mellé, így az elektro-korróziótól mégis gyönyörűen tud rohadni, ahol összeér a két fém.

A beteg részeket kivágták az alvázból

Kompi pedig a fék rehabilitáció után felszerelte az évekkel ezelőtt összevásárolt új ajtókat, a kormányművet, amit most már mind a négy sarkán rögzíteni tudott a kasztnihoz, megjavította az adagoló kissé szétszórt rudazatát, feltette az új kormányt, beszerelte a felújított üzemanyagtankot, lecserélte az összes lámpatestet, stb. Közben kezdett útban lenni az autóm, jöttek a rövidebb idő alatt, egyszerűbben megjavítható esetek, amik mind sürgősek voltak és fizetni is tudtak azonnal. Így újból helyet kellett keresni, a látszólag már célegyenesben lévő Land Rovernek. Amikor elhoztam, az utolsó etap munkadíját már nem is hagyta kifizetni, pont fordítva, mint a tinnyei brigád, ahol viszont semmit nem csináltak, csak a pénzt tették el.

Földön hever a váltó, terepváltó, overdrive

Kompitól ismét jó helyre került az autó, oda, ahol láttak már öreg autót, és nem ijednek meg a kilátástalannak tűnő helyzetektől sem. A Sandlander műhelyéből már tucatnyi olyan öreg terepjáró került ki, amik újkorukban sem voltak annyira szépek, mint a felújítás után. Itt egy Land Criuser FJ62-es,  itt pedig ez a J40-es szépség, 1979-ből.
Nyilván az én autóm sosem lesz ilyen, hiszen nem múzeumba szánom, nem is befektetésnek, hanem szimplán szerelemből. Idén már huszonkettedik éve.

Az elektromos része már hibátlan, de kilométeróra spirált még lőni kell valahonnan

A következő részben jön a donorvásárlás és az új ülések, valamint az utólagos ülésfűtés beépítése, és a felniket, kereket is rendbe tesszük. Jön még új tető, beszakadt kerékcsavar, és az utolsó pillanatban is hullanak még ki csontvázak a szekrényből.