Idén rendezik a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat a Hungaroringen. 1986 óta sok víz lefolyt a Dunán, rengeteg változás történt mind itthon – akkor is, ha csak a pályát nézzük –, mind a sportágban, a legfontosabb dolgok azonban nem változtak. Az emberek akkor is és most is megőrülnek a nagy sebességgel száguldó versenyautókért, az azokat vezető pilótákért, és megőrülnek a magas helyszíni áraktól is.

Utóbbi minden évben slágertéma a modern időkben, de már a legelső Magyar Nagydíj környékén is sokat emlegették azt, hogy a pályán kapható ételek és italok milyen sokba kerülnek. Fellapoztuk a korabeli nyomtatott sajtót, az Arcanum Újságok archívumában kutatva pedig kiderült, a közönség már az F1-futam előtt háborgott a hungaroringi drágaság miatt.

Nagy pofon a főpróbán

A Hungaroringen 1986. augusztus 10-én rendezték az első Forma-1-es futamot, ám ahogyan idén is, úgy közel négy évtizeddel ezelőtt is tartottak próbaversenyt, hogy kipróbálják a létesítményeket, meg úgy általában azt, hogy tényleg minden flottul megy-e. Ebbe beletartoztak a büfék is.

Sebes Miklós, az Utasellátó Vállalat vezérigazgatója szerdai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a Belkereskedelmi Minisztérium az Utasellátót bízta meg a jelenleg még épülő Forma 1-es pálya, azaz a Hungaroring vendéglátásának megszervezésével.

A vezérigazgató elmondta, hogy – a külföldi tapasztalatokat is hasznosítva – igyekeznek igen magas színvonalon kialakítani a Hungaroring versenyein részt vevő közönség kiszolgálásának feltételeit. A tervek szerint mind a 6 szektorban lesz Utasellátó-bázis, egy-egy 55 x 35 méteres terület, ahol étellel, itallal, gyümölccsel, édességekkel, apró ajándéktárgyakkal állnak a vásárlók rendelkezésére.

Mintegy 2500 dolgozó vesz részt az élelmiszerek előkészítésében, csomagolásában. A helyszínen körülbelül ezren dolgoznak majd, közülük jó néhányan idegen nyelveket is beszélnek. A vállalat másodosztályú árakon kínálja áruit, s folyamatosan ellenőrzik is, nehogy a vevőket megkárosítsák. – Békés Megyei Népújság, 1986. április (41. évfolyam, 76-101. szám)

Drága és silány: botrányos büfével nyitott a Hungaroring 2

Az Utasellátókat az egész ország ismerhette. Valódi márkanév volt, komolyabb büféktől az étel- és italautomatákig ők gondoskodtak a vasútállomásokon és buszpályaudvarokon arról, hogy az utasok ehessenek-ihassanak. A kép 1985-ben Siófokon készült (Kép: Fortepan / UVATERV)

Az új pálya teszteléseként megtartott Béke és Barátság-kupa júniusi összecsapásai, a Formula Easter- és motorversenyek kb. 40 ezer nézőt vonzottak az új pályára, így ugyan a tömeg nem volt kritikusan nagy, de elegen voltak ahhoz, hogy alaposan próbára tegyék a mogyoródi infrastruktúrát. A MÁV égisze alá tartozó, a vonattal utazók etetésében-itatásában nagy tapasztalattal bíró Utasellátó büféi végül nem is nyerték el az emberek tetszését.

[…] Nem mondható el viszont ugyanez a büfékről, amelyekből kétszer annyi is kevés lett volna, s a közétkeztetés-itatás monopóliumával rendelkező Utasellátó is alighanem pályacsúcsot állított fel: egy, azaz egy darab „Rundbrötchen mit gyulaer-wurst, paprika”, vagyis kolbászos szendvics 17 forintért volt kapható, ha győzte az ember a sorállást, s ellankadt egy szimplával, amit természetesen dupla feketeként árultak, tíz forintért csaphatta be magát. – Dunaújvárosi Hírlap, 1986. június (31. évfolyam, 44-51. szám)

Ami az ellátást illeti, bőviben voltunk a büféknek, de a választék hagyott némi kívánnivalót. Az árakat viszont maximálták, így például egy pohár üdítő nem kerülhetett többe 5 forintnál. A filléres műanyag pohárért mégis elkértek 3,50-et. Volt, aki gondoskodni akart saját ellátásáról, ezért degeszre tömött elemózsiás táskával, érkezett a bejárathoz. A mindig szomjas gyerekekre gondolva a táskából nem hiányoztak a literes üdítők sem. Az üvegeket az éber ellenőrök nem engedték be a pálya mellé. – Autó-Motor, 1986. július-december (39. évfolyam, 13-24. szám)

Változások a zajos kritikák után

Mivel gyakorlatilag mindenki egy emberként szidta az ellátást – beleértve a minőséget, az árakat és a különféle büfés trükközéseket –, nem lehetett kérdés, hogy változtatni kell, különösen úgy, hogy ezúttal még többen jönnek külföldről.

