Ami az országnak a Zöld Busz Program, az a Waberer’s-nek a nagy elektromosteherautó-teszt. Ebben persze van némi barokkos túlzás, mert a napocskás logójáról ismert cég igazából nemcsak teszteli, hanem meg is veszi a kipróbált villany-teherautókat. A Renault Trucks biatorbágyi telephelyén január végén volt egy ünnepélyes kulcsátadó. A Waberer’s leányvállalata, a WSZL akkor egy Renault D Wide Z.E. 16 tonnás össztömegű teherautót vett át. Az azóta eltelt négy hónapban a modell folyamatosan használatban volt. Hogy kiderüljön, milyen tapasztalatokat szereztek vele, meglátogattuk a járművet a budapesti BILK-ben.

A teljesen elektromos hajtású D Wide Z.E. egy kifejezetten unikális jármű. Ebből még egyelőre ez az egy darab létezik Magyarországon, noha a modellváltozat már a 2020 óta készül a francia gyártó Blainville-sur-Orne- i üzemében. De hát azóta sok víz lefolyt a Dunán, napestig tudnák sorolni, mennyi minden történt, de a lényeg, hogy eljutott Magyarországra is.  “Amióta itt van nálunk, azóta főleg városi áruszállításra használjuk, hasonlóan a Volvo FL Electrichez. De egyszer-egyszer már arra is volt példa, hogy autópályáztunk vele” – árulta el érdeklődésemre Veres Imre, az elektromos Renault sofőrje.

Így teljesít az első magyar Renault e-teherautó 1
Így teljesít az első magyar Renault e-teherautó 2

Így teljesít az első magyar Renault e-teherautó

Így teljesít az első magyar Renault e-teherautó

Így teljesít az első magyar Renault e-teherautó 11
Így teljesít az első magyar Renault e-teherautó 12
Így teljesít az első magyar Renault e-teherautó 13
Így teljesít az első magyar Renault e-teherautó 14
Így teljesít az első magyar Renault e-teherautó 15
Így teljesít az első magyar Renault e-teherautó 16
Így teljesít az első magyar Renault e-teherautó 17
Így teljesít az első magyar Renault e-teherautó 18
Fotó megosztása:

A kéttengelyes, üresen 7,3 tonnát nyomó D Wide Z.E. a hajtáslánc tekintetében szinte megegyezik a már említett testvérmodellel. A jármű hajtásáról 252 lóerős (185 kW) csúcsteljesítményű villanymotor gondoskodik, amely a 264 kWh kapacitású lítiumion-akkumulátorcsomagból nyeri a működéshez szükséges energiát. Az akksikat a felépítmény alatt, a két tengely között helyezték el. Egy akksi 66 kWh kapacitású, és a WSZL-nél dolgozóba egészen pontosan 4 darabot építettek be. De egyébként lehetséges lenne ennél több, akár hat darab lítiumion-akksit is beépíteni. Négy darab akksicsomaggal 200-240 kilométeres, míg hat darabbal akár 400 kilométeres hatótáv is kihozható a D Wide Z.E.-ből. 

A WSZL-nél most úgy látják, hogy a közepes – tehát a 264 kWh kapacitású – is elég. “Ez egy nap 150 kilométernél biztosan nem megy többet. Szóval el lehet mondani róla, hogy egy napot mindig kibír egy feltöltéssel, soha nem volt olyan, hogy vissza kellett volna mondani egy címet, mert mondjuk lemerült volna. Ráadásul mindig 40-70 százalékos akkumulátor-töltöttséggel térünk vissza vele” – jegyezte meg Veres Imre, aki naponta 4-6 címet biztosan megcsinál ezzel a villanyjószággal. Hozzátette: miután befejezi a műszakját a teherautó, mindig ráteszik töltőre, hogy másnap reggel menetkész legyen. A tapasztalatok szerint 50 százalékos töltöttségnél 4-5 órát vesz igénybe a töltése, a teljes töltés pedig 7-9 óráig tartana.

Így teljesít az első magyar Renault e-teherautó 19

Tágas és világos fülkével büszkélkedhet a D Wide Z.E.

Így teljesít az első magyar Renault e-teherautó 20

A türkizkék kormány, illetve műszerfali betét utal a jármű zéróemissziós hajtásláncára.

És hogy milyen a Renault D Wide Z.E. -t vezetni? Vajon ugyanúgy “gyűri a nyakat”, mint a Volvo FL Electric“Nagyon jó vezetni, könnyen megy, nagyon jól gyorsul, szerintem nagyobb a nyomatéka egy dízeleshez képest, de ez leginkább elindulásnál vehető észre. Ráadásul teljes terhelés mellett is ugyanolyan jól húz. Amire kissé jobban oda kell figyelni, az az, hogy nincsen hangja, ezért kétszer jobban kell vigyázni a gyalogosokra vagy a biciklisekre, mert nem biztos, hogy időben meghallják” – tette hozzá a D Wide Z.E. sofőrje. (Ezért lett kötelező nemrég a mesterséges hanggenerátor a villanyteherautóknál). A sofőr munkáját olyan kis extrák segítik, mint a tolatókamera, a raksúlyérzékelő vagy a holttérfigyelő. Így a jármű épségére maximálisan oda lehet figyelni és a túlterheltséget is el lehet kerülni.

Így teljesít az első magyar Renault e-teherautó 21

A sofőr tájékozódását az oldalsó peronablakok is segítik.

A január végi üzemebe helyezés óta június elsejéig 8566 kilométert tett meg a teherautó. Ekkora futásteljesítmény mellett összesen 8285 kWh energiát használt fel (a 600 és a 24 V-os rendszer együttesen) , amiből 1651 kWh áram rekuperációból jött ki, tehát azt nem a töltőoszlopból kellett kivenni az üzemeltetésére. Az átlagos fogyasztás 0,92 kWh/km körül alakult, ami kedvezőnek tekinthető a közepes teherbírású teherautók szegmensében. Innen nézve érhető, hogy a Waberer’s leányvállalata megvette a járművet, sőt azon sincs mit csodálkozni, hogy már egy elektromos DAF CF-et is üzembe helyezett. Kíváncsian várjuk az azzal kapcsolatos tapasztalatokat is!

Ha érdekel, mennyire halk menet közben a Renault D Wide Z.E., akkor nézd meg az alábbi rövid videónkat!

a videó a hirdetés után indul