Október legvégén nyitja kapuit a Tokiói Autószalon, de a Toyota már most megelőlegezett néhány fontos újdonságot. Az egyik egy tolóajtós luxuskupé, a másik egy hatkerekű luxusbuszlimuzin, a harmadik pedig a világ legnagyobb számban eladott személyautójának, a Toyota Corollának a tizenharmadik generációja.
Az elmúlt évben sokan próbálták kitalálni, milyen hajtástechnológiákkal léphet piacra az új Corolla. A választ leginkább a Lexus ES színre lépése adta meg: ez ugyanis a cégcsoport első olyan típusa, amely eleve hibrid és tisztán elektromos hajtáslánccal mutatkozott be (a Lexus UX crossovert utólag villamosította a cég).




A Corolla jó pár stíluselemében is közösséget vállal a nála méretben és presztízsben is magasabb szinten álló ES-sel: keskeny nappali fények és zárt, trapéz alakú pajzs elöl, faltól falig fénysáv és apró kacsafarok hátul. Nem nehéz tehát arra a következtetésre jutni, hogy a nagy szedánhoz hasonlóan egyszerre alkalmaz majd részben és teljes villamosított hajtásláncokat. A képeken látható modell bizonyosan tölthető hálózatról – a bal első kerékdobon elhelyezett töltőfedél erre utal –, azaz plug-in hibrid és tisztán elektromos egyaránt lehet. Ezzel együtt nem vallana a Toyotára, ha nem készítene full hibrid változatot a modellből.
A leendő Corolla mindenesetre jóval merészebb, mint a Kínában már forgalmazott, illetve tervbe vett elektromos modellek, a bZ3, a bZ3C és a bZ3X, ugyanakkor formavilágával nem idegeníti el azokat, akiknek tetszik az új C-HR.
Kérdés még, hogy milyen karosszériaformákkal érkezik majd az 1966 óta gyártott, és jelenleg valahol 55 millió eladott darabnál járó Corolla család újonca. A képeken látható szedán mellett jelenleg ötajtóst és kombit is kínál a típusból a Toyota; Európában mindkettőnek nagyobb jelentősége van, mint a lépcsőshátúnak.

