1966 júniusában svéd delegáció kereste fel a mátyásföldi Ikarust. A látogatók között ott volt a Freij magántársaság tulajdonosa is, aki azért érkezett Magyarországra, hogy megtekintse az általa rendelt, Volvo-alvázra épülő autóbuszt, az Ikarus 657-est.  A svédek nemcsak azért jöttek hazánkba, mert hallottak az Ikarusról. Volt a látogatásnak egy prózai oka is, történetesen az, hogy Svédország 1967-ben állt át a jobboldali közlekedésre, ezért rengeteg balkormányos buszra volt szüksége. A svéd buszipar – amely akkor még szerényebb kapacitásokkal rendelkezett a magyarhoz képest – nem tudta kielégíteni az átmeneti csúcsterhelést. A legendás magyar gyártó így nekiláthatott a svéd piac meghódításának, ami eleinte Volvo-alvázas buszokkal zajlott, de nem sokkal később a Scaniával is sikerült együttműködnie ezen a téren. 

Azóta sok víz lefolyt a Dunán és a svédek már nem vesznek magyar buszokat, most már inkább ők küldik hozzánk a gyártmányainkat. Így történhetett meg, hogy hosszú idő után nemrég újra svéd gyártmányú busz járhatott hazánkban. A Scania azt a demó buszt küldte el Magyarországra, amit két éve még Busworld kiállításon leplezett le Karin Rådström, aki időközben átigazolt a Daimler teherautós részlegéhez. ( Az elektromos Scania Citywide részletes bemutatója ezen a linken érhető el). A Södertalje-i gyártó nem véletlenül bukkant fel nálunk az elektromos Citywide autóbusszal. 2022-től a 25 ezernél nagyobb lélekszámú hazai nagyvárosokban már csak tisztán elektromos buszt lehet forgalomba helyezni. A Scania így hát elérkezettnek látta az időt, hogy megmutassa nekünk, mire képes ezen a téren. 

A Scania megcsinálta a nagyvárosi szmog ellenségét 1

Az első kivételével mindegyik ajtó kifele nyílik.

Lánctalpas busz 

Ha van gyártó, aminek van fogalma az emisszió mentes közlekedésről, az a Scania, hiszen a vállalatot (Maskinfabriks-aktiebolaget Scania) eredetileg bicikligyártásra hozták létre 1900-ban. Éppen ezért a Scania logójában a mai napig egy bicikli váltókarja látható. 11 évvel később aztán a társaság egyesült a vasúti kocsik gyártásával foglalkozó Vabisszal és megkezdődött a teherautók, automobilok fejlesztése és gyártása. Az első jelentős sikereket a Svéd Posta számára épített lánctalpas autóbuszokkal érték el. Nemcsak akkor, hanem napjainkban is leginkább az úttörő megoldásokkal tud egyről a kettőre jutni a Scania. 

A Scania megcsinálta a nagyvárosi szmog ellenségét 2

A Scania régen is innovatív volt: korabeli fotó a lánctalpas buszról.

Jó példa minderre a Citywide, amelynél a svédek az úgynevezett “Cut to length” eljárást alkalmazzák. Ez hasonlatos ahhoz, amikor a szabók a szükséges méretre igazítják a nadrág szárát. “Régebben az volt a jellemző, hogy 11, 12 vagy 13 méteres járműveket kínáltak a gyártók. Most itt nálunk a Scaniánál azt mondja a gyár, hogy az ügyfél határozza meg az ülések számát, az üléstávolságot, mekkora állóhelyi területet szeretne és ezek alapján meghatározzuk az ideális járműhosszt. 10,8 métertől egészen 13,3 méterig bármilyen hosszúságú buszt le tudunk gyártani, az adott ügyfél igényeire szabva 100 milliméteres lépésekben“- hangsúlyozta Küzdy László a Scania busz értékesítője.

13 méter lett, maradhat? 

Az új generációs elektromos Citywide jelen pillanatban kéttengelyes, alacsonypadlós kivitelben érhető el. A “Cut to length” elv szerint a jövendőbeli üzemeltetők 11,5 – 13,2 méteres változatokban rendelhetik meg az újdonságot. Ezzel kapcsolatban van is egy érdekesség a Scania prospektusban, miszerint minden 10 centiméteres karosszériahossz csökkentés 100 kilogrammos súlycsökkentést is jelent egyben a Citywide-nál. A jármű egyébként teljesen úgy néz ki, mint egy dízelüzemű autóbusz. Egy laikus elsőre talán meg sem tudná állapítani a különbséget, annyira jól rejtették el a busz tetején lévő akkumulátorokat, de az utastér kialakítása sem tér el a hagyományos változatokétól. Hajtásáról 408 lóerős (300 kW) teljesítményű, 2100 newtonméter nyomatékkal rendelkező elektromotor gondoskodik, amely a lítiumion akkumulátorokból nyeri az energiát.

A Scania megcsinálta a nagyvárosi szmog ellenségét 3

Az új Citywide típusokon már az összes ajtó elektromos működésű. Ez a pneumatikus kiviteleknél megbízhatóbbak, mert kevesebb alkatrészt tartalmaznak, csöndesebbek és a fogyasztásuk is kedvezőbb”– mondta Küzdy László, a Scania Hungaria busz értékesítési vezetője.

