Míg a szombati kvalifikáción tapasztalt csapattársa, Nico Hülkenberg már a Q1-ben búcsúzott, a Sauber újonca – a korábbi Forma-3-as és Forma-2-es bajnok –, Gabriel Bortoleto az időmérő utolsó szakaszáig jutott, ráadásul a 7. rajthelyet szerezte meg, amiből 6. helyet csinált a Magyar Nagydíj befutójára.
A brazil versenyző szerint „őrületes volt” egy kétszeres és egy négyszeres világbajnok, azaz Fernando Alonso és Max Verstappen szendvicsében autózni, ez tovább emelte az eddigi legjobb F1-es eredménye értékét.
„Megaeredmény volt, ennél jobban nem is lehetett volna zárni az idény első felét. Az elmúlt négy futamból három alkalommal pontot szereztem, a csapat lendületbe jött, elégedetten, az autóban bízva mehetünk a nyári szünetre. Úgy gondolom, meg is őrizhetjük a lendületet. Nagyon szoros a mezőny, nem lesz könnyű, de erősek az alapok” – magyarázta a versenyt követően.
Bortoleto remekel az időmérőkön, 8–6-os előnyben van a nemritkán szintén kvalifikációs specialistaként emlegetett Nico Hülkenberggel szemben.
„Igen, ez nagyon fontos, főleg az olyan futamokon, mint ez is volt, amikor nincs biztonsági autó vagy hasonló, amikor csak a stratégia, a gumik kezelése számít” – mondta a brazil, aki a futam alatt nem tudott róla, hogy potenciális kiugrás miatt vizsgálták, de Hülkenberggel ellentétben megúszta a büntetést.
A közönségszavazáson a nap versenyzőjének is megválasztott Bortoletót a menedzsmentjében részt vállaló Alonso is dicsérte a Magyar Nagydíj után – ahol egyébként persze mindent megtett, hogy maga mögött tartsa protezsáltját.
„Ő a nemzedéke legjobb újonca, ha angol lenne, ő szerepelne a címlapokon!” – mondta a spanyol a hungaroringi futam után.

Alonso gratulál Bortoletónak (Kép: Kym Illman/Getty Images)

