A Toyota pár hónapja az USA legélhetőbb városában, Honoluluban indította útjára autómegosztó szolgáltatását, amely pont úgy működik, mint minden hasonló rendszer: a regisztrált ügyfél odasétál a parkoló autóhoz, okostelefonjával kinyitja azt, autózik, amíg kedve tartja, majd dolga végeztével kiszáll, a rendszer pedig levonja a használat díját a hitelkártyáról.

Ugyanezt a rendszert honosítaná most meg Európában is a Toyota, egy fontos különbséggel: nem magánembereket, hanem céges partnereket támadna be a szolgáltatással. Az elképzelés azoknak lehet érdekes, akiknek csak időnként van szüksége céges autóra – hogy mondjuk felvegyenek egy partnert a repülőtéren, vagy reprezentáljanak egy eseményen –, vagy alkalmanként a meglévő flottaparknál nagyobb számú gépkocsit vennének igénybe.

Mi máris tudnánk egy érdeklődőt ajánlani ennek a projektnek: egy kedves olvasónk néhány hónapja azzal a kérdéssel fordult hozzánk, hol és hogyan tudna kb. két hetente egy-egy hétvégére munkavégzéshez autót bérelni úgy, hogy ne kelljen minden egyes alkalommal végig járnia a szerződéskötés, az autókiválasztás rögös útjait. Hát így, kedves olvasónk – kivéve sajnos, hogy a projekt egyelőre Európa két városára: Koppenhágára és Madridra korlátozódik. Előbbiben száz, utóbbiban hatvanöt Toyota áll rendelkezésre a kísérleti szolgáltatás indításakor; később 250, illetve 100 autó várja majd az ügyfeleket.

(Képeinken a honolului autómegosztó szolgáltatás látható)

Forrás: Smarter Media, Toyota