A fővárosi önkormányzat a lezárásokkal járó felújításokat, karbantartásokat úgy időzítette, hogy a munkálatokat lehetőleg a nyári iskolai szünet végére befejezzék.
Ezek keretében a Budapest Közút
- mintegy 4000 kátyút javított összesen 3600 négyzetméteren,
- nagyobb aszfaltozást végzett több mint 42 ezer négyzetméteren,
- rendbe tett 313 zebrát
- és összesen 23 ezer négyzetméteren festette újra az útburkolati jeleket
– foglalta össze az elmúlt hónapok eredményeit vasárnapi videójában Karácsony Gergely főpolgármester.
A kátyújavítás rejtelmeire a Vezess korábbi cikke világít rá:
Mindemellett a Bajcsy-Zsilinszky úton 200 méternyi, a Hősök terénél 150 méternyi új kerékpársávot alakítottak ki, és javításokat végeztek az Árpád hídon, a Gubacsi hídon és a Rákóczi hídon is.
Jelenleg is tart még a munka a Flórián téri felüljárónál, amiről a bontásnál derült ki, hogy a vártnál rosszabb műszaki állapotban van, ezért tovább tartanak a munkálatok. A szakemberek a Mozaik utcai felüljárón is dolgoznak még.
Fejlődött a tömegközlekedés is
Mint azt a főpolgármester ismertette, a nyáron 11 új, alacsonypadlós és klímás CAF villamos, valamint 25 szintén új Mercedes-Benz autóbusz állt forgalomba Budapesten – ezután a következő hónapokban még több tucatnyi elöregedett buszt fognak nyugdíjazni.
Megújultak a villamosvágányok a Jászai Mari tér és a Nyugati pályaudvar között, dolgoztak a Karinthy Frigyes úti, a Széll Kálmán téri és a Vörösvári úti végállomásokon, továbbá cserélték a síneket a Dréhel Antal út, a Kútvölgyi út és a Németvölgyi út egy-egy szakaszán.