Nem kevés kritika érte az Utasellátó Vállalatot azért, hogy a Formula-1-versenyek főpróbájának is tekinthető BBK-futamokon az áraik néhol több izgalmat okoztak a nézőknek, mint maga a verseny. Nos, a valódi versenyen is az Utasellátó gondoskodik majd a nézők enni-innivalójáról, s ezúttal ígéretük szerint mindent elkövetnek azért, hogy ne érje szó újra a ház elejét…

A vállalat a pályán és a pályától 500 méteres körzeten belül kizárólagos joggal kapta meg az élelmiszer, üdítő és trafikáru értékesítési jogát (árusaik jól megkülönböztethető öltözékben dolgoznak, így mindenki, aki másként fest, engedély nélkül méri a szotyit, tökmagot, lángost…). A Formula-1 nézőinek zökkenőmentes ellátásáért mintegy 1200 vállalati munkatárs dolgozik majd, beleértve a 25 értékesítősátor, a gurulóbüfék, mozgóárusok, élelmiszerdepó, hűtőkocsik személyzetét is. A folyamatos (és friss) élelmiszer-ellátást rádiókapcsolat segítségével biztosítják; az áru nagyobb része éjszaka érkezik majd a raktárakba, a többit folyamatosan szállítják ki igényektől függően a hűtőkocsik.

Az Utasellátó a versenyre csak habtálcán, fóliával előre lezárt egységcsomagban hozza forgalomba az ennivalót, italféléből kizárólag alkoholmentes, és nem üvegbe töltött üdítőket lehet majd kapni. Cukrászáruból 11, meleg büféáruból (virsli, kolbász) 4, hideg büféáruból 16, egy- és többszemélyes úti csomagból 3-féle kerül a pultokra. Tízféle hűtött üdítőital, valamint tejtermék, zöldség, gyümölcs, jégkrém, cukorka, csokoládé, trafikáru egészíti ki a választékot. Ami az árakat illeti, ezek (tetszik, nem tetszik) a Belkereskedelmi Minisztérium rendeletében meghatározott II. osztályú kategóriába tartoznak. A vállalat illetékesei és a kereskedelmi ellenőrzéssel egyébként is foglalkozó szervek próbavásárlással védik majd a vásárlók érdekeit. Valamennyi árus és kiszolgálóhely a pálya nyitásától kiszolgálja a vevőket, s ha pénzváltásra nem is vállalkozhatnak, elegendő visszaadható aprópénzt tartanak maguknál a zárás pillanatáig. – Ötlet, 1986. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)

Drága és silány: botrányos büfével nyitott a Hungaroring 4

Már 1986-ban is korlátozták, miből mennyit vihetnek be a nézők a Hungaroringre (Kép: Fortepan / Glósz András)

Jogos volt-e a panaszkodás?

A lap egy árlistát is közölt az elérhető ételek egy részéről, külön kiemelve, hogy sem a csomagolásért, sem a pohárért nem kell külön fizetni, mint a BBK-versenyen.

  • Csokis nápolyi (79 g): 8 Ft
  • Piskótatekercs (3 x 80 g): 22 Ft
  • 1 pár főtt virsli mustárral, zsemlével (100 g): 25 Ft
  • Főtt debreceni mustárral, zsemlével (110 g): 25 Ft
  • Hot dog: 16 Ft
  • Hamburger: 25 Ft
  • Kávé műanyag pohárban, keverővel, cukorral: 9 Ft
  • Tartós tej (1 liter): 15 Ft
  • 2 zsemle gyulaival, zöld paprikával: 22 Ft
  • 1 személyes úticsomag: (csemege szalámi, Balaton sajt, 2 db zsemle, 1 piskótatekercs, 1 zöld paprika, 1 Sió üdítő, 1 Higi kendő): 60 Ft

Hogy ezt tudjuk mihez viszonyítani, idetesszük, hogy 1986-ban a havi átlagbér bruttó 6435 forint volt. Az összevethetőség kedvéért számoljunk étel- és italadagokat: ebből az átlagbérből a Hungaroring első évében

  • 402 hot dogot
  • 257 hamburgert
  • vagy 715 kávét vehettek volna a nézők.
Drága és silány: botrányos büfével nyitott a Hungaroring 5

Rengeteg emberre kellett készülnie a büféknek (Kép: Fortepan / Urbán Tamás)

És most nézzünk friss árakat a 2024-es hétvégéről: a tavaly rendezett 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjon hot dogot 2700, hamburgert 3500, míg kávét 1300 forint alatt nem talált az ember. Ezekhez az árakhoz jön a 2024-es bruttó átlagkereset, 727 700 forint, a matek pedig ugyanaz. Így kaphatott volna a Magyar Nagydíjra kilátogató a havi béréért

  • 269 hot dogot
  • 207 hamburgert
  • vagy 559 kávét.

Egyértelmű tehát, hogy az első Forma-1-es Magyar Nagydíjra kilátogatók olcsóbban ehettek-ihattak kint a pályán, mint azok, akik tavaly látogattak a büfékbe.