5 éven állt tétlenül, magára hagyva ez a jobb sorsra érdemes Ikarus 260.01-es Észtországban. Az autóbusz  eredetileg 1982-ben gördült le a gyártósorról még trilex tárcsákkal, harmonika ajtóval és csöcsgombokkal. A városi utasszállításra tervezett járművet aztán – nem tudni miért – a ’80-as évek közepén szerelőbuszként használták tovább Tartuban. Nem ez volt az egyetlen, amelyik így járt Észtországban, ugyanis Tallinnban is hasonló módon jártak el egy fiatalabb 260-assal. 

A buszt a kétezres évek közepén leállították és valószínűleg sorsára hagyták. Egy darabig valaki lakott is benne, emiatt jó sok kacat összegyűlt benne. Eszerint a videó szerint először 2012-ben próbálták meg először beindítani és a művelet annyira sikeres volt, hogy még egy telephelyre is sikerült vele elgurulni. Erről tanúskodik a fotobus.msk.ru oldalon felelhető fotó, amin az is jól látszik, hogy városi autóbusz révén eredetileg háromajtós volt, azonban a B-tengely mögötti ajtót lelemezelték. A harmadik ajtó kiiktatása, vagyis a szerelőbusszá alakítás után kaphatta meg a Techniline Abi fényezést és a villogókat is. (Ha valaki szebb állapotában akarja megnézni, akkor érdemes egy pillantást vetni erre a fotóra, amit 2004-ben lőttek a buszról az észtek).

Az átalakítás ugyanakkor nem állt meg a hátsó ajtó eltüntetésében: hátfalát nyithatóvá tették és a fekvő lámpasort állóra alakították át. Kapott egy vonóhorgot is, szóval amolyan “csacsibusz” lett, de azok közül is a legigényesebb. A 2012-es beröffentés után érdemben nem foglalkoztak vele, így az alváza rothadásnak indult. A motorjában viszont még van szufla, amit nem fél megmutatni, ha olyan hozzáértő szaki kezei közé kerül mint az őszülő halántékú Heino Jaanus. A Rába D2156HM6U-es dízelmotort ugyan már nem lehet elindítani a műszerfalról, de Heino tudja a módját, hogyan kell életre kelteni a közel 40 éves autóbuszt. 

 

 

Az eredetileg 380-TAN jelenlegi sorsa ismeretlen, de csak bízni tudunk abban, hogy nem lett az enyészeté. Az észteknél eddig több Ikarus is megújult már, talán a közeljövőben ez is feltámadhat majd. 

Kövess minket a Facebook-on!