Fontos mérföldkőhöz érkezett az MAN Truck&Bus, ugyanis hivatalosan is megkezdődött az elektromos teherautók sorozatgyártása – tájékoztatta a Vezesst a márka hazai képviselete. Az ezzel kapcsolatos ünnepségen az MAN elnök-vezérigazgatója, Alexander Vlaskamp,  az MAN igazgatótanácsának termelésért és logisztikáért felelős tagja, Michael Kobriger, valamint Manfred Weber, az Európai Parlament közösen nyomta meg a gyártás elindítását szimbolizáló gombot. 

Elvégeztük a házi feladatunkat. Közel 400 millió eurót ruháztunk be kutatásba és fejlesztésbe, hogy a hagyományos teherautókból álló termékpalettánkat akkumulátoros elektromos hajtással is kínálhassuk. A választék 12-től 50 tonnáig terjed, és minden alkalmazást lefed a hulladékgyűjtő járművektől a hosszú távú fuvarozásban használt teherautókig. Az a célunk, hogy az év végéig átadjuk az ezredik elektromos teherautónkat. Ezek összesen annyi szén-dioxid kibocsátást képesek megtakarítani, ami egyenértékű egy kisebb város károsanyag-kibocsátásával” – hangsúlyozta Alexander Vlaskamp. 

Az elektromos, oroszlán logós teherautók gyártása ugyanott zajlik, ahol a dízelüzeműeké. Ennek a müncheni üzemnek 100 darab a napi kapacitása, a hajtásrendszertől függetlenül. Egy tehergépjármű megszületéséhez nagyjából nyolc órára van szükség ebben a gyárban. Nincs kivételezés: a járművek pontosan abban a sorrendben készülnek, ahogyan megrendelték őket. 

Előszériás gyártás 

Egészen mostanáig előszériás gyártás folyt az elektromos teherautók terén. Ennek során összesen 200 darab e-hajtásrendszerrel szerelt teherjármű készült el, amelyek összesen kétmillió kilométert tettek meg az európai utakon, valós üzemi körülmények között. A gyár közleménye szerint több tesztpéldány is kiváló energiafelhasználási értékeket (97 kWh/100 km) produkált. 

4 fotó

Az MAN Truck&Bus-nak körülbelül 700 darab elektromos teherautóra van jelenleg megrendelése. Ezeket előszeretettel használják az autóipari logisztikában is, mert az úgynevezett Ultra Lowliner nyerges vontató egyedülállónak számít a piacon a maga 950 mm-es nyereg magasságával, valamint a 3,57 méteres tengelytávolságával. Ennek köszönhetően ugyanis akár háromméteres belmagassággal rendelkező félpótkocsikat is tud vontatni. Ezt az elektromos MAN eTGX Ultra Lowlinert már most is használják Wolfsburg városában, illetve Bajorországban különféle autóipari logisztikai útvonalakon. 

Az eseménnyel kapcsolatos képeken látható eTGX három, vagy legfeljebb hat NMC-akkumulátorral készülhet, amelyeket az MAN nürnbergi üzemében állítanak elő. A bajor gyártó tehát azon kevés európai haszongépjármű-gyártók közé tartozik, akik saját maguk által fejlesztett és gyártott akkumulátor-csomagot szerelnek be tehergépjárműveikbe. A maximális összkapacitás 534 kWh, amivel akár félezer kilométert is meg lehet tenni egyetlen egy feltöltéssel. Az MAN Truck&Bus szerint azonban a még nagyobb hatótávok eléréséhez egy hetedik akkumulátor is választható, így akár 740 kilométer is megtehető tisztán elektromosan töltés nélkül.

Megkezdték az e-teherautók sorozatgyártását 5

Az elektromos tehergépkocsik sorozatgyártásának megkezdésekor (balról-jobbra) Michael Kobriger, az MAN termelési igazgatója, Manfred Weber európai parlamenti képviselő és az EPP elnöke, valamint Alexander Vlaskamp, az MAN vezérigazgatója adta meg a rajtjelzést a müncheni gyárban.

A mücheni központú cég az elektromos teherautók mellett autóbuszokat is kínál. Jelenleg több mint 2500 MAN busz üzemel akkumulátoros elektromos hajtással európai városokban, de nemsokára érkezik a tisztán elektromos hajtású Lion’s Coach turistabusz is.