Nem is hinné az ember mire képes a kis Terberg Benschop YT222-es vonató, pedig nem kispályás járműről van szó. A holland gyártmányú teherautónak már a megjelenése is furcsa, hiszen személyautósra tervezett lökhárítóval, kicsinyke lámpatestekkel és egy fél fülkével készül. A járművet 230 lóerős (170 kW) Mercedes-Benz gyártmányú erőforrás hajtja. Az erős motor viszont lehetővé teszi akár két, jókora konténert cipelő félpótkocsi vontatását.
A kis vontató cseppfolyósított földgázzal (LNG) közlekedik, ám elsőre ezt alig lehet észrevenni, hiszen az üzemanyag tárolására szolgáló tartályokat fémlapok mögé rejtették, hogy óvják őket az esetleges sérülésektől. Az LNG előnye, hogy elégetésekor kevesebb nitrogén-dioxid, valamint szén-dioxid kerül a levegőbe, mint a hagyományos üzemanyagok esetében, ugyanakkor gazdaságosabb, mint a dízel.

2 fotó
