Ladám szívhez szóló története


Félreértések elkerülése végett, a történetet úgy fogd fel, mint amit én, azaz a törtfehér, 2107-es Lada mond. A Kisgazdim, T. Zsolt írta a cikket, szeretetből, az én tiszteletemre.

A Volga folyó mellett születtem. 1992. 07. 24-én Kisgazdám nagyszüleihez kerültem. Képzeljék, garázsomban mindig kellemes volt a hőmérséklet. Teremtőim, a szovjet mérnökök gondoskodtak róla, hogy akár -40 Celsius-fokon is gond nélkül elinduljak.

A nagyszülők készítettek egy egyedi, csak rám való szőrme üléshuzatot. Így belsőm elég otthonos lett. Én vagyok a család második 2107-e, és harmadik Ladája.

1996-ot írtak. Egy baleset a család 2107-esének egész elejét összezúzta. Nem nyújtott kellemes látványt. Megjavították, majd Oroszországba ment. Jó barátot vesztettem el. Sosem láttam többet. Ekkor kerültem a gazdim szüleihez.

Életem nagyon megváltozott. Saját garázsom nagyobb volt, de hideg, szeles és nyitott. Kis híján csillaggarázsban aludtam. Minden nap mentem valahova. Sokszor télen is. Ám sosem hátráltam meg. Úgy mondják, pöccre indultam. Életemben egyszer nem indultam el, azért, mert lemerült az akkumulátorom.

Van egy gyenge pontom, a karosszériám. Nem szeretem a nedvességet, főként télen a sós hólevet. Nem az a bajom, hogy utálok fürödni. Szeretem, ha hétvégenként megszabadítanak a hétköznap rám került kosztól.

Kisgazdám nagyon szeret. Minden hétvégén megmossa lámpáimat, ablakaimat. A leglényegesebbek a krómozott részeim. A hűtőrács, a lökhárító, az egyéb díszítőelemek. Ettől vagyok én AZ autó. Sokan megcsodálnak az utcán. Ez büszkeséggel tölt el.

Gazdimtól hallottam, vannak szakújságírók, vagy valami ilyesmi a nevük, akik olyan élőlényeket vizsgálnak, amilyen én vagyok. Az eredményeket aztán tudatják a többi emberrel valamilyen hírközlési formában.

Tehát az a lényeg, ha azok meglátnak mondjuk egy X-et vagy Y-t, akkor azt mondják a krómozott részeire (ami lehet polírozott műanyag), hogy “Ez igen. Fantasztikus. De szép! Jól mutat rajta, formás”. Bezzeg amikor én kerülök sorra a vizsgálaton, csak azt hajtogatják: “Nézd már milyen ocsmány, hogy néz ki. Nem odaillő.”

Problémáznak velem, mindenbe belekötnek. Csúfolják a minőségemet, származásomat. Elfelejtik, hogy akkor ez volt a trendi. Műbőr, plüsskárpit. Továbbá Kisgazdimnak én vagyok a legek legjava.

Legelső őseim megépítése idején mi voltunk a korszerű gépek. A mérnökök a legelső Ladákat nyúzópróbának vetették alá. Szibériába, a tajgára, a Szaharába, zord hegyvidékre mentek velük.

Így minden ember használhat ott, ahol akar, bárhol is lakjon a Földön. Nekünk Ladáknak van egy legendánk. Ez az az érték, ami a hasam és a föld között van. Nem is kicsi. Ettől vagyok jó bármely úton.


Nem vagyok kicsi, 414 centi hosszú autó bőven elég. Olyanoknak terveztek, akiknek nincs sok pénzük, vagy jó autót szeretnének. Nem utolsósorban, akik szeretnek, foglalkoznak, törődnek velem.

4-5 tagú családoknak pont megfelelő vagyok. Gazdim famíliáját is vittem sokszor a Balatonra tele csomagtartóval. Fenyőfák alatt aludtam.

Egyszer egy este mélykék lett az ég. Esett az eső, villámlott, fújt a szél. Az eső még oké, de az már nem tetszett annyira, amikor szakadt az átlátszó szilva nagyságú jég.

Kisgazdám a ház ablakából figyelt. Nagyon aggódott mi lesz a festésemmel, az üvegemmel. Épségem érdekében még a takaróját is feláldozta volna.

Engem azonban nem kell félteni. Nem alumíniumból vagyok, mint egyes autók. Egyszer Pécsen is volt jégvihar, a többi autó megadta magát a hömpölygő víznek. Sorra álltak le az út szélére, de rajtam nem fognak ki a természet erői.

Megtörtént, hogy egyik télen megcsúsztam a jégen. Hiába fékeztek, az nem használt. A dombról való lezuhanástól egy bokor mentett meg. Első kerekeim a meredély szélén álltak meg.

Utasteremben másodpercekig néma csönd volt. Ha az a bokor nem fog meg, akkor lezuhanok. Akkor elképzelhető, hogy tetőmre, a bent ülőre borulok.

Azért történnek velem jó dolgok is. Amikor a Balatonon nyaraltunk, a család át akart menni a déli partról az északira. Választhattak, vagy katamaránnal, vagy velem teszik meg az utat. Egy szép hajókirándulást áldoztak fel, hogy velem mehessenek.

Nekem jól esett, hogy ennyire szeretnek, bíznak bennem. A célpont Badacsony volt. Elérkeztünk a Badacsony aljához, de nem érték be a hegy lábánál való szemlélődéssel. Fel a Badacsonyra! A hajóval érkezőket különböző színűre festett, legalább 50 éves dzsipek vitték fel a csúcs alá. A család viszont velem ment.

Amikor visszaértünk a villához, mindenki elfáradt. Többször másztam hegyeket, leereszkedtem róluk, csúcsforgalomban araszoltam, mindezt a nyári forróságban. Gondoskodtam továbbá utasaim kényelméről, hűtéséről és mindenről, hogy a nyaralásuk gondtalan legyen.

Bárhová is mentünk, a család mindig bennem piknikezett. Pohártartóm nincs, de erre a célra megfelel a kesztyűtartó lehajtott fedele. Asztalként szolgál a csomagtartó ajtaja. Az első üléseimet hátradöntve jót lehet szunyókálni. A kihajtható hátsó könyöktámaszra a legjobb kifejezés a fejedelmi lenne.

Gazdim már tud vezetni és elég ügyesen teszi. Hamar megtanulta, hogyan kell engem irányítani. Bár néha még így is akadnak húzós helyzetek.

Nagy lendülettel való elindulásnál majdnem elvittem egy villanyoszlopot. Megesett velünk, hogy mentünk az úton, ami egyenes, poros, keskeny. Egyszer csak utolért egy terepjáró, Zsolt gyorsított, nagy huppanások a göröngyös talajon. Por addig, amíg fényszóróim el tudnak világítani. Amikor a kiépített úthoz értünk és megálltunk, tíz perc után ért be minket a portól fuldokló terepjáró.

Vannak, akiket csak az érdekel, melyik felebarátom erősebb, gyorsabb. Végsebességem vezetőmmel és egy utasommal 152 km/h, 75 lóerős vagyok. A kicsi számok miatt nem kell lebecsülni engem.

Ha tövig nyomják a pedált, és kellő időben váltanak, hamar elérem a 100-at. Ha szeret valaki, mindegy, hogy melyik autónak nagyobbak az ilyesfajta paraméterei. Neki csak én vagyok, más jármű nem létezik számára.


Valljuk be, formás automobil a Lada. Nagy tévedés, hogy mi kockák lennénk. Aki azt állítja, az még biztos nem látott kockát és biztos megbukott geometriából.

Tele vagyok ötletes megoldásokkal. Teljes belső teremet plüsskárpit borítja, még a padlót is. Az ajtókra is jutott. Az üléseket is ez borítja, műbőrrel kombinálva. A sebességváltó rúd mellett van annyi hely, hogy egy mobiltelefon elférjen. Csomagtartómban érdekes dolog helyezkedik el, most nem a teljes értékű pótkerékre gondolok. A kerékdobjaim közti részbe egy szakember fából elkészített egy kétszintes polcot!

Itt elfér a pumpa, a szervizkészlet, a fejsze, a vontatókötél meg még ezer érdekes dolog, 6 pár munkakesztyű, hátha egy autókaravánnak kell segíteni. A legfontosabb azonban a szakirodalom, vagyis a sárga, keményfedeles úgy 660 oldalas kézikönyv.

