A villanyautókat “költséges hobbinak” nevezte a The Sunday Times-nak adott interjújában Stephan Winkelmann, a Lamborghini vezérigazgatója. A jelenlegi piaci helyzetben a részvényesekkel, az ügyfelekkel és az alkalmazottakkal szemben egyaránt felelőtlenségnek tartaná, ha erre a technológiára fordítanának erőforrásokat.




Helyette a hálózatról tölthető hibrid hajtásláncokat helyezik fókuszba: 2030-tól elvileg kizárólag ilyet gyárt majd a Lamborghini, ugyanakkor nem mondanak le a nagy teljesítményű belső égésű motorokról – magyarul a jövőben is a benzinmotorok dominálnak majd a Lamborghinikben, az elektromos komponenst értékes kiegészítőnek tekintik.
Az immár hivatalos döntés mindenesetre azt jelenti, hogy valószínűleg örökre búcsút kell intenünk az óriási Lanzador terepkupénak (képeinken). A tanulmányt még 2023-ban mutatta be a cég, és 2028-ban vették volna gyártásba. Aktív aerodinamikai csomag és felfüggesztés, két villanymotoros összkerékhajtás nyomatékvektor-szabályozással, 2+2 üléses GT belső kialakítás fenntartható és újrahasznosított anyagokkal – a Lanzador mindent tudott, amiről 2023-ban úgy gondoltuk, hogy öt évvel később vonzó lesz a tehetős vásárlók számára.
Így illeszkedett volna a Lamborghini arculatába a Lanzador
A Lamborghini visszalépésében leginkább az időzítés az igazán meglepő: a napokban ugyanis pont attól volt hangos az autós világsajtó, hogy a Ferrari elkezdte adagolni a hamarosan bemutatkozó elektromos Luce adatait és fényképeit.



