További nyolc ponttal csökkent Max Verstappen lemaradása a világbajnoki összetettben, miután rajt-cél győzelmet aratott a Forma–1-es Amerikai Nagydíj sprintjén, miközben mind Oscar Piastri, mind Lando Norris kiesett a rajt utáni balesetben.
A Red Bull négyszeres és címvédő világbajnoka mögött a mercedeses George Russell végzett, míg a képzeletbeli dobogó legalsó fokára a Williams színeiben versenyző Carlos Sainz állhatott fel a két biztonsági autós megszakítással tarkított sprinten.
A 19 körös „miniverseny” utáni interjúkat Jenson Button, 2009 világbajnoka készítette az első három helyezettel.
„Jól sikerült a rajt, majd az 1-es kanyarban történtek után jött a biztonsági autó” – kezdte a mondandóját Verstappen. „Utána eltartott néhány körig, mire tisztességes tempót tudtam autózni. Rá kell jönnünk, hogy mi okozta ezt, még ha ennek ellenére is megnyertük a sprintet, ami a legfontosabb.”
„A holnapi napra előretekintve azt gondolom, egy kicsit jobban rá kell feküdnünk a versenytempóra, hogy harcban lehessünk a McLarenekkel, igaz, az ő formájukból nem láttunk semmit” – utalt a wokingi együttes betlijére a holland. „Megnézzük, természetesen vannak ötleteink arra, mit tehetünk, és remélhetőleg holnap egy kicsit jobbak leszünk.”

A Forma–1-es Amerikai Nagydíj sprintversenyének első három helyezettje. (Fotó: Mark Thompson/Getty Images)
„Tudtam, hogy nem lesz sok esélyem Maxszal szemben, ezért amikor volt egy fél lehetőségem, megpróbáltam” – nyilatkozta Russell, akinek végül be kellett érnie a második hellyel. „Valószínűleg túl messze voltam, de örülök, hogy adtam neki egy esélyt. A második hely jobb annál, mint amire számítottunk. Értékes pontokat gyűjtöttünk.”
„Kívülről támadtam, aztán láttam, hogy belülről is mindenki próbálkozik. Carlosszal láttuk, hogy ennek láthatóan nem lesz jó vége. Nem láttam, hogy pontosan, mi történt, de mintha három autó is egy negyediknek ütközött volna, ami nem túl gyakori” – emlékezett vissza a rajtra.
„Kiváló versenyünk volt” – foglalta össze a harmadikként leintett Sainz. „Gyorsak voltak mögöttünk a Ferrarik, de sikerült kontroll alatt tartanunk őket, így harmadikak lettünk, ami elég jó érzés.”
„Pedig nem változott semmi, csak egy kicsit szerencsésebbek vagyunk. Egész évben ezt a tempót autóztam, azonban az idény első felében nem tudtam megmutatni és bizonyítani, de most sokkal simábban mennek a dolgok. Egyszerűen ugyanazt csinálom, mint eddig, csak most összeáll minden” – zárta a nyilatkozatát a spanyol.
A McLaren vezetése is megszólalt a pilótáikat érintő rajtbaleset után:


