Új motor, elektronika és több mint 350 új és továbbfejlesztett alkatrész: ezek a fő üzenetei a Ladának a Nivával kapcsolatban, akik a minap hivatalosan is elindították az 1977-ben megszülető terepjáró frissített kiadásának gyártását.
Az új modell egyébként hivatalosan a Lada Niva Legend nevet viseli, kinézete pedig tényleg legendás, legalábbis annyira régre visszanyúlik a dizájn, mint a legendás történetek szoktak. Nem is ez volt az orosz gyártó fő csapásiránya a modell frissítésénél, hanem az, hogy dinamikusabb legyen. Ezt azzal érték el, hogy a korábbi 1,7 literes, 83 lóerős motor helyére a más modellekben már bizonyító 1,8-as, 8 szelepes benzinest tették, mely 90 lóerővel és 153 Nm csúcsnyomatékkal mozgatja a bódét.
A képre kattintva galéria nyílik!




Nyomatékának 80 százalékát már 1000-es fordulaton leadja, a fogyasztást pedig vezetési stílustól függően 3-30 százalékkal csökkentették. Így az üzemanyagigény is már stabilan 10 liter alatt van száz kilométeren, 9,9 liter helyett már csak 9 literes értéket adnak meg. Hogy az erőforrásból a teljes potenciált ki lehessen hozni, a váltót és a differenciálművet is megpiszkálták. A nyakunkba szakadó teljesítmény mellett a fékeket is fejlesztették, már hűtöttek az első tárcsafékek.
Fejlesztették a futóművet is, a jobb kezelhetőség és komfort érdekében az első felfüggesztésnél a keresztstabilizátort előre helyezték, de az új rugók is ezt a célt szolgálják. A kasztni egyes elemei először a Niva történetében galvanizált acélból készültek, ez a gyártás fejlesztését is igényelte: megújult prés- és hegesztőüzemben készülnek a terepjárók.
Mi megmosolyogjuk, de óriási biztonsági előrelépésként emlegetik a kormányba épített légzsákot, ilyen se volt eddig a Nivában. Az újratervezett kormányműnek köszönhetően már fel-le is lehet állítani a volán pozícióját, a gyújtáskapcsoló pedig jobbra került, az új bajuszkapcsoló alá, mellyel az ablaktörlő három sebessége, valamint az ablakmosás indítható. Az egyébként extra maradt, ha az ember egy kulccsal szeretne ajtót nyitni és autót indítani, alapesetben két kulccsal teljes értékű autó a Niva.
Belül érintőképernyő és egy karral állítható osztómű jelenti még a látványos kényelmi újításokat, de a rezgéscsillapításért is tettek, emeli ki a Lada közleménye. Van klíma is, a korábbiaknál csendesebb motorral. A friss légáramlásért a motorháztetőn, a szélvédő tövében lévő extra nyílás felel, mely kisebb eséllyel dugul el a gyártó szerint.
Egy full extrás új Niva csakis az új, kéttónusú 16 colos felnikkel lehet teljes. Arról nincsenek infóink, hogy mindezért mennyi pénzt kérnek Oroszországban.






