A komáromi busz összeszerelő üzemmel is rendelkező kínai gyártó, a BYD ígéretéhez híven bemutatta a megújult T8-as teherautóját. Az első példányról – amely egy köztisztasági változat volt – még tavaly rántották le a leplet egy sanghaji kiállításon. Ezt követően már felkerültek a világhálóra platós felépítménnyel ellátott új T8-asok is. 

Az új kabin modernebb és tetszetősebb formatervvel rendelkezik: homlokfala zongoralakk fekete sávot, krómhatású díszlécet és megújult, LED-technológiás lámpatesteket kapott. Az A-oszlopot optikai feketítéssel látták el, mindamellett új, az eddigieknél szélesebb visszapillantó tükrökkel is felszerelték. Nemcsak kívülről, hanem belülről is teljesen megújult a T8 kabinja: új, digitális kijelzőkkel ellátott műszerfallal, valamit multifunkcionális kormánnyal, illetve műbőrborítású ülésekkel  látták el. 

Ez kínai teherautó nálunk is kapható lesz 1

A T8-as teherautó 4×2-es hajtásképlettel készül és az akkumulátorok teljesítményétől függően 200 (T8E), illetve 320 (T8F) kilométeres hatótávval is rendelkezhet. Hajtásáról 150 kW (205 LE), vagy 180 kW-os (250 LE) elektromotor gondoskodik és a jövendőbeli megrendelők 217 és 348 kWh-os lítium-vas foszfát akkumulátorcsomagok közül választhatnak. Gyors töltéssel mindkét változat 2,5-3 óra alatt feltölthető. Teherbírásuk konfigurációtól függően 10-11,1 tonna között lehet. 

Ez kínai teherautó nálunk is kapható lesz 2

Az elektromos teherautók elsődleges előnye, hogy a dízelekhez képest jóval alacsonyabb teljes élettartamra vetített birtoklási költséggel (TCO) rendelkeznek. Egyrészt a hajtásukhoz szükséges áram jóval olcsóbb, főleg ha zöld energiából állítják elő, másrészt szervizigényük is lényegesen alacsonyabb, mert az elektromotorok karbantartása egyszerűbb a belső égésűekhez képest. 

A T8-ast jelenleg Kínán kívül az Egyesült Államokban is forgalmazzák, de tervebe van véve az európai értékesítése is, amelyben az Eurotrade Kft. lesz a hazai partner. A tavaly közzétett tervek szerint a T8-as ez év végétől lesz rendelhető és az első kiszállítások 2021 első negyedévében történhetnek meg. Nem kell már sokat tehát várni arra, hogy a magyar utakon is feltűnjenek a megújult elektromos BYD teherautók. A legfrissebb hírek szerint, ugyanakkor az Európa mellett Dél-Afrikában is megkezdődhet a T8-as forgalmazása. 

Forrás: Autotrader, King of the Road