Hat versenyző törte össze az autóját a Forma–1-es Azerbajdzsáni Nagydíj időmérő edzésén, nem kis meglepetésre a világbajnoki éllovas Oscar Piastri is hozzájárult a rekordmennyiségű piros zászlós megszakításhoz. Az ausztrál a Q3 utolsó perceiben tette falba a McLarent a 3-as kanyarban, nem sokkal azután, hogy a ferraris Charles Leclerc is rontott.

Mért idő nélkül maradt az utolsó etapban Piastri a hibáját követően, így csak a kilencedik helyről várhatja a vasárnapi rajtot. Nem sokkal a kvalifikáció leintése után meg is kérdezték tőle, hogy mi vezethetett az idei első komolyabb hibájához. „Úgy gondolom, hogy egy kicsit későn fékeztem” – kezdte az elemzését a Sky Sports F1-nek. „Nem láttam még az adatokat, de ez általában akkor következik be, ha blokkolnak a fékek, s túlságosan későn fékezek.”

„Nyilvánvalóan csalódott vagyok, mert úgy éreztem, hogy jó helyzetben voltunk az autóval, de így vége kiábrándítóan alakult. Az első két kanyar még nagyon jól sikerült, de utána lehet, hogy egy kicsit túlerőltettem, vagy az eső miatt történt. Már a kivezető körömön is voltak kanyarok, amiket kicsit trükkösnek éreztem, de nem tudom, hogy ez is közéjük tartozott-e. Vissza kell még néznem, de szerintem az történt, hogy túl sokat akartam, és ezért nagy árat fizettem.”

„Szerintem a győzelem túl ambiciózus lenne, de meglátjuk” – tért ki Piastri arra, mik lehetnek a kilátásai az ötödik rajtsorból. „Abban biztos vagyok, hogy előrébb tudunk lépni, mert az autó gyors volt ezen a hétvégén, és remélhetőleg ezt a felzárkózásnál ki is tudjuk használni.”

Piastri jelenleg 31 ponttal vezeti az egyéni összetettet, és az ő szempontjából szerencse, hogy a balesetét nem tudta kihasználni a csapattársa, Lando Norris. A brit elmagyarázta, hogy miért nem: