Ha Svájc az óra és a csoki hazája, akkor Fehéroroszág a gigantikus építőipari járművek otthona. Itt működik a világ egyik legismertebb bányagépgyártó vállalata, a BelAZ. A cég nemrég fontos bejelentést tett, megnyitotta turistaközpontját, amely nem kicsi, hiszen legalább 8 ezer négyzetméteres területen terül el. 

A kiállítási terület a hivatalos megnyitó előtt egyfajta próbaüzemben működött a Minszk közelében található Zsodzina városában (Жодино). Aki most ide látogat, az egy tucat kulcsfontosságú bányaipari teherautót, dömpert, valamint speciális berendezést tekinthet meg.

A kiállított járművek között helyet kapott egy 450 tonnás teherbírással bíró BelAZ 75710 típusú bányadömper, ami bekerült a Guinness Világrekordok Könyvébe is. Különleges ismertetőjegye, hogy akár ötezer méterrel a tengerszint felett és akár -50 Celsius-fokos zimankóban is lehet vele dolgozni. Mellette pedig az érdeklődök megtekinthetik a 360 tonnás bányaipari teherautót, valamint egy 130 tonnás teherbírással rendelkező monstrumot is. 

5 fotó

A vállalat honlapján olvasható információk szerint azonban ez még nem minden. Akadnak itt homlokrakodó gépek, valamint repülőgép-vontatók is, de a gyár történelméhez szorosan kapcsolódó típusok is megtekinthetők. Csak halkan jegyezzük meg, egy Belaz 75710 típusú óriás dömper magassága a 8,26 métert is eléri. Ennyit lépcsőzni fárasztó dolog lehet, pláne akkor, ha nem csak egy gép esetében történik meg. Pánikra semmi ok, a gyár egy mobil büfét is üzembe helyezett a gépek mellett, ahol hideg, illetve forró italokat, péksüteményeket, édességeket is vásárolhatnak a látogatók. 

A gyár eddig is fogadott érdeklődőket, de mivel működő üzemről van szó, ezért ez kötöttebb formában történt. “A BelAZ-t eddig több mint 370 ezer ember kereste fel. Ez azt jelenti, hogy havonta átlagosan körülbelül hétezer embert fogadtunk” – jegyezte meg Szergej Lesin, a BelAZ vezérigazgatója. Hozzátette: bíznak abban, hogy az új kiállítási terület komoly attrakció lesz azok számára, akik nem csak gyártás közben szeretnének látni ilyen járműveket. 

Az idei évben a tervek között szerepel a kiállítási terület további fejlesztése és bővítése. A szakemberek létrehoznak egy fotózási zónát is, ahol a gyárban egykor gyártott szovjet járművek kapnak főszerepet. Emellett egy belső kilátóterasz is létesül, ahonnan kiváló rálátás nyílik majd a BelAZ összeszerelő csarnokára. 

A BelAZ új kiállítóterületet tavaly december végén adták át. Az új látványosságot nemcsak a külföldi, hanem a belföldi turisták számára is fenntartják. A képek tanúsága szerint sok kisiskolást hoznak el ide, akik ennek köszönhetően első kézből ismerhetik meg azokat a monstrumokat, amelyek a világ nagy nyersanyaglelőhelyein dolgoznak nap mint nap. Számukra a belépődíj értelemszerűen olcsóbb (20 fehérorosz rubel), a felnőtteknek viszont 70 rubelt, tehát nagyjából 8 ezer forintnak megfelelő összeget kell fizetniük egy látogatásért (maximum 30 fős csoportig), de lehetőség van exkluzív, kiscsoportos belépésre is, ami 250 fehérorosz rubelbe (átszámítva 29 ezer forint) kerül. További díj ellenében pedig lehetőség van a bányadömper kipróbálására is, persze csak utasként. 

A gyár látogatók számára fenntartott információs oldala ezen a linken érhető el. Ha kocsival látogatnál el ebbe a gyárba, akkor olvasd el, mit tanácsolunk arra az esetre, amikor sokat kell vezetni.