Ritkán tűnik fel kis hazánk útjain ilyen rubintvörös, R-szériás Scania, mely után még az is megfordul, aki nem érdeklődik a kamionok iránt. Az R 520 az a fajta jelenség,  amit még hónapok múlva is felemleget az ember. Például amikor megkérdezik tőled, hogy vagy? Erre te azt feleled, “köszi jól, képzeld, vezettem egy V8-as motorral szerelt kamiont”. Mi, V8-as egy teherautóban? Na, de ne szaladjunk előre ennyire.

Az R-széria sohasem volt szürke eminenciás. Nem véletlen, hogy a Scania ezen és az addig nemlétező S-sorozaton vezette be az új formavilágot 2016-ban. Sokáig az R-széria számított a legnagyobbnak a svéd gyártó távolsági árufuvarozásra szánt teherautói között, ám ezt a titulust az új S-sorozat elhalászta előle. Fénye azonban egyáltalán nem fakult meg.

Scania-sikertörténet

Közel másfél évtizede, 2004. március 31-én mutatta be a Scania az előző generációs teherautó-családját. Egy évvel később elnyerte az Év Teherautója Díjat. 2009-ben megjelent az R-széria korszerűsített változata, egy évvel később pedig bemutatták a 16,4 literes, 730 lóerős V8-ast, mely akkor a világ legerősebb teherautó-motorjának számított. 2016-ban megérkezett az új modellgeneráció, melynek lépcsőzetes bemutatkozása idén zárult le. Az előző generáció tagjaiból Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában 30 ezer darabot értékesítettek.

Külső

Az R 520-as már igazi nehézsúlyú bajnoknak számít az országúti kamionok között. A nyerges 5,93 méter hosszú, 2,6 méter széles és 3,7 méter magas. Ezek beszédes számok, de a lökhárító előtt állva érezhető igazán csak, milyen hatalmas. A 7,6 tonnás össztömegű vontató karakteres és harmonikus formatervvel rendelkezik. A tervezők minden apró részletet kidolgoztak rajta, dizájnja mégis egységes és letisztult lett.

Az oldalajtók felső sarkából induló vonalak a szélvédő érintésével egészen a lökhárítóig nyúlnak. Ez a “keretes” megjelenés adja a Scania formatervének esszenciáját. A széles, tagolt hűtőrács, a trapéz alakú nappali LED-es lámpatestek, valamint a vékonyka lökhárító elegánsan sportos stílussal ruházza fel a vontatót. Az összképet az oldalsó légterelő ívek teszik teljessé, melyek hatásosan csillapítják a nyerges hasábformáját. A hátoldalához illesztett légterelők pedig egy római sisak formáját idézik.

Szereti a terhelést a Scania V8-asa 1

Ritkán látni idehaza ilyen szép nyergest. Reméljük a jövőben ez változni fog.

A kategóriában kiemelkedő formaterv praktikus megoldásokat rejt. A hűtőrács alsó részéből fellépő hajtható ki, melyre állva kényelmesen elvégezhető a szélvédő tisztítása. A hálóágy alatti tárolók pedig kívülről is elérhetők egy-egy közepes méretű ajtón keresztül. A fülke két oldalán található kis ajtókat úgy csinálta meg a Scania, hogy észrevétlenül húzódnak meg a kabin oldalfalán, szinte alig lehet észrevenni őket.

Belső

Az R-fülke legalsó lépcsői mindkét oldalt mindössze 45 centiméteres magasságban vannak. A feljutás kényelmes: az ajtók alatt széles és csúszásmentes acéllépcsők, a kabinban pedig hosszú kapaszkodók állnak rendelkezésre. A fülke színvilága a V8-as motorral szerelt vontatók előtt tiszteleg. Az üléseket és az oldalkárpitokat szürkésfekete, illetve koromfekete szövet- és műbőr borítással látták el, melyeket jól egészít ki a piros cérnavarrás. A karosszéria színe szolidan a műszerfalon is visszaköszön, a Medium Plus ülések fejtámláit pedig V8-as emblémák díszítik.

