Elállt az eső, kitisztult az ég, végre lehet nyomni a gázt a tesztpályán! – gondolhatnánk, de az automata fékrendszereket fejlesztő mérnökök életében az időjárás-jelentés ennél jóval több fejfájást okoz.
A Toyota Shizuoka prefektúrában található Higashi-Fuji Technikai Központjának 3-as számú egyenesében zajlanak a japán gyártó ütközésmegelőző rendszerének tesztjei. Ez az a biztonsági rendszer, amely szenzorokkal pásztázza az utat, és figyelmeztetéssel, vagy ha kell, automatikus vészfékezéssel próbálja elkerülni az ütközéseket.
A száraz aszfalt a szentgrál
A tesztek során autókat és gyalogosokat mintázó célpontokat mozgatnak a pályán, hogy kiderüljön: a rendszer pontosan úgy reagál-e, ahogyan annak kellene. A méréseknek van egy kőkemény feltétele: az aszfaltnak száraznak kell lennie. Ám télen, amikor a nappalok rövidek, a hőmérséklet pedig alacsony, a pálya száradására néha több mint négy órát is várni kell.
Ha a száradásra várva kiesik néhány óra, a csúszásokat csak a hétvégi munkavégzéssel lehet bepótolni. 2023-ban a biztonsági rendszereken dolgozó csapattagok több mint háromszor annyi hétvégi túlórát halmoztak fel, mint a cég más részlegeinek dolgozói.
„Csökkenteni akartuk a hétvégi munkát azzal, hogy a lehető legtöbb tesztidőt sajtoljuk ki a hétköznapokból” – magyarázza a Yuya Mizutani, a Mobilitásbiztonsági Platformfejlesztési Divízió mérnöke a ToyotaTimes című újságban megjelent cikkben. A csapat elhatározta: építenek egy olyan karakurit (ötletes, mechanikus automata szerkezetet), ami villámgyorsan feltakarítja a vizet az eső után.
Óriás szivacs a vonóhorgon
Mizutani és kollégái fogták magukat, és terveztek egy autó mögé köthető, gigantikus szivacshengert. A henger nagyjából 2 méter széles. Mivel a 3-as egyenes sávjai a közutakhoz igazodva 3,5 méter szélesek, a szerkezet egyetlen oda-vissza úttal a teljes sávot képes szárazra törölni. Maga a működési elv pofonegyszerűnek hangzik: felszív, kinyom, összegyűjt, kiürít.
A henger által felszívott vizet egy felette futó acélrúd préseli ki, ami egy alumíniumtartályba csorog. Ez a mintegy 320 literes tartály a szerkezet hátulján csücsül, és amint megtelik, a pálya szélén egyszerűen leürítik.
A zseniális ötlet a japán középiskolai baseballbajnokságból érkezett. Az egyik meccsen felhőszakadás miatt félbeszakadt a játék, és a tévéképernyőn azt mutatták, ahogy a személyzet speciális szivacsokkal és hengerekkel gyorsan felitatja a vizet a pályáról, hogy minél előbb folytatódhasson a meccs.
Persze a végső, guruló szivacsos megoldásig rögös út vezetett. A csapat először végigpróbált mindent: kísérleteztek útfűtő berendezésekkel, ipari porszívókkal, nagyteljesítményű légfúvókkal és óriási ablaklehúzó-szerű lapátokkal is.
A kísérletek során a porszívó bizonyult a leggyorsabbnak, ám a prototípus túl kicsi volt a több kilométeres pálya teljes hosszához, egy óriási ipari változat legyártása pedig méregdrága lett volna. Az útfűtés megépítése sem volt reális házon belül, ráadásul balesetveszélyesnek is ítélték. Végül csak a szivacs maradt versenyben.
Az egyik legnagyobb fejtörést a felszívott víz kipréselése okozta. Kezdetben a középső acélrudat mereven rögzítették, de ez nem működött megfelelően. A megoldást az hozta meg, amikor hagyták a rudat együtt forogni a szivaccsal, a rúd és a henger közötti rést pedig állíthatóvá tették.
A számok pedig önmagukért beszélnek: a téli időszakban a pálya kiszáradási ideje a felére, mintegy 4 óráról alig 2 órára csökkent. Nyáron a várakozási idő 1-1,5 órára szorult vissza, ami éves szinten nagyjából 91 kieső munkaórát takarít meg a mérnököknek. A legfontosabb pedig az, hogy drasztikusan lecsökkent a hétvégi túlórák száma.
Kövesd a Vezess.hu-t a Google hírekben!
