Nagyon úgy néz ki, hogy nem eredménytelen a Nemzetközi Automobil Szövetség szakembereinek munkája a Forma-1-es Miami Nagydíjon. A sprint utáni ellenőrzések során például kiderült, hogy Gabriel Bortoleto Audija szabálytalan volt, így utólag ki is zárták a brazilt a megmérettetésről. Volt kapás az időmérő után is, ráadásul a mezőny első felében.

A szakemberek ezúttal a Red Bullnál találtak olyat, amit egy szabályos autónál nem találhattak volna. Isack Hadjar versenygépénél ugyanis a padlólemez 2-2 mm-rel túlnyúlt balra és jobbra egyaránt a szabályokban rögzített értékeknél. A francia versenyzőt ezek után kérdés nélkül zárták ki az időmérőről: kilencedik rajthelyét ezzel bukta, csak a bokszból eredhet a mezőny után a piros lámpák kialvásakor – ennek idejét három órával előrehozták.

Az időmérőn a második helyet megszerző csapattárs, Max Verstappen autója szabályosnak bizonyult. Könnyen lehet egyébként, hogy Hadjarnál az új fejlesztések “csúsztak szét”: a Red Bull a miami hétvégére alaposan átalakította az RB23 kódjelű modellt, a változások többek között a padlólemezt is érintették.

“Hibáztunk és tiszteletben tartjuk a stewardok döntését” – fogalmazott a Red Bull közleményében a csapatfőnök, Laurent Mekies. “Semmilyen teljesítménybeli előnyt nem állt szándékunkban szerezni, és nem is szereztünk ezzel. Tanulni fogunk ebből az esetből, a csapat pedig elnézést kér Isacktól.”