Úgy tűnik, a Forma-1-es Mexikóvárosi Nagydíj első szabadedzésén igencsak megkavart mezőnyt figyelhetünk: azt már korábban bejelentették, hogy Max Verstappen kihagyja a gyakorlást, Red Bullját pedig Arvid Lindblad kapja meg 60 percre. A Williamsnél és a Mercedesnél is lesz csere: előbbinél Luke Browning ülhet Carlos Sainz helyére, utóbbinál George Russell autóját fogja Frederik Vesti vezetni.
A Ferrari sem marad ki a sorból, azonban ők nem éppen egy fiatal pilótát ültetnek Lewis Hamilton helyére. A hétszeres világbajnok autóját a maranellóiak WEC-pilótája, a korábbi Le Mans-i 24 órás győztes Antonio Fuoco kapja meg bejelentésük szerint. Az olasz versenyző már elmúlt 28 éves, a Ferrari azonban vele is eleget tesz azoknak a szabályoknak, melyek kikötik, hogy a csapatoknak évente legalább négy szabadedzésen lehetőséget kell biztosítaniuk jelentős F1-tapasztalattal nem rendelkező pilótáknak. Charles Leclerc autójánál már kipipálták ezt a két alkalmat egy valódi ifjonc, Dino Beganovic személyében.

Antonio Fuoco (Kép: Clive Rose/Getty Images)
Leclerc és Fuoco számára egyébként nem lesz új, hogy csapattársakként nézhetnek egymásra. A két pilóta a 2017-es Forma-2-es szezonban együtt tolta a Prema-csapat szekerét ‒ mindketten a Ferrari akadémiájának színeiben tették ezt.
