Az elektromos hajtás kezd egyre elérhetőbb lenni és már nem csak hatalmas batárokat lehet kapni zéró emissziós változatban, hanem olyan kisautókat is, mint a Peugeot 208-as. A városi minik között is egyre több villanyautó akad, ilyen a Smart ForTwo, ami már nem is kapható benzinmotorral. Ennek az ellenfele lesz a kínai Baojun E300.

A tavaly decemberben bemutatott formatanulmányt váratlan hűséggel megvalósító, kis mozgó dobozt 2,8 millió forintnak megfelelő összegért kínálják majd és az E300, valamint az E300 Plus is 31,9 kWh-s akksicsomagot kap, mely 220 V-os aljzatról 15 óra alatt tölthető fel. Gyorstöltővel viszont 1 órán belül 80%-osra tölthető az akksi. Egyetlen feltöltéssel nagyjából 300 kilométert képes megtenni a Baojun.

53 lóerőt és 150 Nm nyomatékot tud az autó, a végsebessége pedig 100 km/óra, tehát egy városi autónak bőven elegendő. A rövidebb tengelytávú változatban három utas foglalhat helyet, míg a hosszabb verzió már négy főt is befogad. Az autót 80%-ban nagy szilárdságú acélból készítették és különösen ügyeltek arra, hogy az akksicsomagot óvják a sérülésektől akár nagyobb ütközés esetén. 

A kisebb modell tengelytávja kicsit több mint 1,7 méter, a nagyobb 2,6 méteres. Mindkettő 1,6 méter széles és 158 centi magas.

Elektromos, városi apróság Kínából 2

Alapkivitelben alufelniket, multifunkciós kormányt, digitális műszerfalat és négy irányban állítható első üléseket kap. Az extrák között navigáció és hangvezérléses WeChat funkció található. A fedélzeti rendszert a Huawei szállítja.