Egy nap a Wörthersee-n

Tíz fős Corrado-s csapatunk, mely joggal nevezhető “első áldozónak”, szombaton hajnalban indult az egynapos túrára, nagy izgalommal a szívében, de erős aggodalommal az időjárás miatt.

Egész úton szakadó esőben hajtottunk Ausztria felé és sógoréknál sem akart szűnni az égi áldás. Úgy látszott, minden ellenünk szövetkezett, az autót indulás előtt letolatta egy fiatalember, egy bokorban megbújó fényképész brigád is tett róla, hogy lelkesedésünk alábbhagyjon.

A katasztrofális útviszonyok miatt lassabban pörögtek a kilométerek, néha a VR6-os Corrado-ban széria elektronikus diffizár is alig birkózott meg a feladattal. Még jó, hogy nem az ültetett autókkal indultunk neki az útnak, az osztrák autópályákon leszakadt volna a vesénk is.

A sűrű esőfelhőkből aztán kezdett kitűnni a Wörthi-tó és amikor egyre több feltűnő gépcsoda haladt a cél felé, ismét elkapott minket a “der See ruft” érzés. Kis csapatunk egyik tagja már rutinos tó túrás, ezért a bejutás sokkal könnyebben ment.

A kis városba kocsival csak a hónapokkal előre megváltott belépővel lehet felmenni, a többieknek marad a taxi meg a busz, négy illetve három euróért. Vissza ugyanígy. El lehet képzelni, mit kaszálnak a taxisok egy hét alatt. A három eurós napijegyet kifizetve belevetettük magunkat a csak “Wörthersee” néven ismert találkozó forgatagába.

A rendezett, máskor halálosan nyugodt kis falu most teljesen felbolydult, porig ültetett gépek mindenfelé, hullámzó tömeg az utcákon, annak ellenére, hogy egész nap szakadt az eső. Mi lehetett itt a hét elején, amikor ragyogó napsütéses idő volt?! Izgalmas volt felfedezni azokat a helyeket, melyeket eddig csak videókon láthattunk, megnézni a városka jelképévé vált kettes Golf kőszobrot.

Az utcákon folyamatosan haladtak az autók, egy-egy fotó erejéig lelassítva, vagy megállva, hadd gyönyörködjön a nép. A tuningszakma minden résztvevője képviselte magát, kiállító pavilonok, sátrak álltak a tóparti város minden pontján.

Mindenki átformálhatta autóját, szinte minden márkához kínáltak kiegészítőket, de a főszerep továbbra is a VW-é és az Audié. Csak hogy keserítsem az itthoniakat (meg magunkat is), minden körülbelül fele annyiba került, mint idehaza. Legyen szó spoilerről, lámpáról, hifiről vagy futóműről. A kinti fizetéseket azt hiszem, nem kell ecsetelnem, Jürgen barátunk egy havi zsebpénzéből megvesz minden cuccot a kocsijához.

Érdemes egyben és kint megvásárolni minden szükséges okosságot, nem itthon, apránként ahogy van rá pénze az embernek. Inkább egy év gyűjtögetés és sokkal több minden belefér a költségvetésbe. Alkudni egyébként mindenhol lehetett, néha már úgy tűnt, kell is, nem szabad azt hinni, hogy csak “bunkó magyar” szokás ez.

Talán egy kivétel akad a felsoroltak közül. A felnik, de abból is a legnagyobb méretben, a mostanában divatos “Ben Hur”, vagy küllős designban, krómozott vagy aranyozott kivitelben. Ezek a felnik még kint is horror összegbe kerül.

A tavalyi és azelőtti flip-flop fényezési őrület kezd alábbhagyni, az idei abszolút trend a két vagy többszínű fényezés, némi air brush-sal megbolondítva. Egyre több az agyonműanyagozott, szétspoilerezett járgány, én személy szerint nem örülök ennek a “tejfölösdoboz-tuning” irányzatnak. Szerencsére vannak azonban, akik nem követik a “fast and furious” stílust, és megmaradtak az egyszerű, tiszta formáknál: szép felni, tisztes méretű ültetés, gyári szín, így is tökéletes hatást lehet elérni.

Nagyon sok magyarral találkoztunk az egy nap alatt, több tippet is adtunk egymásnak, mit, hol érdemes beszerezni. De az autókban sem kell szégyenkeznünk, szerintem több darab is nagyobb elismerést váltott ki, mint bármelyik német vagy osztrák típustársa.

Minden évben érkeznek őrültebbnél őrültebb átalakítások, bulimobilok. Volt jobbkormányos, bogár kiegészítőkkel felvértezett egyes Golf, bocimobil kettes Golf és számos komoly költségvetéssel készült show car is. Ezek rendszerint mind trélerrel érkeztek és csak kiállítási darabként funkcionáltak. Persze minden komolyabb cég készített demoautót, telepakolva minden földi jóval.

Ahogy az az autós felvonulásokon lenni szokott, minden évben a nagy számok törvénye alapján pár autó áldozatává válik az araszolásnak. Idén is több összetört gép árválkodott az út szélén.

A taxisokhoz hasonlóan a különböző vendéglátó egységek is egy hét alatt keresték meg az egész éves bevétel jókora százalékát. Számos sörsátorban lehetett csillapítani a korgó gyomrot és a kiszáradt torkot elég húzós árszínvonalon, közben több színpad is kínált egyéb látnivalót, igen lengén öltözött hölgyek aktív közreműködésével. Kellett is mozogniuk rendesen, ha nem akartak fázni a szinte őszi, nyirkos időben.

Egyébként a dübörgés folyamatos volt, ami hol autókból, hol a sátrakból, hol a színpadról szólt, néha már súrolva a fájdalomküszöböt. Az eső miatt a földes területek hatalmas sártengerré változtak, de becsületére legyen mondva a szervezőknek, több teherautónyi fatörmelékkel és forgáccsal terítették be az állóvizet, jelentősen megkönnyítve ezzel a tömeg vándorlását.

Délután teljesen átázva, málhás szamárként cipekedve indultunk vissza az autókhoz, fél órás szárító művelet után bekapcsolódtunk a hazafelé igyekvő konvojba. Útközben peregtek az élmények, és minden nehézség ellenére kikristályosodott, hogy jövőre ismét itt leszünk, már rutinosabban mozogva a Wörthersee forgatagában.