Bár 2025-ben a nyár kellős közepére húzták, a vasárnapi Belga Nagydíj újra csak esőt hozott, a spái csapadék pedig a futam jelentős csúszását okozta – az eredetileg kitűzött 15 órás rajt helyett 16.20-kor indult el hivatalosan a mezőny, akkor is a biztonsági autó mögött, hogy négy SC-kört követően gurulórajttal kezdődjön a futam az addigra már-már száraz pályán.

Az első körben előző, majd a vezetést csapattársa és fő bajnoki riválisa, Lando Norris előtt megőrző Oscar Piastri győzelmét hozó verseny leintése után többek között a red bullos Max Verstappen (4.), valamint a bokszutcából rajtolva a 6. helyig kapaszkodó ferraris Lewis Hamilton is arról beszélt, hogy a versenyirányítás túl sokáig várt.

A Motorsport.com áttekintése alapján a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) az eső kapcsán nagyon igyekezett elkerülni a 2021-es, botrányos, valós verseny nélküli futam ismétlését, ám épp ez hozta az eseménytelen nagydíjat.

A szakoldal szerint a hosszas csúsztatás mögött több, akár egymásból következő ok állt. Az FIA állítólag szerette volna délután 3-kor elengedni a mezőnyt, a biztonsági autó mögötti körön – ami normál eljárás ilyen körülmények között – azonban a versenyzők visszajelzései alapján egyértelműen az rajzolódott ki, hogy a felverődő permet miatt a látási viszonyok nem teszik lehetővé a versenyzést.

Ekkor előkerült a piros zászló, és bár a versenyirányítás akár 10 perc után is elindította volna a versenyt, a rajtprocedúrára vonatkozó előírások alapján az újabb start bejelentését is eleve 10 perccel korábban kell megtenni, ám az előrejelzések további esőt jósoltak, ami lehetetlenné tette ezt a megoldást.

F1: Ezért csúszott annyit a Belga Nagydíj rajtja 3

Kép: Jakub Porzycki/NurPhoto

Felmerülhet, hogy Spában élt-e, érvényes volt-e a 3 órás maximális versenyidőtartam, de mint utólag kiderült, az csak a biztonsági autó lámpáinak esetleges zöldre váltásától kezdett volna ketyegni, így a mostani piros zászlós megszakítás még nem számított bele ebbe az időbe, ilyen tekintetben nem volt nyomás a versenyirányításon, ugyanis hivatalosan el sem indult a futam.

A rajt jelentős elodázása persze hátrányba hozta azokat a pilótákat/csapatokat, akik és amelyek a (részben) vizes versenyre hangolták az autót, tervezték a stratégiát, ám ez mit sem számított, hiszen nem indult el a futam.

A versenyirányítás hivatalos álláspontja szerint 30 percig tartott a piros zászlós megszakítás, amelyet követően további kis kivárás után 16 órától az orvosi autó mérte fel a viszonyokat. A sofőr, Alan van der Merwe visszajelzései alapján további kivárásról és munkagépes takarításról döntöttek, így a „tízperces” jelzés csak 16.10-kor mehetett ki, a mezőny pedig 16.20-kor hagyta el a bokszutcát.

A Motorsport.com cikke szerint eredetileg csak 2 kört mentek volna az autók a safety car mögött, ám a Kemmel-egyenesen még így is túl nagy volt a felverődés, ezért egy újabb kört adtak ehhez. A negyedik biztonsági autós kör aztán más okból jött: a versenyirányításnál idő kellett annak eldöntéséhez, hogy álló vagy repülő rajttal induljon-e el az igazi küzdelem – végül az utóbbi mellett döntöttek a rajtrácson továbbra is meglévő pocsolyák miatt.

F1: Ezért csúszott annyit a Belga Nagydíj rajtja 4

Mire jó az esőgumi? (Kép: Jakub Porzycki/NurPhoto)

Így kaptunk egy, az addigra már napos időben igen gyorsan száradó versenyívet, valamint igen kevés – bár az élen igen fontos – pozíciócserét hozó futamot. És hogy miért nem mentek az autók a kék jelzésű, „extrém esős” Pirelliken? Azokon ugyan nagyobb esőben is jobb lenne a tapadás, de még több vizet vernek fel, tovább rontva a látási viszonyokat, azaz még inkább a versenyzés „ellen” dolgoznak.