A gigantikus méretű lakókocsikkal általában amerikai filmekben lehet találkozni, de most a holland VAEX The Truck Traders megmutatta, hogy az európai vásárlóknak is vannak bőven lehetőségeik. Fogtak egy Scania R480-ast és a fülke mögé készítettek alumíniumből egy egyedi gyártású házat, amiben van három hálószoba, konyha és nappali is, meg persze fürdőszoba.

Az árát nem említik, de biztosak lehetünk benne, hogy ez a ritka és egyedülálló, guruló lakás nem olcsó mulatság. A hatalmas lakóautóban van navigációs rendszer, a manőverezést pedig kamerák és parkolószenzorok segítik.

Az oldalfalból kicsúsztatható fülkék nagyban növelik az életteret, így tényleg mindenkinek jut hely a Scaniában. A konyha épp annyira felszerelt, amennyire egy átlagos lakásban, tehát négyhelyes, indukciós főzőlap van és teljes értékű sütő a kávéfőző, mikró és hűtő mellett.

A nappalihoz tartozik egy nagy méretű kanapé és egy elrejthető, 32 hüvelykes, síkképernyős tévé. A gyerekek számára kialakított hálószobában saját televízió és Playstation van.

750 literes tisztavíz tartálya van, a szennyvíztartály pedig 200 literes. A  fűtött víztartály-rendszer forró vizet biztosít a zuhanyokhoz és a padlófűtéshez, az energiát pedig szükség esetén dízel generátorok adják.

Három hálószobás, guruló lakást csináltak ebből a Scaniából 2Három hálószobás, guruló lakást csináltak ebből a Scaniából 3