A hangulatot nem kis részben a műsorközlő határozta meg. A borús idő ellenére sikerült mindenkit feldobnia. Az ő szóhasználatán is érezhető volt az amerikai autó találkozókon jellemző hármas felosztás. Eszerint a világ autóállományát a következő kategóriákra lehet bontani: amerikai kocsik, típusidegen autók és ősellenségek. Típusidegen a nem amerikai és nem japán autók közös halmaza, az ősellenség megnevezés pedig a japán autóknak jár.

Több típusidegen és ősellenség autó tulajdonosát felszólította a műsorközlő, hogy álljanak el az áruház gazdasági bejárata elől, vagy a Bigfoot szerez örömöt a népnek idő előtti látványossággal.

Az áruházban valószínűleg a gumiégetést is rossz néven veszik, nem csak azt, ha egy néző ősellenség autójával akadályozza a gigaközért feltöltését. A nézők viszont imádják a gumifüstöt, ezért rendre kisebb-nagyobb csoportosulások támadtak egy-egy autó körül, majd füst szállt fel. A rendezők szóltak egy piros Camaro gazdájának, hogy ne legyél hülye, fejezd már be a pörkölést. Nem tehetek róla, muszáj volt, hangzott a válasz.

Az említett autó feltűnően szép állapotú volt, a késői Chevrolet Camarók között ez volt a legszebb. A belseje is tökéletesen ép volt.

Délben mindenki beindította motort és délidőben szólt a V8. Néhány percig kipufogóhangból és nyolchengeres dohogásból komponált hangversenyben gyönyörködhetett a közönség, majd felállt a konvoj és kétórás felvonulásra indult a csapat.

A rendezők figyelmességének köszönhetően azok sem maradtak hoppon, akik nem tartottak a karavánnal. A felvonulás közben majálisokat idéző látványelemmel fűtötték a hangulatot a várakozók örömére: mazsorett bemutatót láthattunk. A mazsírozás jól sikerült, de még messze volt a konvoj visszatérése. Mi addig is megajándékoztuk magunkat a büfésátorban egy gyros-szal (450 Ft/darab). Először ekkor örültünk a hűvös időnek, mert a töltelék így legalább nem tűnt hidegebbnek a környezeti hőmérsékletnél.

Az ebédet a West Gyorsulási Versenyt propagáló sátorban költöttük el, ahol a fő látnivaló a sátor mellé leparkolt E30-as BMW Recaro sportülése volt. Megállapítottuk, hogy saját autónkba mindannyian ilyet szeretnénk, majd feltérképeztük az itt maradt gépeket. A legszebb a hátsó sorok egyikében ragyogó Pontiac kupé volt.

Kora délután kezdtek visszaérkezni a konvoj tagjai, és ki-ki elfoglalta korábbi helyét. A rendőri felvezetéssel haladó menetet mindenhol megcsodálták.

A találkozón egyetlen nem amerikai autót láttunk a kiállított gépek között, méghozzá egy nagyon látványos Ford Taunust, jókora levegőbelépő-nyílással a motorházon, amely már megérdemli a powerdome nevet.

Még mielőtt kiérkeztünk volna a pesterzsébeti Tesco áruház parkolójába, azon viccelődtünk, hogy biztosan lesz az echte amerikai autók között néhány Suzuki Swiftre épülő Geo Metro vagy Pontiac Le Mans, amely a csepp Kadett klónja.

Egy-egy példányt tényleg láttunk mindkét típusból, ami jól jellemzi az USA autó találkozók barátságos hangulatát. Itt akármilyen amerikai autóval befogadják az embert, nem feltétel a minimum V6-os motor és 3800 köbcenti.

Egy 3,8 literes, kompresszoros Ford Mustang a lóerőtenyészet középső harmadába fért csak bele a látottak alapján. A találkozón láthattunk egy Chevrolet Corvette Sting Rayt, amely gyárilag is több mint 400 lóerős volt. Legalább ennyi lóerőt néztünk ki a találkozóra elhozott autóból.

A feeling része a belső tükörre akasztott egy pár dobókocka. Egy adag 2000 forintba került annál az árusnál, aki befogadott bennünket sátra alá a többször is támadó zivatar elől. Próbáltuk megtudni tőle, honnan ered ez a szokás. Erre nem tudott választ adni, de azt elmondta, hogy a fia szólt egyszer, ugyan gyártsanak már habszivacs kockákat szőrös huzattal, rajta sok pöttyel, abban van a biznisz. Azóta készítik a kockákat, fekete, zöld és fehér alapszínben. Nem volt rossz forgalma a kockaárus standnak, pedig rengeteg visszapillantón már ott fityegett a két dobókocka.

Rengetegen voltunk az április 27-i találkozón, de még ennél is sokkal több embert várnak a nyári nemzetközi amerikai autó találkozóra.