A szomszédos Ukrajnából időnként meglepően jól karbantartott Ikarusok kerülnek elő. Egy hirdető nemrég három, a 200-as családba tartozó szóló Ikarust is eladásra kínált. Közöttük található ez az Ikarus 263.10-es, amelynek érdekessége, hogy ez a modellváltozat Budapesten is közlekedett a kétezres évek elején, a néhai VT-Transman alkalmazásában.
Az Ikarus 263-as egy elővárosi-városi utasszállításra tervezett autóbusz volt, amely 940 mm-rel hosszabb az Ikarus 260-asnál. Ez azt jelenti, hogy közel 12 méter hosszú. Könnyen megkülönböztethető az említett testvérmodelltől: a 263-as esetében ugyanis még az utolsó ajtó mögött is volt egy ablak, illetve az első és második ajtó közötti ablaksort is kiegészítette egy nem nyitható oldalablak.
Ennél is fontosabb azonban, hogy 10 százalékkal több, összesen 131 utast lehetett vele szállítani, mint a 260-assal. Ez komoly eladási érv volt a maga idejében, éppen ezért az Ikarus 10 százalékkal drágábban kínálta ezt a típust a 260-os képest.



Az Ukrajnában eladásra kínált változatot 1994-ben gyártották, vélhetően orosz exportra, de aztán 2001-ben valamiért keleti szomszédunkhoz került. Egészen tavaly év végéig használták és addig több mint 800 ezer kilométeres futásteljesítményre tett szert. A leírás szerint a Rába-MAN gyártmányú motorja nagyjavításra szorul, mert már erősen eszi az olajat.
A karosszéria azonban szemmel láthatóan egyelőre nem dacol az átrozsdásodással. Az utastér is jó állapotnak örvend, igaz, akad egy ülés, amelyről már ledobta magát a kárpitot, de ez igazán nem róható fel egy 32 éves autóbusznak. A 263.10-esért 309 150 hrivnyát, vagyis körülbelül 2,1 millió forintnak megfelelő összeget kérnek.



