Azok után, hogy Csehország meglépi, újabb európai ország vette fontolóra, hogy – legalább kísérleti jelleggel – 150 km/órára emelje a sebességhatárt egyes autópálya-szakaszokon. A Kronen Zeitung értesülései szerint Ausztriában állapodtak meg arról, hogy az eddiginél megengedőbb, 150 km/órás limitet vezessenek be.

Magyarországhoz hasonlóan Ausztriában is 130 km/órás sebességkorlátozás van érvényben. Első körben az A1-es autópálya két olyan szakaszán módosíthatják a felső határértéket, ahol korábban már volt példa hasonló jellegű kísérletre. 2018-ban a Melk és Oed közötti, 45 kilométeres, illetve a Haid csomópont és Sattledt közötti, 20 kilométeres szakaszon engedélyezték a 140 km/órás sebességet, de két évvel később visszaállították az eredeti korlátozást.

Bár a szakértők egyetértenek abban, hogy az ország autópálya-hálózatának egészére kiterjesszék a magasabb sebességhatárt, a környezetvédők részéről már kritikusabb fogadtatásban részesült az ötlet.

Szerintük a körülbelül 15 százalékos ugrás azt jelentené, hogy a szén-dioxid-kibocsátás 19 százalékkal emelkedne. Az Osztrák Közlekedési Klub (VCÖ) ehhez tette még hozzá, hogy ezáltal 44 százalékkal több nitrogén-oxid kerülne a levegőbe, mindemellett pedig a zajkibocsátás és a fékút is nőne – írta az Auto Motor und Sport.

Az, hogy Magyarországon is életbe léphet-e a 150 km/órás sebességkorlátozás, az alábbi interjúból kiderül: