Első látásra teljesen átlagos lakóautónak tűnhet a Citroën Jumper L3H2 (azaz nyújtott és magasított karosszériájú) kivitelére épülő konstrukció, pedig nagyon nem az.




A motorokat elektromos csörlő húzza fel a helyükre, nem kell tehát megszakadni a parkolásban.
A motorok gazdái a felnyitható tető alatti ágyon aludhatnak (opció), ha pedig vendégeket fogadnának, a garázs átmenetileg átalakítható vendégszobává (az ágyak az oldalfalra hajthatók fel), így végső soron négyen is elférnek a kocsiban – de akkor a motorok a szabad ég alatt alszanak.
A berendezés szabadon variálható: egy motor mellett elalhat a gazdája is, ekkor nincs szükség a galériaágyra.
Vizes blokk nincs, van viszont konyha, benne kompresszoros hűtőszekrénnyel, valamint számos szekrényke, ahol elférnek a bukósisakok, a motoroscsizmák és a védőruhák.
A legjobb azonban, hogy a bútorzat könnyen és gyorsan eltávolítható, így a Jumper két nyaralás között normál furgonként használható.
A 160 lóerős dízelmotorral szerelt, 6 méter hosszú lakóautó megvásárolható, németországi alapára nettó 45600 euró, azaz 18,5 millió Ft.






