Grandiózus méreteivel alig fér be a Pappas Autó budapesti szalonjába az a magyar gyártású egyedi lószállító, amit milliárdosoknak terveztek. A 4 méter magas, 12 méter hosszú, háromtengelyes teherautó látványával nem győz betelni az ember szeme. Az impozáns lakókamion ráadásul nem pusztán egy szárnypróbálgatás, hanem egy sikertörténet része. Következzen a Lehel Coachbuilder története!

Mi alapvetően mindig is lovakkal foglalkoztunk, de harminc évvel ezelőtt egy lóversenyen Angliában elcseréltem egy lovat egy Mercedes-Benz Ategóra. Teljesen naivan azt gondoltam, hogy fuvarozó leszek. Ezután elindultam vele hazafele, de Brüsszelnél beláttam, hogy nekem ez nem fog menni” – kezd bele a Lehel teherautók történetébe Jámbor Vilmos, a cég vezetője.  Miután hazaért, édesapja megkérdezte, hogy mégis mit fognak itthon kezdeni egy jobbkormányos Ategóval? Mivel akkor még a lovas család nem rendelkezett lószállítóval, ezért a szerzeményt átalakították úgy, hogy alkalmas legyen lovak szállítására.

Sorba állnak a gazdag külföldiek a magyar lakókamionért 1

A teteje szinte a plafont veri. A harmadik tengely mögött a felszerelések szállításához szükséges boxokat alakítottak ki.

Mint a kalapot 

Az angol úr, akivel üzleteltünk, eljött Magyarországra a ló útleveléért, majd látva a teljesen átalakított lószállítót, megkérdezte, nem eladó-e a járgány? Hát persze, hogy eladó volt” – mondja mosolyogva Vilmos. De ez a biznisz sem fontokért ment, ugyanis hoztak helyette Angliából 2 darab Actros nyerges vontatót, valamint 2 darab Ategót. Aztán a kéttengelyes vontatóból hirtelen felindulásból csináltak egy 12 méter hosszú, háromtengelyes, fix felépítményes lószállítót. Ugyan nagyon szerették volna megcsinálni a harmadik tengelyt kormányzottra, de ekkoriban a Mercedes még nem kínált ilyet. Ezért beraktak egy MAN-tengelyt. „Ez volt az első ilyen komolyabb őrült projektünk, és úgy gondoltuk, hogy mezőgazdasági vállalkozókból műipari dolgozók leszünk, és elkezdtünk lószállító kamionokat építeni” – idézi fel a szakember.

Sorba állnak a gazdag külföldiek a magyar lakókamionért 2

A teteje szinte a plafont veri. A harmadik tengely mögött a felszerelések szállításához szükséges boxokat alakítottak ki.

A Lehel Coachbuilder azóta egy ismert és trenddiktáló márkává vált a piacon. A cikkünk alanyául szolgáló, Mercedes-Benz Actrosra épített lószállító kamionjuk még egy 2020-as fejlesztés, amelyet a Pappas Autóval közösen dolgoztak ki, a járműkivitelt teljes mértékben a megrendelő igényeihez igazítva. Az új Actros talán az egyik legsokoldalúbb Mercedes-Benz teherautó.

A műszaki kialakítás, a multimédiás műszerfal, a MirrorCam, a luxuskivitelű kezelőszervek és ülések, a kormányozható hátsó tengely döntő mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy az Actros egy ilyen felépítménnyel történő szállítás közben is bizonyítson. „A kamionokat úgy próbáljuk meg gyártani, mint Ascotban a kalapot. Tehát, aki ilyet vesz, az nem szereti, ha egy másik ugyanilyen mellé áll, mert akkor pont azt az exkluzivitást vesztené el, ami igazán különlegessé teszi” – jegyzi meg sejtelmesen Vilmos.

Legyen olyan, mint a Ritz-Carlton

A Lehel Coachbuilder Kisbéren található, 5 ezer négyzetméteres üzemében száz ember dolgozik ilyen és ehhez hasonló középkategóriás kivitelű lószállítókon és lakókamionokon. Egy ilyen jármű megépítése négy hónapot vesz igénybe, de az alapjául szolgáló teherautónak is legalább ennyi időre van szüksége, hogy kigördülhessen a gyártósorról. Emellett számolni kell a várólistával is, ami jelenleg nagyjából két év. Egy alapmodell 400 ezer euróba, vagyis átszámítva 146,9 millió forintba kerül, és a vevők nagy része angol, francia, vagy belga milliárdos, de vannak idehaza is dúsgazdag üzletemberek, akik a Lehel mellett tették le a voksukat” – száll be a beszélgetésbe Kádár Attila, a Jost Logisztikai Kft. ügyvezető igazgatója és egyben a Lehel Coachbuilder üzleti partnere.

De vajon miért vesznek ilyeneket azok, akik megtehetik? Korábban az volt a trend, hogy azok a lótulajdonosok, akik áldoztak a lovassportra, általában a Ritzben szálltak meg, a lovászukat meg otthagyták a lószállítóban, hogy vigyázzon a pacikra. Mi kitaláltuk, hogy fordítsuk meg ezt az egészet. Jöjjön oda a tulaj a verseny helyszínére Bentley-vel vagy Maybachhal, ha akar, de aludjon ott a kamionban. Ehhez olyan komfortot kell neki biztosítani, ami versenyre kel a Ritzcel, vagy azzal a házzal, amiben lakik” – árulja el a koncepció lényegét Vilmos. Szerinte egy Lehel lószállító kamionnal nem egy járművet, hanem élményt vesz az ember. Van olyan magyar üzletember, akinek menő beülni egy ilyen volánja mögé és nem enged mást vezetni, mert ezzel megy a versenyre.

Sorba állnak a gazdag külföldiek a magyar lakókamionért 3

A Mercedesnél ez a legmagasabb szintű műszerfal.

Két fontos megoldás

Oké, de mégis mi a titok? Nem hagy nyugodni a kérdés. Itt egy magyar cég, amelynek az orra előtt sorban állnak a milliárdosok, de mégis hogy csinálják?  Vilmos szerint mindez két fontos technikai megoldásnak köszönhető. Az egyik, hogy az egész felépítmény teljesen rozsdamentes, egy darab vas nincsen benne. A vázszerkezete teljes egészében magas magnézium és szilícium tartalmú alumíniumprofilokból áll. „A gyári vázra mi nem egy klasszikus segédalvázat, hanem egy önhordó rácsos-tartós buszvázat építünk. Onnantól fogva úgy épül fel, mint egy busz, nem pedig úgy, mint egy teherautó” – avat bele a részletekbe Jámbor Vilmos.

És a vázszerkezet nem szegecselve vagy csavarozva van, hanem teljes egészében hegesztve. A fő teherviselő elemek pedig ragasztva vannak, ami azért előnyös megoldás, mert így elnyelik a menet közben jelentkező rázkódásokat és deformálódásokat. „Mindig azt szoktam mondani, hogy ez egy keréken guruló ház, aminek ki kell bírnia egy 8-as földrengést az életének minden pillanatában” – jegyzi meg a szakember. Még akkor is, ha egy ilyen járműnek az éves futásteljesítménye nem haladja meg a 10 ezer kilométert.

Sorba állnak a gazdag külföldiek a magyar lakókamionért 4

Ki gondolná, hogy ez az igényes belső tér Magyarországon készül?

Mivel ezt a ragasztásos technológiát választották, ezért lehetőség van arra, hogy tömör fát és igazi csempéket és üvegeket alkalmazzanak benne. Nem kell ugyanis attól félni, hogy az egyenetlen úton történő haladás közben a beépített elemek elmozdulnak, vagy elrepednek. A másik fontos része ennek a lakókamionnak a tűzbiztos elektromos rendszer. Ez azt jelenti, hogy az eredőtől a fogyasztóig megszakítás nélküli vezetékeket alkalmaztak. 13 spot lámpánál például 13 megszakítás nélküli vezeték van bekötve. Az összes ilyen kábel száma pedig eléri a 6 ezret ebben a lószállító kamionban. „Az összes többi, vagyis, hogy milyen bőrborítás van az üléseken, az mind csak rizsa” – mondja lényegre törően Jámbor Vilmos.

Mint egy luxuslakás

Azért ez a rizsa” nagyon is lebilincselőnek tűnik, hiszen vetekszik bármelyik luxuslakással. A Mercedes-Benz 5 L FHS 2545, 6×2-es hajtásképletű alvázra épülő lószállító teherautóba kényelmesen a felépítmény jobb oldalán lévő ajtón keresztül lehet feljutni. A lépcsőkön felcaplatva rögtön egy előszobában” találjuk magunkat. Bal kéz felől a lószállító traktus, jobbra meg a lakórész van. Az ajtóval szemben pedig egy zuhanyzóval, mosdókagylóval, toalettel és törülközővel felszerelt fürdőszobát alakítottak ki. Az elrendezést mintha a pandémia ihlette volna, hiszen rögtön egy kézmosással tud indítani az ember, mielőtt még bármihez is hozzányúlna.

Sorba állnak a gazdag külföldiek a magyar lakókamionért 5

Mintha nem is egy teherautón lennénk.

A lakórész lényegében egy óriási nappaliból áll, amiben kanapéval, italosszekrénnyel és asztallal felszerelt lounge, valamint egy brutál gazdagon felszerelt konyha is van. Utóbbi teljesen megfelel napjaink elvárásainak, mivel többek között fagyasztóval ellátott hűtővel, főzőlappal, sütővel, mikróval, kézmosóval, mosogatóval is ellátták. Kis túlzással itt olyan ételeket lehet rittyenteni, hogy még Gordon Ramsay is elismerően csettintene. A mahagóni színű szekrényekben és fiókokban pedig lehetőség van a különféle nem romlandó élelmiszerek, evőeszközök és étkészletek tárolására. A konyhapult fölé egy hatalmas HD-tévét is szereltek, hogy mindig nyomon követhessék az aktuális derbiket a fedélzeten utazók.

Sorba állnak a gazdag külföldiek a magyar lakókamionért 6

Ízléses és tágas belső tér jellemzi a Lehel lószállító kamiont.

Ha leszáll éjszaka, akkor két nagy franciaágy plusz egy kanapé áll rendelkezésre. Az egyik közvetlenül a fürdőszoba felett van és a belmagassága 80 centivel megnövelhető arra az esetre, ha valaki klausztrofóbiás lenne. A másik pedig a GigaSpace vezetőfülke tetejéből hajtható le egy gombnyomással. Ez sem kevésbé hangulatos, mint a fürdőszoba felett lévő, a megfelelő diszkréció érdekében egy, a tetőtől a padlóig érő függöny húzható ki ezen a részen. A másik két fő pedig a kanapéból kihajtható ágyon töltheti az éjszakát, és végeredményben nekik áll rendelkezésre a legnagyobb terület a pihenéshez.

Sorba állnak a gazdag külföldiek a magyar lakókamionért 7

A vezetőfülkében egy gombnyomással le lehet hajtani az ágyat.

Pihentetni kell a lóerőket

A tervezés során a Lehel Coachbuilder szakembereinek nem kevés figyelmet kellett fordítaniuk a lovak szállító helyének kialakítására. A ló egy piszok kényes jószág, kényes a mozgásra, a páratartalomra, mindenre. Úgy kell csinálni a hátsó traktusban számukra kényelmes utazó-hőmérsékletet, hogy közben nem kaphatnak huzatot” – teszi hozzá Vilmos. Éppen ezért hátul olyan légkeringető rendszer van, ami állandóan hátrafelé húzza a levegőt, így az ablakokat ki sem kell nyitni. Ami ennél is fontosabb azonban, hogy a lószállító terembe” olyan kereteket építettek be, amelyek megtámasztják az állatokat.

Sorba állnak a gazdag külföldiek a magyar lakókamionért 8

Itt utaznak a pacik.

A ló ugyanis nem tudja az első lábait pihentetni, ezért szüksége van arra, hogy az utazás alatt támaszkodni tudjon. A patájuk alatt pedig olyan borítást kellett alkalmazni, ami elnyeli az útból eredő rezgéseket. Éppen ezért erre a részre nyolcrétegű gumiszőnyeg került, amit egy, az Állatorvostudományi Egyetemen tanuló lánnyal találtunk ki, aki ebből írta a diplomamunkáját. Végeredményben ez annyira profi lett, hogyha ide letennénk egy vízzel teli poharat, akkor menet közben nem fodrozódna a rezgésektől a felszíne” – meséli büszkén a szakember. Hozzáteszi: érdekes módon az utazás megnyugtatja a lovakat, csak éjszaka kell egy kis vöröses fényt alkalmazni, hogy ne féljenek a mesterséges világítástól.

És ha már szóba kerültek a lovak, el ne felejtsük megemlíteni, hogy ezt a 26 tonnás össztömegű luxus-lakóteherautót 449 lóerős (330 kW) OM 471-es dízelmotor hajtja, amelyhez PowerShift3 12 sebességes, automata sebességváltó csatlakozik. A hátsó tengely 2,278-as áttétellel és differenciálzárral is rendelkezik.

Mindenről a vevő dönt

Teljes mértékben a vevő ízlése határozza meg, hogyan fog kinézni egy ilyen lószállító belülről. Ha ő azt mondja, hogy valami egy centivel arrébb legyen, vagy egy centivel kisebb, esetleg nagyobb legyen, akkor azt nekünk úgy kell megcsinálni” – árulja el Attila, majd folytatja: „ezekből soha nem készült két egyforma darab, tehát amit most látunk, az teljes mértékben egyedi”.  Általános trend, hogy gyártás alatt elviszik ezeket a lószállító teherautókat, vagyis nem nagyon készül csak úgy bemutató változat belőle. Ahogyan a mondás tartja, „jó bornak nem kell cégér” – úgy a Lehel lószállítóknak sem. Ráadásul a 8 kW-os áramfejlesztőnek és a 4 kW-os inverternek, valamint az 1000 literes friss vizes tartálynak köszönhetően egy hetet is ki lehet vele bírni.

Sorba állnak a gazdag külföldiek a magyar lakókamionért 9

Praktikus kis italszekrény, kristálypoharakkal.

Talán nem újdonság, hogy a pandémia átalakította egy kicsit az emberek utazási szokásait és nemcsak a lakóautókra, hanem a lakókamionokra is megnőtt az igény. „A jövőben szeretnénk szorosabban együttműködni a Mercedes-Benzzel annak érdekében, hogy minél közelebb kerüljünk ahhoz, hogy csökkenteni tudjuk egy ilyen jármű gyártási idejét azzal, hogy a gyárban már eleve olyan előkészítést kapjon a jármű, ami megfelel az ilyen felépítményeknek” – teszi hozzá Attila. Ettől persze egy felépítménygyártó még nem kerül a megmondó szerepbe, hiszen a gyártóknak az utolsó pillanatig vétójoguk van a felépítményt illetően, mert ők adják ki a jármű forgalomba helyezéséhez szükséges kísérő lapot, vagy megfelelőségi nyilatkozatot (CoC).

A Lehel Coachbuilderről minden bizonnyal hallunk még a jövőben, ugyanis már folyamatban van a 2021-es modellek fejlesztése, amelyekről annyit előzetesen elárultak az urak, hogy DAF XF és Mercedes-Benz Actros bázisra fognak épülni.

Kövess minket a Facebook-on!