Az Egyesült Államokban, Arkansas államban egy 23 éves nő a rendőrök szerint nem állt meg jelzésükre, menekülni kezdett egy piros Dodge Chargerrel, miközben hároméves gyermeke is az autóban ült.

Az eset május 2-án délután történt Joiner közelében, a 118-as úton. A helyi rendőrség jelentése szerint előbb gyorshajtás miatt akarták megállítani a Chargert: az autót 80 mérföld/órás tempóval mérték egy 55 mérföld/órás szakaszon, vagyis nagyjából 130 km/órával ott, ahol körülbelül 88 km/óra lett volna a megengedett sebesség.

A sofőr, a 23 éves Thalia Jones azonban a rendőri jelzés után nem lassított, hanem tovább gyorsított. A járőr villogóval és szirénával követte közel egy mérföldön át, majd  a rendőrautó elejével a Dodge hátulját érintve kibillentette az autót az irányból.

A Charger ezután letért az útról, áthajtott egy jelzőtáblán és egy postaládán, majd vissza sodródót az út túloldalára, végül egy mezőn, a tetejére borulva állt meg. A felvétel legmegrázóbb része csak ezután következett: miközben a rendőr fegyverrel biztosította a roncsot és erősítésre várt, kinyílt a bal hátsó ajtó, és kimászott belőle egy hároméves kisfiú.

A helyi beszámoló szerint a gyerek a fiatal nő  fia volt. A rendőr odahívta magához, majd a járőrautó motorháztetejére ültette. A nő csak ezután mászott ki a fejre állt Dodge-ból, majd őrizetbe vették. A gyereket és az anyát is megvizsgálták a mentők, komoly sérülésről nem számoltak be; a kisfiút a helyszínen egy felnőtt gondjaira bízták.

A rendőrök szerint Jones később azt mondta, azért menekült, mert nem volt érvényes vezetői engedélye. Ezzel azonban csak súlyosbította a helyzetét: a beszámolók szerint gyorshajtás, gondatlan/veszélyes vezetés, járművel történő menekülés, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetés, kiskorú veszélyeztetése és más tulajdonának bűncselekményhez kapcsolódó jogosulatlan használata miatt is eljárás indult ellene. A Dodge a jelentés szerint a nő barátjáé volt.