Brabus Rocket GTC Deep Red – a lírait keveri a tárgyilagossal ez a típusnév, de legalább könnyű megfejteni. A kiindulási alap a 816 lóerős, 1450 Nm-es hibrid hajtáslánccal szerelt Mercedes-AMG SL63 S E Performance, amit komoly motortuninggal és nem elhanyagolható optikai fejlesztéssel tett még kívánatosabbá a Brabus.




A 4,5 literes V8-as turbómotor (gyárilag 4.0 literes) a módosítást követően önmagában csaknem akkora teljesítményre (796 LE; gyárilag 612 LE) képes, mint a gyári autó hibrid rendszere együttvéve. Ehhez jön még az elektromos komponent 204 lóereje (ez nem változott), ami együtt ezer lóerőt ad ki. A maximális forgatónyomaték 1820 Nm-re nőtt, ám hogy a hajtáslánc ne szedje szét saját magát, 1620 Nm-ben korlátozzák. A váltó kilencfokozatú automata, mint a négy kerék hajtott.
A Brabus Rocket GTC Deep Red álló helyzetből 2,6 mp alatt gyorsul 100 km/órára, további 6,9 mp múlva pedig már 200-zal robog a kabrió. 300 km/óra? Az is megvan összesen 23,6 mp alatt, a végsebességet 317 km/órában korlátozták, pont, mint az AMG gyári roadsterénél.
Az égéstermékek nemesacél kipufogórendszeren keresztül távoznak, amely csendes üzembe kapcsolható, ha lakott területen volna kénytelen közlekedni a tulajdonos.
A keréktárcsák 21 és 22 colosak, a Continental SportContact 7 abroncsok 335 mm szélesek, az autó teljes szélessége 15 mm híján 2 méter.
A Deep Red a karosszéria színére utal, ám a rubin árnyalatot nem fényezéssel érik el: házon belül gyártott, anyagában megfestett szénszálas laminátumból készül minden borítóleme, valamint az aerodinamikai elemek. A 2+2 üléses belső teret igényes bőrözés borítja.
A Brabus Rocket GTC Deep Red csak megrendelésre készül, a képeken látható kivitelért nettó 697 800 eurót, azaz 276 millió forintot fizetett az ügyfél.
Alább videón is szemügyre veheted a vörös csodát.
Van sportautó, aminek a vörös áll jól, és van, aminek a zöld:




