Röviden – Fiat Ducato Shuttle 140 LE
Mi ez? A Fiat Ducato személyszállító változata, amellyel kilenc fő utazhat. A modell harmadik generációs változata 2014-óta készül és azóta kétszer kapott faceliftet. A legutóbbi optikai frissítést a tavalyi évben hajtotta végre az olasz gyártó a modellen.
Mit tud? 9 fő utazhat rajta tágas légkondicionált utastérben.
Mibe kerül? Ezt a változatot nem forgalmazzák itthon.
Kinek jó? Mindenkinek, aki szeretne egy tágas kisbuszt.

A Fiat Ducato a magyar piac egyik legkeresettebb furgonjának számít. Kevéssé ismert tény, hogy nemcsak áruszállítóként, hanem személyszállító változatban is gyártják. Az üzemeltetők négyféle – Combi, Panorama, Minibus és Shuttle – változatban vásárolhatják meg Európa bizonyos országaiban. Hazánkban egyiket sem forgalmazzák, a Vezessnek ugyanakkor exkluzív lehetősége nyílt egy olasz rendszámú Ducato Shuttle tesztelésére. Ez már egy faceliftes változat volt, szemben a korábban az általunk tesztelt eDucatóval, így testközelből ismerhettük meg a Ducato újításait.

Külső

A Fiat tavaly rántotta le a leplet az optikai frissítésen átesett Ducatóról. Ezen lényegi változások nincsenek, ám mégis dögösebb és tetszetősebb az elődjénél. Hogy csinálták? Talán a LED-technológiás fényszóróval érték el, ami 30 százalékkal nagyobb fényerőt biztosít a korábbi halogén fényszórókhoz képest. Szemmel látható változás még, hogy a hűtőmaszkot zongoralakk fekete bevonattal látták el, a korábbi Fiat-logót pedig felváltotta egy szöveges felirat. Szubjektív megítélés kérdése melyik a jobb, szerintem a legújabb vagányabb.

Kipróbáltuk a nálunk nem kapható Fiatot 1
Kipróbáltuk a nálunk nem kapható Fiatot 2

Kipróbáltuk a nálunk nem kapható Fiatot

Kipróbáltuk a nálunk nem kapható Fiatot

Kipróbáltuk a nálunk nem kapható Fiatot 17
Kipróbáltuk a nálunk nem kapható Fiatot 18
Kipróbáltuk a nálunk nem kapható Fiatot 19
Kipróbáltuk a nálunk nem kapható Fiatot 20
Kipróbáltuk a nálunk nem kapható Fiatot 21
Kipróbáltuk a nálunk nem kapható Fiatot 22
Kipróbáltuk a nálunk nem kapható Fiatot 23
Kipróbáltuk a nálunk nem kapható Fiatot 24
Kipróbáltuk a nálunk nem kapható Fiatot 25
Kipróbáltuk a nálunk nem kapható Fiatot 26
Kipróbáltuk a nálunk nem kapható Fiatot 27
Kipróbáltuk a nálunk nem kapható Fiatot 28
Kipróbáltuk a nálunk nem kapható Fiatot 29
Kipróbáltuk a nálunk nem kapható Fiatot 30
Fotó megosztása:

A Ducato homlokfala az eddigieknél igényesebbnek és robusztusabbnak a hat a végrehajtott optikai változtatások eredményeképpen. A válaszható színárnyalatok palettája pedig a Lanzarote-szürke fényezéssel bővült, amelyet kifejezetten a szabadidős – tehát személyszállító, lakóbusz – változatok számára kevertek ki. Tesztautónk Artense szürke fényezéssel gördült le a gyártósorról, ami legalább annyira menő, mint az előbb említett színárnyalat. Úgy néz ki tőle a Ducato, mintha egyetlen fémdarabból öntötték volna ki, vagy 3D nyomtatással készült volna. A Nap sugarai lágyan törnek meg ezen a fényezésen, sokkal jobb ránézni, mint egy mezei fehér Ducatóra.

A jármű egyáltalán nem apró: 5988 mm hosszú, 2269 mm magas és 2050 mm széles, a mellső és a hátsó tengely közötti távolság pedig eléri a 4035 mm-t, ami a legnagyobbnak tekinthető a válaszható tengelytávolságok között. A külső módosítások nem radikálisak, de ettől még a lényegen nem változtat, tényleg dögösebb lett a Ducato tőle. Ez a kis csúszkás kép talán segíti összehasonlítani a ráncfelvarrás előtti és utáni modellt.

Kipróbáltuk a nálunk nem kapható Fiatot 31
Kipróbáltuk a nálunk nem kapható Fiatot 32

Belső

Mivel Shuttle változatot a furgonból alakították ki, ezért néhány dolog adott a belső térben. Az egyik ilyen, hogy a vezetőtér és az utastér padlója nincs egy szintben. Ettől függetlenül átjárható az első- és a második üléssor között, csak számításba kell venni, hogy nagyjából 10 centiméter különbség van a két rész padlószintje között. Az utasok beszállását jobb oldalon egy széles és magas elhúzható tolóajtó segíti, de értelemszerűen a vezetőnek és a mellette ülőnek is van egy-egy kifelé nyíló ajtaja.

A furgonos konstrukció miatt igazán pazarnak tekinthető belmagasság a vezetőtér mögötti részen. Itt még egy két méter magas ember is el tud sétálgatni. A tágasságérzetet növeli, de a praktikumot rontja hogy nincsenek csomagpolcok. Ennek egyenes következménye viszont, hogy hátizsákot, válltáskát nem lehet bevinni az utastérbe, mindent hátra kell tenni az utolsó üléssor mögötti csomagtartó részre. A vezetőtér mögött egyébként három dupla- és egy szimpla ülés van. Tehát összesen 9 fő utazhat egyszerre a sofőrrel együtt. A hátsó traktusban lévő ülőalkalmatosságok kifejezetten kényelmesek, magas és széles fejtámlával rendelkeznek. Háttámlájuk gombnyomásra hátrabillenthető.

Kipróbáltuk a nálunk nem kapható Fiatot 33

2+3+3-as üléskiosztás a Ducato fedélzetén.

A székek elrendezése  tetszőlegesen variálható: a padlóban lévő síneknek köszönhetően ide-oda mozgathatók az ülések, sőt, akár ki is lehet venni őket. Van, amit viszont nem változtathatunk: az utastér légkondicionált, de nincsenek az ülések fölött egyénileg szabályozható légbefúvók. Csak az első- és a második üléssor közötti részen, a plafonon kapott helyet egy panel négy darab ventilátorral. Ezek gondoskodnak a hűvös levegő befúvásáról. A hátsó sorban ülők biztosan nem ugyanazt a frissességet fogják érezni, mint azok akik a második üléssorban foglalnak helyet.

A műszerfal már jóval izgalmasabb kérdés a faceliftes Ducatóban, mivel ezt sikerült napjaink elvárásainak megfelelően korszerűsíteni. Ha összenézzük a 2014-ben bemutatott harmadik generációs és a 2021-es faceliftes változat műszerfalát, akkor látszik, hogy alapvetően ugyanazt az egységet használják az olaszok, de a legújabb változat kifejezetten sokat lépett előre a digitális megoldások terén. Az egyik leglátványosabb megoldás, hogy a középső traktusban helyet kapott egy, az eddigieknél nagyobb és szebb rajzolatú 10 colos érintőképernyő a multimedia- és az infotainment rendszer kezelésére. Ezen jeleníthető meg a navigáció, illetve a tolatókamera képe is.

Az új középső kijelzőhöz Android, illetve IoS operációs rendszert használó okostelefonok is csatlakoztathatók. A fedélzeti wifi-kapcsolat révén pedig az Iveco hangasszisztense, az Alexa is elérhető. Ezen már a magyar nyelv is kiválasztható, így ehhez a hangasszisztenshez akár anyanyelvünkön is szólhatunk vezetés közben. 

Kipróbáltuk a nálunk nem kapható Fiatot 34

A korábbiaknál nagyobb, 7 colos színes kijelzőt kapott a fedélzeti komputer, ami mellett megmaradt két hagyományos kijelző is a sofőr előtt. Ezzel még nem ért véget az újítások sora, ugyanis új, az előzőnél valamelyest kisebb kormánykereket, illetve teljesen új vezető- és utasülést építettek be a Ducatóba. Megújult a digitális klíma kezelőfelülete, illetve a váltókar is, utóbbinak kellemes a tapintása, ahogy a kormányé is. A műszerfal kifejezetten igényes, a kisebb kormánykerék személyautós hatást kelt és hatalmas középső képernyő pedig nagyon sokat hozzátesz a vezetéshez.

Mindent összevetve elmondható, hogy a Ducato belső terét úgy gondolták újra, hogy kezelése minél egyszerűbb és sofőrbarátabb legyen. Már ennél a modellnél is elérhető a kulcs nélküli indítás, az elektromos szervokormány, valamint az elektronikus parkolófék. A gépjárművezetőt pedig több USB-A és USB-C töltőaljzat veszi körül, de egy 230 V-os csatlakozó is rendelkezésre áll a laptopok töltéséhez. Pakolni az ajtózsebekbe, a szélvédő feletti rakodópolcra, vagy a kesztyűtartóba lehet a vezetőtérben.

Kipróbáltuk a nálunk nem kapható Fiatot 35

Még az Alexa hangasszisztens is rendelkezésre áll benne.

Technika

Korábban a Fiat Ducato a saját fejlesztésű 2.3 literes dízelmotorjaival készült, a faceliftes változatot azonban már MultiJet3 típusú blokkok alkotják, amelyek lényegében megegyeznek a Citroën Jumperben, illetve a Peugeot Boxerben használt BlueHDi motorokkal. A MultiJet3 típusú motorok 120, 140, 160 és 180 lóerős teljesítménnyel érhetők el a Fiat Ducato kínálatában. Ezek annyiban jelentenek előrelépést az előző generációs dízelmotorokhoz, hogy már a Stellantis által fejlesztett H3 architektúrát használják, ennek köszönhetően állítólag 7 százalékkal kevesebb üzemanyagot használnak fel. Az Euro 6D-Final emissziójú erőforrásokhoz új, továbbfejlesztett hatfokozatú manuális sebességváltó, illetve kilencfokozatú automata sebességváltó társítható. A leggyengébb, 120 lóerős motor ugyanakkor csak kézi váltóval rendelhető.

Az általunk kipróbált Fiat Ducato Shuttle buszban 140 lóerős dízelmotor dolgozott, amelyhez 9 sebességes automataváltó csatlakozott. Vagyis nem igazán kellett gondot fordítani a sebváltóra. A járműben utazókra nem kevés vezetéstámogató rendszer vigyáz. Egyfelől ott vannak az olyan kötelező elemek, mint az ABS, az elektronikus fékerőelosztó (EBD), az elektronikus menetstabilizátor (ESC), de felszerelték az oldalszél-asszisztenssel, visszagurulás gátlóval, táblafelismerő asszisztenssel, illetve automatikus vészfékrendszerrel is. Emellett a felhasználók akár vontatmány stabilizáló asszisztenst, illetve aktív sávtartót is rendelhetnek hozzá.

Kipróbáltuk a nálunk nem kapható Fiatot 36

Kell ennél jobb tolatókamera?

Tesztautónkban ugyan nem volt benne, ennek ellenére fontos megemlíteni, hogy a faceliftes Ducatónál jelentős előrelépést értek el az olaszok, a modell ugyanis már 2-es szintű autonóm vezetésre is képes az aktív sávtartó, az adaptív tempomat, az automatikus vészfékasszisztens, valamint a holttérfigyelő rendszernek köszönhetően. A Ducato emellett később akár párhuzamos és merőleges irányban történő beállást segítő parkolási rendszerrel is elérhető lesz.

A megújult Ducatónak az összekapcsolt digitális szolgáltatások terén sincs szégyellnivalója, mivel immáron fejlett flottakezelő és távdiagnosztikai rendszerekkel készül. Ezen a téren a jövendőbeli üzemeltetőknek mindössze a “Uconnect” szót kell megjegyezniük. Ez egy olyan okostelefonos alkalmazás, amelynek segítségével bárhonnan, bármikor leellenőrizhetik a flottában dolgozó Ducatók státuszát, különös tekintettel a futásteljesítményre, az üzemanyag-felhasználásra, valamint a lehetséges hibaüzenetekre.

Vezetés

Tesztautónk erősen “bejáratós” volt, ugyanis körülbelül háromezer kilométer volt benne. Vezetőülésében helyet foglalva két dolog tűnt fel elsőre. Az egyik, hogy megmaradt a klasszikus “Ducatós” vezetési pozíció, vagyis továbbra is nagy rálátása nyílik a sofőrnek a jármű környezetére a nagy felületű szélvédőnek és a nagy oldalablakoknak köszönhetően. A másik pedig, hogy a digitális kijelzőkkel felvértezett műszerfal mintha egy kicsit elfeledtette volna a Ducato “munkásautó” jellegét. Az eddigieknél nagyobb felületű fedélzeti komputer jóval informatívabb, mint eddig, nem csak az aktuális sebesség, hanem különféle hasznos üzenetek is leolvashatók róla.

Már rögtön az indulás előtt azt írja ki angolul, hogy “helyezze lábát a gázpedálra és nyomja meg az indító gombot”. Ilyen és ehhez hasonló üzenetek eddig nem voltak a Ducatóban, kifejezetten pozitívum, hogy ilyen kommunikatív kis jószág lett belőle. A műszeregységben viszont kissé fura hatást kelt, hogy elhagyták a sebességmérő mechanikus kijelzőjét, helyette pedig egy fordulatszámmérőt és egy tank telítettség jelzőt alkalmaztak. Érzésem szerint ekkora fedélzeti komputernél elegendő lett volna egy kisebb, akár digitális piktogram is az üzemanyagtartályt illetően.

Kipróbáltuk a nálunk nem kapható Fiatot 37

Ez a Ducato is nagy hasmagassággal készül.

A Ducato vezetési élménye nem változott, ugyanaz a fordulékony, agilis jármű, nyomatékos motorral, éppen ezért Shuttle buszként is dinamikusan vezethető. Szerethető benne hogy jól gyorsul és kis helyen is jól fordul. Az étvágya talán lehetne kisebb, ugyanis város-országúti kombinált fogyasztása elérte a 8,6 liter/100 km-res értéket.

Kellemes meglepetés az elektronikus szervőrásegítés, ami nemcsak tűpontossá teszi a kormányzást, hanem kevésbé fárasztóvá is. Méretei ellenére a Ducatóval nagyon könnyen lehet parkolni, hiszen a két széles, elektronikusan behajtható visszapillantó tükör, valamint a nagy látószögű tolatókamera kiválóan lecsökkenti a jármű körüli holttereket. Negatívumként említhető viszont, hogy zajos, a motor mellett már városi tempónál is hallható a karosszéria dübörgése, ami nem vet jó fényt egy ilyen exkluzív külsejű shuttle buszra.

Kipróbáltuk a nálunk nem kapható Fiatot 38

Szereti a napfényt.

Értékelés

A néhány kevéske negatívum ellenére lenne keresnivalója a magyar piacon, a főként a műszerfalat érintő facelift ugyanis kifejezetten jó hatással volt a személyszállító változatra is, közelebb került a személyautókhoz. A Fiat jó érzékkel nyúlt hozzá a sláger típusához és ezek a változtatások mindenképpen előremutatóak. Szükség lenne ugyanakkor a menetzaj csökkentésére a Ducatónál, mert sokat a ront az összképen az, hogy a behallatszik az utastérbe a karosszéria dübörgése normál, városi tempónál. Ki tudja, talán egyszer nálunk is forgalmazni fogják a Ducato Shuttle buszt, amely így új színfoltot képviselhet a hazai mikrobuszok piacán.

Mellette – Ellene
 
  • Szebb és modernebb műszerfal
  • Digitális kijelzők a vezetőtérben
  • Agilis, dinamikus vezetési élmény
  • Kényelemes utasülések
  • Variálható utastér
 
  • Nagy menetzaj a zörgő oldalpanelek miatt
  • Relatíve nagy fogyasztás
  • Kissé átgondolatlan műszeregység
Hogy tetszik a Fiat Ducato Shuttle busz?
292 szavazat - átlag: 7.31 (10-ből)
Hogy tetszik a Fiat Ducato Shuttle busz?