Ez a kötet féltve őrzött kincs, a család legelső Ladájától, egy 21013-tól maradt meg. Bár inkább az 1980 előtti típusokra vonatkozik, a legtöbb lényeges dolgot megtudjuk belőle. Ezzel a könyvel a kezünkben, és a szerszámkészlettel a civilizációtól több ezer kilométerre is meg tudjuk javítani az autót.

Balkezesek figyelem! A gyújtáskapcsoló a kormány bal oldalán található. Hát nem szuper! Ettől is egyedi típus vagyok. Az első ajtóimba beépítettek egy pirosan világító lámpát, hogy még sötétben is lássák, ha nyitva van. Ez mindenki biztonságát szolgálja.

A család másik kedvence a kutya. Vicces élőlény, lassú és csöpög a hűtővize és szöszös, mint az üléshuzat. Amikor az egyik ajtóm nyitva marad, ő máris beugrik. Végigszimatol, lefekszik, néha el is alszik. Vittem már messzi utakra. Meg évenként állatorvoshoz.

Nagyon erős testem van. Engem lehet nyomkodni, húzni-tolni lökhárítómnál fogva. Szinte meg sem érzem. Sosem szorultunk mások segítségére. Sőt! Inkább mi segítünk másokon. Egyszer végighúztam egy Barkas-t Pécs elkerülő útján, hogy szerelőhöz vigyük. Őt a hátsó lökhárítóm után kötöttük, mert magától nem ment.

Sajnos eljött az a pillanat, amikor közös országutunk elágazáshoz ért, vagyis elváltunk egymástól. Ő nagy reményeket fűzött hozzám. Én bennem megvoltak azok az adottságok, amitől én vagyok számára az autó.

Csodálta bennem az erőt, a küzdeni akarást, hogy jobb legyek a vetélytársaknál, a rendíthetetlenséget, az elszántságot, hogy bármi áron, a legmostohább körülmények közt is elviszem őt, kiállok mellette. Ő felnézett rám. Egész pici kora óta együtt vagyunk jóban, rosszban. Megismerte erősségeimet, gyengéimet.

Hitte, hogy bennem semmi nem tehet kárt, még az idő sem. Elnyűhetetlennek tartott, megbízhatónak. Órákig tudott rajtam bütykölni, néha szinte semmi eredményt nem ért el, mégis örömmel tette. Elfogadott olyannak amilyen vagyok. Büszke volt rám. Ki akart emelni a tömegből, ám én hamar rájöttem, hogy rajta és egy pár emberen kívül senkit sem érdeklek, a típuscsaláddal együtt. Ez azonban semmitől sem tántorította el. “A Lada élt, él és élni fog.” Örökké…

Sokszor nem az a lényeg ki a gyorsabb, erősebb, szebb. Hanem az, hogy milyen érzelmek fűznek egymáshoz két lényt. Még akkor is, ha az egyik egy autó. Nem mindegy, hogy egy gépkocsi csak ahhoz van tartva, hogy a többi ember, jármű előtt villogjunk, hencegjünk.

Nem az számít, milyen a festés, mögötte fontosabb dolgok is vannak. A Gazdim szerint engem nem a számok határoznak meg. Egyszerű autó vagyok. A szeretetet azonban nem lehet megvásárolni. A tőlük kapott szeretet az, amitől más vagyok, mint a többi.

A gazdám búcsúzás előtti napokban azt mondta, egyetlen autó sem veheti fel velem a versenyt. Belőlem csak egy van, pótolhatatlan vagyok. Ha eljön az a pillanat, sorsom beteljesedése, nézzek bátran szembe vele.

Egész este szomorkodtam, és azon gondolkodtam, milyen rossz lesz nélküle. Soha nem fog velem már törődni senki annyira, mint Zsolti. Kiálltam az élet által elém gördített akadályokat. Nincs miért szégyenkeznem. Amikor pedig acélszívemből kihuny az éltető szikra, és a lelkem végleg távozik az élet autópályájáról, akkor a Ladák egén új csillag születik, mely fog oly fényesen ragyogni, mint én itt a földön. Ám ez a ragyogás örökké tart.

(Továbbra is várjuk olvasóink cikkeit érdekes autójukról, az autóhoz fűződő kapcsolatukról az auto@sanomabp.hu címre.)