A Volkswagen Transporter 1950 óta készül és a jelenleg futó, a még a Multivant is magában foglaló generációt 2016-ban mutatták be. Három évvel ezelőtt pedig egy tetszetős faceliftet is kapott. Utódját csütörtökön este leplezték le egy online sajtótájékoztató keretében, ahol sok érdekes részlet derült ki a modellel kapcsolatban. Már a rendezvény egyik nyitóképe is beszédes volt. A leleplezés előtt ugyanis egy olyan fotó volt látható díszletként, amin egy 6.1-es Transporter, valamint egy ID Buzz fogta közre az újdonságot. Nem véletlenül, hiszen a hetedik generációs Multivan önálló életre kelt és már nem tekinthető a Transporter-család részének. 

Éppen emiatt a modell tervezése teljesen tiszta lappal indult. Az alapot a Caddyhez is használt MQB-padlólemez jelentette és kis túlzással azt mondhatnánk, hogy a formaterv is a Caddytől származik. Az új Multivan elölnézetben a legendás Bulli vonalait idézi, oldalnézetből persze egy mikrobuszra emlékeztet. A tervezők radikális változtatásokat eszközöltek a karosszéria alakját illetően. A korábbinál sokkal döntöttebb szélvédőt és A-oszlopot alkalmaztak, ennek köszönhetően a modell jóval áramvonalasabb lett. (Nekem valamiért a negyedik generációs Renault Espace-t juttatja eszembe az A-oszlop és az ajtó közé beékelt üveg miatt.)

Lehet, hogy csak optikai csalódás, de a motorháztető kisebbnek tűnik, a lámpatestek pedig tetszetős módon a modell középvonalába kerültek, harmonikussá és letisztulttá téve ezáltal a Multivan megjelenését. Az orr-rész kialakítása átmenetet képez a legújabb generációs Caddy és a VW ID.4 között: a fényszórók és köztük lévő zongoralakk fekete díszléc alsó pereme közös íven fut végig a jármű orrán. 

A családokat veszi célkeresztbe a VW újdonsága 1

Áramvonalasabb lett az új Multivan.

A 19 colos könnyűfém felnikkel rendelkező Multivan kétféle hosszúságban fog készülni. A rövidebb 4,97 méteres, a hosszabb pedig 5,17 méteres lesz, vagyis a jövendőbeli megrendelők akár 20 centiméterrel hosszabb Multivant is választhatnak maguknak. A tengelytáv mindkét változatnál ugyanakkora (3,12 méter) marad. 

Az új Multivan szellős és tágas utastérrel rendelkezik, amelyet az opcionálisan választható napfénytető tehet még világosabbá. Az utastér teljesen sík padlóval, 130 centiméteres belmagassággal és variálható üléselrendezéssel készül. Ezt már az előző generáció is tudta köszönhetően a padlóba épített sínrendszernek, ami lehetővé teszi az ülések tetszőleges irányú, akár menetiránynak háttal történő beépítését is. Szükség esetén meglehetősen gyorsan ki lehet szerelni egy-két felesleges ülést. A bemutatón egy négyfős társaság mindössze 11 másodperc alatt hajtotta végre a műveletet, ami annak is köszönhető, hogy a székek 25 százalékkal könnyebbek, mint korábban. Az alapváltozatnál 469 literes csomagtér áll rendelkezésre, de a harmadik üléssor kivételével 1844 literes, a második és a harmadik üléssor együttes eltávolításával pedig 3672 literes csomagtér hozható létre. (Ugyanez az érték 4053 litert jelent a hosszabb változatnál.) 

A családokat veszi célkeresztbe a VW újdonsága 2

Középső ülések nélküli, tágas utastér.

Családi felhasználásnál akár vegyes üléselrendezést is kialakíthatunk, például amikor egy biciklit akarunk szállítani a Multivannal, ilyenkor ugyanis elég kiszerelni a középső üléseket és a helyükre hosszában már be is állítható a mountain bike. A Multivannál megszokott multifunkciós asztal megmaradt, azonban az előzőhöz képest hosszabb és keskenyebb lett. Persze ez is elvesz egy ülőhelyet, de ha előrecsúsztatjuk a két elülső ülés közé, akkor akár 8 fő is utazhat a Multivanban. A vezetőtér egyszerre elegáns és modern: a műszeregység és multimédia rendszer egyaránt 25 centiméteres színes kijelzőt kapott. 

A családokat veszi célkeresztbe a VW újdonsága 3

Teljesen új, digitális műszerfallal kerül gyártásba.

Az új Multivan már nem csak dízelmotorokkal, hanem plug-in hibrid hajtáslánccal is elérhető lesz kezdettől fogva. Az akkumulátor feltöltéséhez szükséges csatlakozó a jármű jobb oldalán, a kerékjárati ív fölött kapott helyet. A belépő modell 1,5 literes 136 lóerős benzinmotorral készül, de megtalálható lesz a kínálatban egy 2.0 literes 204 lóerős változat is. A dízelt preferálók pedig 150 lóerős teljesítményű blokkal rendelhetik a Multivant. A plug-in hibrid hajtáslánc 1.4 literes TSI benzinmotort rejt és a villanymotorral kiegészülve összesen 218 lóerős teljesítményre képes. A 13 kWh kapacitású lítiumion-akkumulátornak köszönhetően a Multivan eHybriddel nagyjából 50 kilométer tehető meg tisztán, károsanyag-kibocsátás nélkül. A hibrid variáns hatsebességes, a benzines és dízeles változatok pedig hétsebességes DSG-automata váltóval készülnek. 

Az elődhöz hasonlóan az új Multivan is rendelhető lesz kéttónusú fényezésben. Az újdonság az év végén jelenhet meg a kereskedésekben, a 6.1-es kiadás gyártása azonban nem szűnik meg, mert az összkerékhajtású változatban továbbra is elérhető lesz. A modell várhatóan 29 vezetéstámogató rendszerrel készül majd, ezek között a városi vészfékasszisztens és a táblafelismerő rendszer az alapfelszereltség részét fogja képezni. A modell ugyanakkor a Volkswagen IQ.Drive vezetéstámogató rendszerével is elérhető lesz, amely aktív sávváltást támogató asszisztenssel, távirányítású parkolássegítővel, valamint automatikus sebességtartó automatikával segíti a sofőrt a jövés-menésben.

Mindent összevetve tehát az új Multivan nem csak komoly üzleti shuttle mikrobuszként, hanem családi autóként is helytállhat ezentúl. A zöld hajtás miatt pedig akár repülőtéri transzferbuszként is bevethető, hiszen a belvárosban kifejezetten előnyös lehet a zéró-emissziós üzemmód.