Kétség nem fér hozzá, hogy az R-széria legnagyobb fülkéje hatalmas beltérrel büszkélkedhet. A kabinban nemcsak teljesen felegyenesedve lehet mozogni, de akár még nyújtózkodni is lehet. Van hely bőven. A szélvédő felett található tárolórekeszek rengeteg személyes holmit el tudnak nyelni. Akár egy kisebb ruhatár is elhelyezhető bennük. Erre a részre gyárilag akár mikró és kávéfőző is rendelhető.

Szereti a terhelést a Scania V8-asa 2

Kényelmes a feljutás az új R-fülkébe.

A sofőr ágya alól pedig egy kis hűtő, illetve egy hasonló méretű tárolórekesz húzható ki. A kisebb tárgyak tárolására kiválóan alkalmasak az ülések felett, a kabin két oldalán található polcok. Ha pihenésre kerül a sor, a Scania akkor sem vall szégyent: mindkét oldalt elfüggönyözhetőek az ablakok, az ágy egyik végében olvasólámpa és egy kezelőpanel található, melyen többek között a belső világítás, vagy akár a klíma és a 3 kW teljesítményű fűtésrendszer is szabályozható.

Az előző generációhoz képest a vezető helye ment át a legnagyobb változáson. A műszerfal jóval letisztultabb és rendezettebb lett. Könnyű átlátni, éppen ezért gyorsan ki tudja magát ismerni rajta az ember. A tekintetet leginkább a görbített, műbőr borítású kormánykerék, valamint a sportos fordulatszám- és sebességmérő-kijelző vonja magára. A hagyományos, mechanikus mérők közepébe ugyanis egy-egy folyadékkristályos kijelzőt is beépítettek. A bal oldali az aktuális sebességet, valamint az eddig megtett utat, a jobb oldali pedig az aktuális időt, a külső hőmérsékletet, valamint az AdBlue folyadék szintjét is mutatja.

Szereti a terhelést a Scania V8-asa 3

A legnagyobb változáson a műszerfal ment keresztül a fülkét illetően.

Technika

A fülke alatt V8-as elrendezésű, hengerenként 4 szeleppel ellátott, 520 lóerős (382 kW) dízel blokk dolgozik. A 16 353 köbcentis erőforrás a Miller-ciklust alkalmazza, azaz a szívószelep a hagyományos motorhoz képest hosszabb ideig tart nyitva, ezáltal kétfokozatú szívóütem valósul meg. Ez a megoldás a magasabb sűrítési aránnyal és az alacsony fordulatszámmal, illetve a fix geometriás turbófeltöltővel együtt jobb égési fázist eredményez.

Bár az 520 lóerős motor belépőmodellnek számít a 16 literes V8-asok között, így is masszív, 2700 newtonméteres forgatónyomatékot nyújt 1000-1300 percenkénti fordulatszám között. Az erőforráshoz GRS905R típusú 12+2 fokozatú automatizált váltó csatlakozik, melyen a fokozatváltási stratégiát úgy alakították ki, hogy folyamatosan alkalmazkodjon a környezethez és vegye figyelembe az olyan tényezőket is, mint az út lejtésszöge, a pótkocsi súlya és a motor jellemzői.

Szereti a terhelést a Scania V8-asa 4

A Scania nyolchengeres, folyadékhűtéses, V8-as motorja.

Az üzemanyag-takarékossághoz hozzájárul az Eco-roll funkció is, mely 2013 óta elérhető a Scania teherautókhoz. A fejlesztés kiszámítja, hogy lejtőn történő haladáskor üzemanyag-fogyasztás szempontjából melyik megoldás hatékonyabb: üresben, alapjáraton gurulni vagy a motorfék használatával üzemanyag-befecskendezés nélkül. Az Eco-roll funkció működését a Scania Active Prediction segíti, mely a GPS-adatai alapján kiszámolja, hogy egy emelkedőből vagy egy lejtőből éppen mennyi van hátra. Ennek köszönhetően elkerülhetők a felesleges sebességváltások és jobban kihasználhatóvá válik az alacsony fordulatszámnál rendelkezésre álló nyomaték.

