Ikarusok megmentése nemcsak hazánkban, hanem Oroszországban is fontos célkitűzés a közlekedés rajongók számára. Így történhetett meg, hogy az orosz Yandex.ru nagyobb cikkben hívta fel a figyelmet egy Ikarusra, amelynek meglehetősen különleges sorsot szánt az ég. Az 1989-es Ikarus 256.67 típusú autóbuszt eredetileg az Avito nevű adás-vételi weboldalra töltötték fel és tulajdonosa mindössze 125 ezer rubelt, vagyis átszámítva körülbelül 500 ezer forintnak megfelelő összeget kért érte.

A hirdetésben – amit azóta már töröltek – az állt, hogy “a busz működőképes, motorja félfordulattal indul“. És még azt is hozzátették, hogy az autóbuszt AvtoVAZ sorozatgyártásban készülő járműveinek tesztelésért felelős csapata használta. Ami ennél is érdekesebb, hogy a hirdető szerint a busz a gyári Lada-versenycsapatot is szolgálta egy időben. Ezt a Yandex.ru hírportál sem tartja elképzelhetetlennek, de sokkal valószínűbb, hogy az autóbusz egyfajta “bázisként” szolgált az egykori Volgai Autógyár tesztpilótái és mérnökei számára. Rendszámán lévő régiókód alapján elmondható, hogy az autóbuszt valóban a Szamarai-területen regisztrálták, ahol megtalálható többek között AvtoVAZ-gyárnak otthont adó Togliatti városa is. 

Lada-lámpás Ikarus került elő Oroszországban 1

A Lada-gyár Ikarusát mechanikus váltóval szerelték.

Lada-lámpás Ikarus került elő Oroszországban 2

Szintén idei kép a 31 éves Ikarusról.

Erre enged következtetni, hogy a korabeli képek tanulsága szerint az autóbusz utastere egyedi elrendezéssel készült. Az első traktusban “társalgó” részeket alakítottak ki egymással szembefordított ülésekkel, illetve asztalokkal. A busz közepén pedig az üléseket mindkét oldalt a közlekedőfolyosó felé fordították, létrehozva ezzel egy nagyobb, tárgyalós részt. A hátsó traktusban pedig szekrényeket, tárolórekeszeket építettek be. 

Sajnos az elmúlt években az autóbusszal meglehetősen mostohán bántak. A belső terét szinte teljesen lecsupaszították: kiszerelték az ülések nagy részét, illetve levették a belső borításként használt farostlemezeket, de nemcsak az oldalfalról, hanem a tetőről is, így a világítás- és az audiorendszer is hiányzik. Elképzelhető, hogy a tulajdonosa belevágott a felújításába, aztán valamiért félbehagyta és inkább az eladás mellett döntött, de utastere egyáltalán nem szemet gyönyörködtető állapotban van. 

Lada-lámpás Ikarus került elő Oroszországban 3

2007-es kép a Lada-gyár által használt Ikarus 256-osról.

Külsőre viszont viszonylag épnek tűnk és még a színre fújt lökhárítója is egyben van. Nem beszélve a “kockaladákból” (VAZ-2105) származó fényszórókról, amelyek a korai Ikarus 250-ösökre jellemző megjelenést kölcsönöznek ennek az autóbusznak. Azt azonban már nem tudni, hogy ezt gyárilag építette be az Ikarus, vagy utólagos tuning volt. (Érdekesség, hogy a ’80-as években a korai szériás, budapesti 415-ösök valóban Lada-lámpákkal gördültek le a gyártósorról). Viszont a hűtőmaszkba ágyazott ködlámpák sem voltak jellemzők az Ikarus 256-asokra, a jármű homlokfala tehát minden szempontból egyedinek tekinthető. 

A Yandex.ru bízik benne, hogy az autóbusz jó kezekbe került és sikerült megmenteni és ezzel a gondolattal mi is maximálisan tudunk azonosulni. A járműről azóta nem lehetett hallani, az sem kizárt, hogy még eredeti tulajdonosánál van, aki talán újra megkísérli eladni egyszer. 

Kövess minket a Facebook-on!