A MOL tovább bővíti vasúti jelenlétét: új helyszínnel gazdagodik a MÁV-val közös, vasúti és pályaudvari vendéglátást fejlesztő pilot program. Mostantól a Nyugati pályaudvaron Fresh Corner várja az utasokat. A Déli pályaudvari kioszk és a Kék Hullám InterCity bisztrókocsijai után ez a harmadik, közvetlenül az utasforgalomhoz kapcsolódó helyszín, ahol a töltőállomásokról ismert étel- és italkínálat érhető el a távolsági utazóknak. A MOL célja, hogy szolgáltatásait ott tegye elérhetővé, ahol az emberek a mindennapjaikat élik – városban, vidéken, munkába járáskor vagy utazás közben. A nyári időszak pedig egyértelműen az útról és az utazásról szól.

A kép illusztráció
A Nyugati pályaudvari Fresh Corner kioszk szinte ugyanazt a kínálatot nyújtja, mint a töltőállomások: A közismert hot-dogjuk mellett pizza wrap, különböző menüajánlatok üdítőkkel és sörökkel, valamint a Fresh Corner kávé szerepel a választékban.
A MOL tíz éve indította el a Fresh Corner kiskereskedelmi koncepciót, a kávézók célja, hogy az autósoknak és utazóknak minőségi pihenési és gasztronómiai élményt nyújtsanak. 2024-ben világszerte 65 millió csésze kávét és 43 millió hot-dogot értékesítettek, Magyarországon pedig több mint 10 millió kávé és 12 millió hot-dog fogyott el.
