Nem teljesen dísz az alsó védőlemez, tényleg nem riad vissza a tereptől a Discovery Sport. Ugyanakkor arra is figyeltek, hogy a hátuljára minél kevesebb koszt hordjon fel
Azért ez gusztusos! A gombok és tekerők kezelése nem túl bonyolult
Még hagyományos a műszeregység, de közötte méretes az LCD kijelző. Egyelőre magyarul nem kommunikál
Feláras extra a kulcsnélküli beszállás és motorindítás
32 fotó
A JLR szóvivője nem bocsátkozott részletekbe a tervezett modelleket illetően, mindössze annyit közölt, hogy gyártásuk a jövő év után kezdődik meg. A gyártás kihelyezése a grazi üzembe azért vált szükségessé, mert a JLR növekedésének tervezett mértéke meghaladja a cég brit üzemeinek a kapacitását.

Ralf Speth a JLR vezérigazgatója közölte, hogy a brit vállalat ezután is hű marad hagyományaihoz. “Továbbra is Nagy-Britannia marad a tervezés, a dizájn és a gyártás központja. Az ehhez hasonló partneri kapcsolatok ebben csak kiegészítő szerepet játszanak” – szögezte le.

A 2014-ben Nagy-Britanniában készült 1,53 millió autó egy harmadát a JLR gyártotta. A tradicionális brit autógyár 2008-ban került át a Fordtól az indiai Tata Motors tulajdonába. Felmerült, hogy a Tata esetleg Magyarországon épít új gyárat, a mostani döntés azonban szertefoszlatta ezeket az álmokat.

A Magna Steyr a kanadai Magna International, a Robert Bosch után a világ második legnagyobb autóipari alkatrész-beszállítójának osztrák leányvállalata. A Magna Steyr grazi üzeme több autómárka különféle speciális modelljeinek a gyártásával foglalkozik. Itt készül például a Mercedes G osztály a Daimler számára, a MINI Countryman és a MINI Paceman a BMW számára, valamint a Peugeot RCZ modellje.