Az augusztusi összesítés szerint mintegy húsz százalékkal kevesebb új autó állt forgalomba, mint júliusban. Azonban a tavalyi számokat így is sikerült meghaladni: az elmúlt hónapban 8649 új autó került az utakra, 6,6 százalékkal több, mint egy éve.
Az év első nyolc hónapjában ugyancsak növekedés történt: 85 562 új személyautót vettek át, hét százalékkal többet, mint tavaly nyár végéig. 2023-hoz képest még nagyobb, közel 16 százalékos az ugrás.
A kishaszonjárművek esetében minimális növekedés volt látható júliushoz képest: 56-tal több, 1767 darab került forgalomba, viszont 2024 augusztusához mérten itt is látványos, 10,1 százalékos ugrás figyelhető meg.
A Használtautó.hu közleménye szerint az újautópiac növekedését több tényező erősíti. Az importőrök által kínált kedvező lízingkonstrukciók továbbra is népszerűek, miközben számos modellfrissítés érkezett a gyártóktól. Ezek kiváló lehetőséget teremtettek a vállalatok számára flottáik megújítására.
Emellett a magánvásárlók is jelentős árelőnyökkel élhettek, hiszen az importőrök hitelakciói továbbra is erősen vonzzák a vevőket.

