A 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjra – sztárok és más fontos emberek mellett – Magyarország miniszterelnöke is kilátogatott. A politikus szombaton még magánemberként, nézelődni járt kint a Hungaroringen, de azért szívesen összeállt egy-egy szelfire azzal, aki kérte –, vasárnap, a verseny napján azonban már hivatalos minőségében látogatott ki a pályára, ahol a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgatójával, Gyulay Zsolttal és a Forma-1 vezérigazgatójával, Stefano Domenicalival is tárgyalt.

Magyar a rajt előtt egy órával tartott sajtótájékoztatót a paddockban. Jelezte, hogy nem áll szándékában az állami támogatású verseny elkaszálása, ő is szeretné hazánkban tartani a Forma-1-et, ugyanakkor szeretné, ha több honfitársunk engedhetné meg magának, hogy kijöjjön a hungaroringi hétvégére.

„Köszönöm, hogy itt lehetek, ahogy a televíziónak is elmondtam, különleges dolog ez, 1986 óta, 40 éve működik a Hungaroring, egyre több ember megelégedésére. Talán Monza mellett ez az egyetlen futam, ahol szünet nélkül megrendezték a versenyt. Van egy 2032-ig élő szerződése Magyarországnak, a Hungaroringnek a Forma-1-gyel. Volt lehetőségem Stefano Domenicali úrral tárgyalni, ahogy a Mercedes csapatfőnökével is beszéltem. Mindenki izgalmas versenyt vár és mindenki nagyon elégedett, mert rekordszámú néző látogatott ki” – mondta. 

„[Domenicalival] arról beszélgettünk, hogy mivel lehetne ezt még javítani – a Forma-1, a Liberty is azon dolgozik, hogy ezeket a 3-4 napos eseményeket kitolják, hosszabbá tegyék, és hogy a vendéglátó országok is minél jobban ki tudják használni a lehetőségeket akár turisztikai, akár gazdasági szempontból. Ezt nekünk mind-mind ki kell használni. Új kormány van, de a Hungaroring támogatása nem változik” – szögezte le.

„A számokat kell megnéznünk – ugye jelentős befektetéseket eszközölt az előző kormány, 90 milliárd forintot költött az épületek megújítására, újak építésére, azt kell megnéznünk, hogy ez hogyan hasznosult. Ránézésre jól, de az ördög a részletekben rejlik. Meg kell néznünk, mire mennek el a költségek, hogyan lehet a közpénzekkel még jobban sáfárkodni – erre sor fog kerülni a napokban. Voltak már átvilágítások, de a Belügyminiszter úr, akihez a sportfejlesztés is tartozik, a számok mélyére fog nézni, abban úgyis nagyon jó. A Forma-1 vezérigazgatójával abban maradtunk, hogy folytatjuk a tárgyalásokat – ugye van egy 2032-ig szóló szerződés további ötéves opcióval, annak a részleteit kell kitárgyalni, mindenesetre a cél az, hogy legyen továbbra is Hungaroring, legyen Forma-1 Magyarországon, a lehető legjobb feltételekkel.”