Az Einride 2018-ban robbant a be a köztudatba, amikor bemutatta a sofőr nélküli, teljesen önvezető teherautóját, a T-podot. A különleges szállítójárművet azóta tökéletesítették és a világ számos pontján tesztelték.  Sőt, elvileg már venni is lehet belőle. A tisztán elektromos jármű egy feltöltéssel 130-180 kilométert tud megtenni és összesen 16 tonnányi árut tud szállítani. Vagyis disztribúciós teherautóként, vagy a logisztikai parkok fáradhatatlan szállítójárműveként is ideális lehet. De csak ott, ahol a törvényi szabályozás megengedi.

Az önvezető teherautó bemutatása óta az Einride tovább bővítette a portfólióját és már nem csak az autonóm járművek fejlesztésével foglalkozik, hanem a villanyteherautók – így például elektromos Scaniák – értékesítésével is. A cég lényegében harmadik szereplőként ékelődik be a teherautógyártók és az üzemeltetők közé, mivel a Saga néven már saját telematikai platformmal rendelkeznek, ami lehetővé teszi az e-teherautó flották optimális üzemeltetését.

Tényleg ekkora igény van a villanykamionokra? 1

Einride T-Pod

A svéd startup az elmúlt időszakban “gigantikus” villany teherautó eladásokkal hívta fel magára a figyelmet. Az Amerikai Egyesült Államokban februárban például 200 darab BYD 8TT típusú nyerges vontatót rendeltek, ami a kínai gyártó számára az addigi legnagyobb megrendelés volt az ázsiai piacokat leszámítva. Az Einride ezen a fronton Európában is aktív, mivel tavaly decemberben 120 darab eActrost vásároltak. A svéd startup eddigi legnagyobb sikerének pedig a világ egyik legnagyobb óceáni teherszállítási céggel, a Maerskkel történő együttműködés tekinthető, amelynek keretében 2025-ig 300 darab DAF elektromos kamiont szállíthatnak le a dán vállalatnak.

Az ember csak pislog, hogy tényleg ekkora igény van már a villanyteherautókra? Ez a startup ugyanis olyan volumenekben dolgozik, ami a teherautógyártók számára csak vágyálom. A legtöbb üzemeltető ugyanis csak most ismerkedik az elektromos hajtással, ezért értelemszerűen csak kisebb mennyiségeket rendelnek azoktól az európai haszonjárműgyártóktól, amelyeknek már van szériaérett e-teherautója.

Tényleg ekkora igény van a villanykamionokra? 2

A BYD-Einride villany nyerges, amit az USÁ-nak szántak.

Nem csoda tehát, hogy a teherautógyártók szívesen működnek együtt egy ennyire hatékony startuppal, ami forgalmazóként is tisztességesen helyt tud állni. Az Einride nemrég jelentette be, hogy 110 darab Scania elektromos nyerges vontató leszállításában nyújthat segítő kezet európai partnereknek. Bár részletes technikai adatokat nem tettek közzé ezekről a járművekről, annyi bizonyos, hogy a flotta valamennyi példánya el lesz látva a Saga telematikai platformmal. Jelen pillanatban pedig ez az üzlet tekinthető Európa legnagyobb nehéz-kategóriás villanyteherautó megrendelésének (az eActrosok “csak” 26 tonnás össztömeggel bírnak).  A nappali fülkés, regionális áruszállításra tervezett nyergesek forgalomba helyezésére nem is kell olyan sokat várni, a startup szerint ugyanis az év második felében, illetve 2023 első felében állhatnak munkába.

A Scania egyre több kategóriában dolgozik elektromos teherautókon. Nemrég ugyanis egy 64 tonnás tartályos szerelvény, illetve egy 49 tonnás XT villanydömper tesztelését kezdte meg.