A jármű a korábbi kipufogó-visszavezetés (EGR) helyett szelektív katalitikus redukcióval (SCR) teljesíti az Euro VI-os károsanyag-kibocsátási normákat. Ennek előnye, hogy legalább 10 százalékos üzemanyag-megtakarítás érhető el vele, viszont több AdBlue adalékanyagra van szükség (a tesztjármű AdBlue-tartálya 47 literes). Nemcsak a fogyasztás lényeges szempont, hanem a biztonság is. A sofőr munkáját a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer mellett menetstabilizáló, automatikus vészfékező rendszer, távolságkövető tempomat és lejtmeneti sebességszabályzó segíti.  A közel 40 tonna hatékony és gazdaságos fékezése érdekében a járművet ötfokozatú retarderrel szerelték.

Vezetés

Elindulás előtt érdemes beállítani a megfelelő vezetési pozíciót. A kormányoszlop 85 milliméteres magasságig kihúzható, dőlésszöge pedig 0-50 fok közé állítható. Miután kényelmesen elhelyezkedtünk, célszerű még a GPS-en meghatározni a célállomást, hogy a lehető legracionálisabb útvonalat tehesse meg a jármű. A próbaútnak a Scania biatorbágyi telephelye és a Velence közötti útvonalat jelöltem ki, melyet oda-vissza bő egy óra alatt sikerült megtenni. A 71 kilométeres távot alapvetően az M0-áson, illetve az M7-es autópályán futotta a kamion, de Velence környékén némi főútvonal is belekerült.

Szereti a terhelést a Scania V8-asa 5

A multimédia rendszer képernyője ideális helyre, a műszerfal felső részére került.

Az egészen pontosan 39,5 tonnás össztömegű szerelvény erőlködés nélkül, kiegyensúlyozott teljesítménnyel teljesítette az útvonalat. Menet közben nagyon jól megmutatkozott a V8-karakterisztikája, melyet leginkább egy jól nevelt huskyhoz lehetne hasonlítani, mely elképesztő erővel és kitartással képes húzni a szánt az északi hómezőkön. Kormányzása precíz és pontos, könnyen, erőkifejtés nélkül lehet vele manőverezni. Ez egyébként az újgenerációs Scaniák közös jellemzője, az általunk kipróbált változatok hibátlanul teljesítettek ezen a téren.

A V8-as blokk alacsony, 1000-1400-as fordulatszám között adja le legnagyobb, 2700 newtonméteres nyomatékát. A való életben ez azt jelenti, hogy a legkisebb fordulatszámnál is már 55-60 kilométer órás sebességgel halad a csordultig megrakott teherautó. A kabinban a tesztút alatt mért zajszint 58-61 decibel között volt 78 km/órás átlagsebességnél, ami jóval alacsonyabb annál, mint amit a Scania feltüntet. Ez egyfelől jó, hiszen a sofőrnek nem kell zajos környezetben töltenie munkaidejének nagy részét, másfelől viszont hiányzik a V8-as jellegzetes hangja, melyet kárpótlásul ezen a linken lehet meghallgatni.

Kis étvágyú jószágot tudhat magáénak az üzemeltető, ha ezt a modellt választja: a tesztút alatt 25,49 l/100 km-es fogyasztási értéket produkált, ami a korábbi 27-28 l/100 km-es értékeknél jóval alacsonyabb. A kis sebességgel történő haladáskor azonban valamennyivel többet gurít le a torkán a V8-as, teljes terhelés mellett, de nyilván a fizikai törvényszerűségekkel ő sem tudja felvenni a harcot. Mindent összevetve azt lehet mondani, hogy bejött az Eco-roll korábbinál jóval intenzívebb, legalább 20 százalékos fogyasztáscsökkentő támogatása.

Szereti a terhelést a Scania V8-asa 6

Az új formaterv amellett, hogy egyedi, jól őrzi a Scania hagyományait is.

Értékelés

A V8-as motorral szerelt R 520-as azoknak az üzemeltetőknek lehet jó, amelyek flottájában a teherautók nagy távolságokat tesznek meg, teljes terhelés mellett. Ezeket a motorokat eredetileg a folyamatos megterheléseket jelentő skandináv fuvarokra fejlesztették ki, így hát igénylik is a munkát. AdBlue-rendszerük számára is fontos, hogy már a fuvar elején elérje a kellő hőfokot, mert ha ez nem így történik, akkor az az üzemanyag-fogyasztás kárára megy. Az R 520-as emellett azoknak is megfelelő választás lehet, akik a szokásos hétköznapi kommersz nyergesekkel szemben valami exkluzívabb, különlegesebb vontatóval szeretnének dolgozni.