1,5 milliárd fontos, azaz 670 milliárd forintnak megfelelő összegű banki kölcsön folyósítására vállal garanciát a brit kormány, hogy átsegítse a vészhelyzeten a Jaguar Land Rover (JLR) autógyártót. London elsősorban nem az indiai kézben lévő gyár miatt aggódik, bár annak üzemei csak Nagy-Britanniában mintegy harmincezer embert foglalkoztatnak közvetlenül, hanem a beszállítói lánc tagjai miatt: mintegy százezer ember megélhetése került veszélybe, mivel az autógyártó kényszerszünete az ő munkájukat is feleslegessé tette – lehet, hogy csak átmenetileg, de a vállalkozások egy része bizonyosan beleroppan ebbe a kiesésbe.




Egyes képviselők szerint ugyanakkor a mostani, egyszeri anyagi támogatás hosszú távon nem oldja meg a problémát: hathatós védelmi rendszert kell kidolgozni, hogy ne ismétlődhessenek meg a kibertámadások. Ebben a brit gazdaság szereplőinek és a kormányzatnak egyaránt szerepet kell vállalnia.
Háttér:
Augusztus végén kibertámadás érte a Jaguar Land Rover (JLR) informatikai rendszereit. Azóta áll a termelés az autógyártó üzemeiben, az elhúzódó kényszerszünet katasztrofális következményekkel bírhat a kiterjedt beszállítói láncra. Bár egyes informatikai funkciókat helyre tudtak állítani, a helyzetet súlyosbítja, hogy állítólag a cég nem rendelkezett kibertámadás elleni biztosítással.
Ami a hitelfelvétel támogatását illeti, a kormány hangsúlyozza, hogy komoly garanciákat kérnek az autógyártótól arra nézve, hogy a tervezett másfél milliárdos összeget meghatározott részben a beszállítók támogatására fordítja. Kérdés ugyanakkor, hogy a segítség eljut-e minden érintetthez, hiszen a beszállítóknak is vannak beszállítói, és így tovább, akik szintén érintettek az esetben.
Komoly aggályként merül fel az is, hogy a Jaguar Land Rover most úgy juthat állami segítséggel pénzhez, hogy az értesülések szerint nem rendelkezett kibertámadás elleni biztosítással. Ha ugyanis adófizetői pénzből úgyis megmentik őket, feleslegesnek tarthatják kifizetni a biztosítás díját.