Scania Citywide Electric műszaki adatok

Méretek:  11,4 -13,3 m (hossz), 2,55 m (szélesség), 3,3 m (magasság)
Mellső túlnyúlás: 2 780 mm
Hátsó túlnyúlás: 3 415 mm
Tengelytáv: 5200 – 7000 mm
Minimális fordulókör: 11 498 mm ( 5900 mm-res tengelytávolságnál) 
Gumiabroncsok: : 315/60 vagy 275/70 (elől) és 275/70 (hátul) 
Elektromos hajtáslánc teljesítménye: 300 kW csúcsteljesítmény, 250 kW folyamatos, maxmális nyomaték:  2100Nm, gyorsulás: 1,2 m/s
Akkumulátorom: lítiumion (NMC) 254 kWh, vagy 300 kWh – 10 év garanciával 

A Scania megcsinálta a nagyvárosi szmog ellenségét 4

A Scania Citywide utastere tágas és világos. Közlekedőfolyosója 900 mm széles.

A szakember szerint a jármű hajtáslánca kellően izmos a hazai felhasználásra. “A maximális sebesség a gyári adatok szerint 85 km/óra, de ez a busz 90 km/órával is megy, ezt tapasztalatból állítom. A kapaszkodó képessége 16%, tehát mondhatjuk azt, hogy Magyarországon, bármilyen viszonyok között meg fog birkózni az emelkedőkkel” – emelte ki Küzdy László. És valóban a sajtóteszt alkalmával a Citywide gond nélkül, fürgén szaladt fel az 1-esen, az Aldi raktár és a svéd lakberendezési áruház árukiadó épülete közötti emelkedőn, Biatorbágynál. Sík úton is érezni benne, hogy kimenne a világból is, legalább is addig, míg bírja az akksi. A Citywide 8, vagy 10 darab lítiumion (NMC) akksival készülhet, ebből négy a hátsó traktusban, a motorsátorban, a fennmaradó példányok pedig a busz tetején helyezkednek el. Az akkumulátorok együttes kapacitása 254 kWh, vagy 330 kWh lehet. 

A jármű hatótávolsága figyelembe véve az üzemviszonyokat és az akkumulátor kapacitást körülbelül 115 és 320 km között változhat. A Citywide energiatároló egységei többféle módon tölthetők. Az autóbusz elején megtalálható egy CCS Type 2-es töltőcsatlakozó, amelyen keresztül 150 kW-os maximális teljesítménnyel lehet tölteni az energiatároló egységeit. Ez azt jelenti, hogy a depóban cirka 2 – 2,5 óra alatt teljesen feltölthetők az akkumulátorai. A buszhoz természetesen a pantográfos gyorstöltés is rendelkezésre áll, amellyel maximum 300 kW-os teljesítménnyel lehet végrehajtani ezt a műveletet.  “A balansz töltés teljesen automatizálva van, mert úgy csinálták meg az akkumulátoroknak a vezérlését, hogy nincs szükség heti balansz töltésre, ez teljesen automatikusan működik, tehát szükség esetén hétből  hét napot dolgozhat ez az autóbusz” – hívta fel a figyelmet Küzdy László.

A Scania megcsinálta a nagyvárosi szmog ellenségét 5

A műszerfal a Scania teherautókét idézi. A gombjai tetszőlegesen áthelyezhetők és variálhatók az üzemeltetők igényei szerint.

A Scania megcsinálta a nagyvárosi szmog ellenségét 6

Az övvonal alatti ablakokból sok helyre jutott az utastérben.

Gazdaságos üzemeltetés 

Az akkumulátorok súlya miatt egy elektromos városi busznál kiemelten fontos az önsúly csökkentése. Az új alvázon és felépítményen elért súlycsökkentésnek köszönhetően 400 kilogrammal sikerült csökkenteni az autóbusz saját tömegét. Ennek köszönhetően a befogadóképessége megegyezik egy dízelbuszéval, hiszen akár 100-105 fő is utazhat rajta és ebből 35 fő kényelmes és esztétikus Kiel típusú utasüléseken foglalhat helyet. Nem elhanyagolandó az a tény sem, hogy a belsőégésű motorokkal szerelt városi buszokhoz képest az elektromos Citywide jóval kedvezőbben üzemeltethető. Energiafelhasználása ugyan nagyban függ a terepviszonyoktól, illetve a forgalmi helyzettől, de a Scania tapasztalatai szerint étvágya nagyjából 0,77 – 1,6 kWh/km között van. (A svédek ezt az adatot úgy kapták, hogy a prototípusokat -30 és +40 Celsius fok között nyúzták hóban, fagyban és kánikulában.) Ez azt jelenti, hogy 100 km megtétele maximum 5 827 forintba kerülhet vele ( nappali díjszabás szerint). 

A Scania Citywide sorozatgyártása már megkezdődött és az első megrendelők között egy 64 ezer lakossal rendelkező svéd város, Östersund volt, amely 10 darabot vásárolt ebből a modellből. A Citywide ugyanakkor nemcsak elektromos, hanem CNG-s, hibrid, illetve dízeles változatban készülhet, ennek köszönhetően akár biodízellel, vagy biogázzal is üzemeltethető.