A járművet június 30-án helyezték forgalomba, azóta kicsivel több mint tízezer kilométert tettek meg vele. A nyergest a svéd metál banda, az In Flames használta és számtalan rendezvényen, többek között egy svédországi rockfesztiválon is feltűntek vele. 

Ez most a legmetálosabb Volvo nyerges vontató 1

A leereszthető harmadik tengellyel és 6×2-es hajtásképlettel rendelkező Volvo FH elsősorban a külső és belső dekoráció terén különbözik a sorozatgyártásban készülő modellektől. Valamennyi optikai díszítés az eredeti tulajdonos szakmájára utal, ennek megfelelően a kabin alsó harmadán színes kábelek láthatók, a fülke felső része pedig matt fényezést kapott. Nem ez az egyetlen optikai tuning. Hátulra például az eredeti – téglalap alakú -lámpatestek helyére kör alakúakat építettek be. 

A karakteresebb megjelenés érdekében rozsdamentes felnikkel látták el a nyergest, emellett a fülke hátoldalán a hűtőmaszkon és szélvédő fölötti részen kiegészítő jelleggel lámpasorokat helyeztek el. A hátsó légterelőket vörös, az első és hátsó tengely között található elemeket viszont narancssárga színű lámpasorokkal látták el. 

Ez most a legmetálosabb Volvo nyerges vontató 2

A Globetrotter XL méretű, légrugós felfüggesztésű fülke belseje még karakteresebbre és rockosabbra sikeredett. A kabin falai világos borítás kaptak, míg az ülések, a műszerfal és ajtók belső burkolatai szürkésfekete árnyalatúak lettek. A műbőr üléseket és az ajtókat ráadásul metál motívumok, illetve In Flames logók díszítik. Az egyedi ábrák a kabin sötétítő függönyén is feltűnnek. A hátfalon, az alsó ágy felett pedig egy fehér  Epiphone Custom Les Paul gitár lóg, amelyet a zenekar frontembere, Björn Gelotte dedikált. Az új tulajdonos ezt is és egy 2020-ban valamennyi In Flames koncertre érvényes belépőt és megkapja a nyerges mellé. 

Ez most a legmetálosabb Volvo nyerges vontató 3

A speciális Volvo FH-t minden földi jóval felszerelték a komfort és a kényelem fokozása érdekében, ennek megfelelően fagyasztóládával ellátott hűtőszekrény, kávéfőző, mikrohullámú sütő és 24 colos, síkképcsöves televízió is megtalálható a fedélzetén. A jobb hangzás érdekében pedig Onkyo gyártmányú hifi kapott. A motor hangja viszont változatlan, ugyanis a speciális FH16 hajtásáról a sorozatgyártású változatokhoz is kínált 16 literes, 750 lóerős, 3550 newtonméteres dízelmotor gondoskodik. 

Az In Flames sikeresen értékesítette a Volvót és a bevétel 20 százalékát egy olyan edukációs kampány finanszírozására adományozzák, amelynek célja a gyerekek közlekedési ismereteinek bővítése. 

Ha nem ismernéd az In Flames zenéjét mutatunk egyet:

Forrás: Volvo Trucks
Kapcsolódó címkék: FH 16 King of the Road metál Volvo Trucks