Egészen változó, hogyan állnak egyes gyártók a hidrogénen alapuló autózáshoz. A Honda például nemrég mondta ki, hogy nyitottak rá, nem sokkal korábban azonban a Stellantis függesztette fel az üzemanyagcellás programokat érdeklődés hiányában.
A területen a BMW-nek is van tapasztalata, két generációnyi is, igaz, mindkét esetben a hidrogén üzemanyagcella technológiáját a Toyotától kapták. A bajorok legutóbbi kísérletezését, a BMW iX5 Hydrogen-t a Vezess is kipróbálhatta:
A minap a márka bejelentette, ők nem mondanak le a hidrogénről, ehelyett minden korábbinál több hangsúlyt fordítanak rá. A tervek szerint továbbra is a Toyotával közösen dolgoznak majd, de a harmadik generációs üzemanyagcella-rendszer fejlesztéséből már ők is kiveszik a részüket, azaz az így megszülető erőforrást joggal nevezheti a BMW teljes egészében a saját motorjának is.

A fejlesztéseknek köszönhetően maga az üzemanyagcella 25 százalékkal kisebb helyet foglal majd, a hajtásrendszer többféle autóba is bekerülhet a szélesebb körű integrálhatóságnak köszönhetően, valamint még hatékonyabb lesz, azaz csökken a fogyasztás és nő a hatótáv.
Jelenleg a projekt az üzemanyagcella-prototípusok müncheni gyártásánál, valamint a tesztelésnél tart, hogy 2028-ban a BMW steyr-i gyárában sorozatgyártásban készüljenek a komplett erőforrások, melyek aztán bekerülhetnek a márka első sorozatgyártású hidrogénmodelljébe.

