Roncsautók kezelése: a jelen és a jövő

Az összehasonlítás kedvéért álljon itt az Európai Unió egyik oszlopos tagja, Németország példája arra, ha valahol feltűnne egy roncs autó. A német járműállomány átlagéletkora 6,8 év, ami annak is köszönhető, hogy számos ország, köztük hazánk polgárai is, rengeteg használt autót vesznek meg tőlük, melyeket később az adott országban semmisítenek meg. Németországban tehát, ha feltűnik bárhol egy gazdátlannak tűnő ócskavas, akkor az ottani közterület-fenntartók jól látható helyre egy piros pontot helyeznek el. Az áll rajta, hogy ha tíz napon belül nem jelentkezik valaki az autóért, akkor azt megsemmisítik. Ott ez ilyen egyszerűen megy. A magyar valóságban ez nagyon máshogy működik.

Hazánkban, ha feltűnik bárhol egy roncs autó, az általában ott is marad gyakran évekig, és a megszokott utcakép tartozékává válik. Sokszor valóban évekig kell arra várni, hogy elszállítsák és megsemmisítsék őket. A menet a következő: Budapesten és sok nagyvárosban az önkormányzat általában szerződésben áll hulladék-megsemmisítőkkel, így az elszállítást ők végzik lakossági vagy közterület-fenntartói bejelentés alapján.

A törvény azonban azt írja elő, hogy a beszállítást követően még fél évig meg kell őrizni a roncsot, hátha jelentkezik a gazdája, a tárolás viszont napi 150 forintjába kerül az önkormányzatnak (vagyis az adófizetőknek). Elvileg a szállítási díjat is kiszámlázzák a tulajdonosnak, ha megtalálják, vagy megint az önkormányzat fizet.

Van még egy ok, ami hátráltatja az elszállítást. Ez egy tipikusan magyar jelenség. A szemfüles roncsautó-tulajdonos videokamerával lesben áll és lefilmezi, ahogy elszállítják a tulajdonát képező “autót”, ezután bepereli az önkormányzatot, amiért tudta és engedélye nélkül elszállították tulajdonát.

Mivel az önkormányzat legtöbbször nem tudja bizonyítani ennek ellenkezőjét, ezért a bíróság több százezer forintos büntetés megfizetésére kötelezheti őket a tulajdonos javára. Így az önkormányzat kivár és többször is meggondolja, hogy engedélyt ad-e az elszállításra. Persze ez nem általános, de több ilyen eset is akadt.

A jármű utolsó üzembentartóját nem kötelezi semmilyen törvény, hogy elvitesse már nem használatos autóját valamely hulladék-feldolgozóba, ez még szabályozásra vár. A bontók nem kötelesek bevenni az ilyen roncsokat. Általában csak akkor fogadják a roncsot, ha látnak benne úgynevezett alkatrész maradványértéket, ami általában 10 000 forintos nagyságrendben mozog. Ha az utolsó üzembentartó az aprítóhoz, illetve a feldolgozóhoz viszi, akkor is körülbelül ilyen összegre számíthat, hiszen a lemezhulladék ára most körülbelül 19 000 forint/tonna. A szállítást a tulajdonosnak kell megszerveznie, illetve kifizetnie.

A jelenlegi magyar szabályozás nem mindenben felel meg az uniós követelményeknek, ezért a csatlakozás jegyében már két éve folyik a hazai jogszabályok átalakítása. Két fontos irányelvet fogalmaztak meg a roncsautókról.

Az egyik a feldolgozók számára előírt minimális műszaki követelményekről szól, a másik a gyártókra, így közvetetten az alkatrészgyártókra vonatkozik Ez Magyarországot is érinti, ahol számos vállalkozás dolgozik nagy autógyárak beszállítójaként. Ebben szabályozzák az alkatrészek anyagát.

Az ólmot, kadmiumot, vagy más nehézfémeket fel kell váltani valamilyen környezetbarát anyaggal 2003. július 1-től. A javító műhelyek azonban 2005-ig haladékot kapnak, ami azt jelenti, hogy a birtokukban lévő mérgező anyagokat még felhasználhatják. Például a gumis műhelyekből 2005-ig vesznek ki az ólom kerék-kiegyensúlyozó súlyok.

Hazánkban várhatóan 2007. január elsejétől lesz lehetőség a gépjárművek retroaktív ingyenes leadására. Ez azt jelenti, hogy a gyártóknak biztosítani kell olyan helyeket, ahol az utolsó tulajdonos mindennemű pénzkiadás nélkül leadhatja autóját. A rendszernek most folyik a kiépítése. A tervek alapján 50 kilométerenként lesz az országban egy-egy ilyen gyűjtőhely. Ezek listáját pedig elérhetővé kívánják tenni.

Jelenleg a Hulladék Hasznosítók Országos Szövetségénél, illetve az önkormányzatoknál érdemes tudakozódni a hulladék felhasznosítókról. Egy hátulütője azonban lehet a 2007-es szabályozásnak: hiába lesz ingyenes az átvétel, a korábbiakat kiváltó, új anyagok használata a korai időszakban megdrágítja a konstrukciót, amit nekünk vásárlóknak kell majd megfizetni az autók vételárában.

A legtöbb országban még nincs a gépjárművek árába beépített termékdíj. Európában Hollandia számít kivételnek, ahol a kezdeti 110 eurós termékdíjat az autóknál 45-re mérsékelték mivel így is elegendő az ebből eredő bevétel.

De mi a helyzet más termékdíjas termékekkel (olaj, gumi, akkumulátor) hazánkban? Ez a díj 1995 óta létezik Magyarországon és csak a 2002-es évben 29 milliárd forint bevételt jelentett az államkasszának.

Ez jól hangzik, de mivel az összeg szabadon átcsoportosítható, így a valóságban csak 200-300 millió forintot fordítanak ebből a pénzből arra, amire való lenne. Ha azt szeretnénk, hogy a termékdíjköteles termékeket környezetkímélően semmisítsék meg, akkor a következő helyekre vihetjük őket.

Az akkumulátorokat a MÉH is átveszi, de hulladék udvarokba is elvihetjük őket, akárcsak a gumiabroncsot. Tisztelet a kivételnek, de számos gumisnál külön meg kell fizetnünk a használt gumiabroncsok elszállításának árát, ami guminként körülbelül 70-90 forint, ha mégis ott kívánjuk hagyni. A fáradt olajat többnyire a benzinkutaknál beveszik, a Mol biztosan.

A fentiekből látszik, hogy sem az önkormányzatnak, sem a magánszemélyeknek nincs könnyű dolguk a nem megfelelő szabályozás miatt, hogy környezetbarát módon kezeljék ezeket a veszélyes szennyező anyagokat. De ha a saját hulladékát mindenki gondosan kezeli, az már nagy előrelépés lehet.