A mclarenes Lando Norris nyerte a Forma-1-es Magyar Nagydíjat csapattársa, Oscar Piastri és a mercedeses George Russell előtt. A McLaren párosa nagyot csatázott eltérő taktikákkal a futam végén, de ehhez az kellett, hogy az élről induló, majd negyedikként végző ferraris Charles Leclerc miatt eltérő stratégiát kövessenek.

A 70 körös futamra csak 19-en álltak fel a rajtrácsra, Cunoda Juki a bokszutcából eredt a mezőny után a Red Bull-lal. A többség közepes abroncsokon kezdett, az első tízből kivétel nélkül mindenki, az érdekességet Lewis Hamilton jelentette a 12. helyről indulva a Ferrarival, kemény Pirelliken.

A rajt sima volt, Charles Leclerc megőrizte a vezetést a Ferrarival, őt lekövette Oscar Piastri a McLarennel, de Lando Norris a másik papaja autóban a csúcsforgalom áldozata lett: George Russell (Mercedes) és Fernando Alonso (Aston Martin) is utat talált mellette. Hamilton visszaesett két helyet.

9 fotó

Norris Alonso mellett hamar visszaért, de beragadt Russell mögé. Érdekes volt viszont, hogy Leclerc kezdeti tempója ígéretesebb volt, mint Piastrié: öt kör után már közel 2,5 másodperccel vezetett a monacói. Volt néhány furcsaság az első körökben: egyrészt mindkét Kick Saubert kiugrás miatt elővette a versenyirányítás, másrészt Isack Hadjar (Racing Bulls) számolt be arról, hogy fáj a keze, mert kavics találta el az ujját.

A futam korai szakaszában hatodikként haladó Gabriel Bortoleto végül megúszta a kiugrás miatti büntetést, a korán gumit cserélő Nico Hülkenberget azonban elmeszelték, öt másodperccel büntették.

Előzési szempontból nem volt látványos az első tíz kör. Piastri hátránya – aki csapatával már arról diskurált, hogy egy kiállással is megoldható lehet a futam – 3 másodpercre nőtt, Norris pedig hiába volt közel Russellhez, előzni nem tudott. Max Verstappen futama is csendesen kezdődött: a holland csak hetedik volt Bortoleto mögött, Lance Stroll (Aston Martin) előtt a Red Bull-lal.

F1: Összeomlott a Ferrari, kettős McLaren-siker a Hungaroringen 6

Lando Norris (Kép: Clive Rose/Getty Images)

A 14. kör magasságában a középmezőny második fele belevágott a kerékcserékbe. Kérdeses volt, hogy pár körön belül az élen álló négyes is próbálkozik-e, de tekintve, hogy Leclerc és az ötödik Alonso között már közel 20 másodperc volt a különbség, nem volt kizárható. A legjobbak között egyébként 3-3 másodperc volt a differencia, leszámítva Norrist, aki Russellhez közelebb maradt.

F1: Összeomlott a Ferrari, kettős McLaren-siker a Hungaroringen 7

Gabirel Bortoleto, Max Verstappen és Lance Stroll (Kép: James Sutton – Formula 1/Formula 1 via Getty Images)

Leclerc érdekes taktikával próbálkozott, mintha szándékosan visszafogta volna a tempót, hogy az üldözők ne tudjanak üres térbe visszatérni egy esetleges kerékcsere után. Ez nem számította a McLarennél: Piastri a 19. kör elején új kemény gumikat kapott, egy körrel Verstappen kiállását követően. A bajnoki címvédő egyébként a mezőny végébe, Hülkenberg mögé került kiállása után.

Leclerc és Russell lekövette Piastrit, Norris azonban maradt a pályán és átvette a vezetést. Leclerc maradt az ausztrál üldöző előtt a csere után, még ha különbség le is csökkent kettejük között. Piastri érdemben nem is tudta támadni Leclerc-t, miközben a monacóinak át kellett fűznie magát Alonsón is – ezt a 22. körre megtette Piastri is.

F1: Összeomlott a Ferrari, kettős McLaren-siker a Hungaroringen 8

Charles Leclerc (Kép: Mark Thompson/Getty Images)

Látszott ekkor, hogy az élmezőnyből Norris minden bizonnyal az egy cserés stratégiát követi majd Alonsóval együtt, míg Leclerc, Piastri és Russell kétszer válthatnak abroncsokat. Russell a 26. körben talált utat Alonso mellett, de csak azt követően, hogy az előző körben hangyányit összeértek.

Verstappen a mezőny végéből szép előzésekkel próbált előretörni. Hülkenberget a sikánban, Pierre Gasly Alpine-ját a 2-es kanyarban kívülről előzte. Hamilton volt a soros. A 30. körben ez majdnem egy összeérésben csúcsosodott ki, melyet Hamilton a pálya elhagyásával került el. Verstappen így ment el és lett 1.1, majd Hadjar mellett egy újabb sikános előzéssel a 10.

Az élen közben Norris rótta a köröket, de Leclerc körönként bő egy másodpercet hozott rajta. A monacói valami miatt sokat bosszankodott a rádióban, de tempója látszólag rendben volt. A 32. körben vissza is vette a vezetést, miután Norris a bokszban járt. A brit a negyedik helyről kezdhette maratoni etapját.

Féltávnál Leclerc 1,9 másodperccel vezetett Piastri előtt, a harmadik Russell már 10 másodpercre volt az első helytől. Őt követte Norris (Leclerc-től 18 másodpercre), majd Alonso, Bortoleto, Stroll, Liam Lawson (Racing Bulls), Verstappen és Hamilton – utóbbi kerékcsere nélkül volt tizedik.

Nem sokkal féltáv után megkezdődött a második kerékcsere-kör is Franco Colapinto (Alpine) révén. Közben volt, aki még egyszer sem járt csapatánál – többek között Stroll is csak ekkor kapott először friss gumikat.

F1: Összeomlott a Ferrari, kettős McLaren-siker a Hungaroringen 9

Lance Stroll (Kép: Mark Thompson/Getty Images)

A 41. körben Leclerc végül másodjára is bokszba hajtott, hatalmas fékezéssel lassított le a monacói egy új szett kemény gumiért. Piastri vezetett így 9 másodperccel Russell és 11-gyel Norris előtt. Leclerc lett a 4. helyen a fogó, 7 másodpercről indult a lemaradása Norris mögött. Hamilton Leclerc után, a mezőnyből utolsóként cserélte le kemény gumijait.

Az ideiglenes dobogóról Russell a 44. körben kivált azok után, hogy ő is gumit cserélt. Közben Leclerc tempója nem volt combos, alig hozott valamit frissebb gumikon Norrison.

A 46. körben végül Piastri is kiállt másodjára a bokszba. Norris vezette a Magyar Nagydíjat, és előnye nem hogy fogyott, de még nőtt is Leclerc előtt, eddigre 7 másodpercre. A monacóit további szűk öt másodperccel lemaradva követte Piastri.

F1: Összeomlott a Ferrari, kettős McLaren-siker a Hungaroringen 10

Lando Norris (Kép: Rudy Carezzevoli/Getty Images)

20 körrel a leintés előtt megfogyatkozott a mezőny, Oliver Bearman gurult vissza a Haas garázsába sérült autójával. Közben Verstappen is letudta második kerékcseréjét, és a 9. helyről várta az események alakulását.

Leclerc tempója annyira visszaesett, hogy az 51. körben Piastri simán megelőzte a jóval lassabb Ferrarit. Kialakult a McLaren 1-2, Piastri pedig 8,5 másodpercről indította a rohamot Norris ellen. Leclerc kapcsán az sem volt biztató, hogy a negyedik Russell is 0,6-1 másodpercet hozott rajta körönként. A ferraris ki is borult, szerinte másképp kellett volna menedzselniük a meg nem nevezett problémákat.

F1: Összeomlott a Ferrari, kettős McLaren-siker a Hungaroringen 11

Oscar Piastri és Charles Leclerc (Kép: Joe Portlock/Getty Images)

Piastri az üres pályán viszont bekezdett, körönként 0,5-1,4 másodpercet faragott hátrányából. Az 58. körre 4 másodpercre olvadt a különbség. Ebben a körben ért Russell Leclerc mögé, a helycsere pedig végül a 62. körben történt meg, némi agresszív védekezéssel és összeéréssel. A pole-pozíciós lekerült a dobogóról – ráadásul védekezéséért később 5 másodperc büntetést kapott (noha az összképben ez aztán már nem számított).

Az élen is fokozódott a helyzet. Norris előnye kevesebb, mint 2 másodperc volt Piastri előtt, úgyhogy a Magyar Nagydíj utolsó körei igazi vb-csatát hoztak. Az utolsó öt körben Piastri DRS-t is nyithatott.

A futam utolsó szakaszában Gasly kapott még ütközésokozásért egy 10 másodperces büntetést, de ez nem sokakat érdekelt. Az élen álló meccs annál inkább. Piastri azonban nem tudott elég közel kerülni: a 69. körben hatalmasat vetődött, és épphogy nem ment Norrisnak az ausztrál a célegyenes végén. Egy lehetősége maradt volna a célegyenesben a bajnoki listavezetőnek, de ekkor már nem volt elég közel az élen állóhóz.

Lando Norris így megnyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat Piastri és Russell előtt. Leclerc a negyedik lett Alonso, Bortoleto, Stroll, Lawson, Verstappen és Andrea Kimi Antonelli (Mercedes) előtt. Hamilton nem szerzett pontot, ott ért célba, ahonnan rajtolt, a 12. helyen.

F1: Összeomlott a Ferrari, kettős McLaren-siker a Hungaroringen 12

A teljes eredménylista

A bajnokságok állása:

  1. Piastri – 284 p
  2. Norris – 275 p
  3. Verstappen – 187 p
  4. Russell – 172 p
  5. Leclerc – 151 p
  6. Hamilton – 109 p
  1. McLaren – 559 p
  2. Ferrari – 260 p
  3. Mercedes – 236 p
  4. Red Bull – 194 p
  5. Williams – 70 p
  6. Aston Martin – 52 p

A 2025-ös Forma-1-es szezon négy hét múlva a Holland Nagydíjjal folytatódik.