Egyszerre két nevet is bejelentett a Dakar-ralira (és ezzel párhuzamosan a tereprali-világbajnokságra) készülő Defender Rally Team. Az egyik a versenyautóé: a marokkói tesztjeit futó prototípusra mostantól Defender Dakar D7X-R-ként lehet hivatkozni. A másik pedig az első számú pilótáé: a csapat ugyanis megnyerte magának Stéphane Peterhanselt, minden idők legjobb Dakar-versenyzőjét.

14 fotó

Peterhansel 1988 óta vesz részt a sivatagi ralin, összesen harmincötször indult, ebből huszonnyolcszor ért célba. Az első tíz évben motorkerékpárral indult, és hat alkalommal győzött, mindig Yamahával. 

Vadonatúj márkával tér vissza Mr. Dakar 6

1999 után átnyergelt az autókra, és négy keréken további nyolc győzelmet szerzett három márkának (Mitsubishi, Mini, Peugeot). Kétszer lett második (egyszer egy ellentmondásos csapatutasítás eredményeként), és ugyancsak kétszer harmadik.

Vadonatúj márkával tér vissza Mr. Dakar 7

A kvázi szériagyártású járművek számára kiírt Stock géposztályban nevező Defender Rally Team második autóját egy 25 éves tehetség: a litván Rokas Baciuška vezeti majd; róla azt kell tudni, hogy ő az első olyan pilóta az FIA történetében, aki két géposztályban (T3 és T4) is megnyerte a tereprali-világbajnokságot.

Vadonatúj márkával tér vissza Mr. Dakar 8

Baciuška 2022-ben versenyzett először a Dakar-ralin, ahol a T4 géposztályban egy harmadik (2022) és egy második (2023) helyezést, majd T3-ban egy bronzérmet (2024) szerzett. A Dakarra egy harmadik párost is nevez a Defender, őket azonban még nem nevezték meg.

Vadonatúj márkával tér vissza Mr. Dakar 9

A sorozatgyártású Defenderre épülő (annak szériakivitelű, Nyitrán gyártott alumíniumkarosszériáját, sebességváltóját és erőátvitelét alkalmazó) Defender Dakar D7X-R versenyautó hajtásáról egy 4.4 V8-as turbómotor gondoskodik.

Vadonatúj márkával tér vissza Mr. Dakar 10

A versenyautó a tervek szerint még az idén átesik a tűzkeresztségen ‒ várhatóan a 2025-es W2RC szezon utolsó futamán, Marokkóban ‒, hogy aztán 2026 januárjában elrajtolhasson a világ legfontosabb terepraliján, a Dakaron.

a videó a hirdetés után indul