Meglepő fordulattal Otmar Szafnauer vásárolhatja fel az Alpine Forma-1-es csapatát – értesült róla a RacingNews365.com.

A félig román, félig amerikai szakember évtizedeken át dolgozott a Forma-1-ben, illetve annak közvetlen közelében, de csak akkor került be a köztudatba, amikor 2009 októberében kinevezték a Force India csapatfőnökének. Egészen 2021 végéig irányította az időközben egy tulajdonos- és két névváltáson átesett, akkor már Aston Martin néven futó gárdát, majd az Alpine-hoz igazolt át. Az enstone-i csapatnál azonban nem maradt sokáig, ugyanis 2023 nyarán, alig másfél év után váltották le a csapatfőnöki székből.

Kirúgása után sem tétlenkedett Szafnauer, aki az utóbbi hetekben jelezte, hogy kapcsolatban áll egy észak-amerikai befektetőkből álló konzorciummal, melynek segítségével indítana egy tizenkettedik csapatot a Forma-1-ben. Csakhogy a királykategóriába manapság nehezen engedik be az új alakulatokat, amit jól mutat a Cadillac példája is: az amerikaiak addig nem kaptak zöld utat, amíg az Andretti-család privát csapatáról volt szó.

Volt főnöke kezébe kerülhet az F1-es csapat 1

Otmar Szafnauer a múlt hétvégi Osztrák Nagydíjon is megfordult a Forma-1-es paddockban. (Fotó: Jakub Porzycki/NurPhoto/Getty Images)

Mivel ez alapján úgy tűnik, hogy akár éveket kell várni a mezőny további bővülésére, Szafnauer a mögötte álló befektetői körrel a gyorsabb megoldást választhatja, ami egy már meglévő csapat megvásárlását jelenti. Ez a csapat lehet az Alpine, aminek egyébként sem áll jól a szénája, és nemcsak az idei harmatos teljesítménye miatt, de a sokadik vezetőváltás, illetve a Mercedes-motorokra 2026-ban történő visszatérés is kiváló tükrözi az enstone-iak megtépázott helyzetét.

Szafnauer először tavaly kereste meg szándékával a korábbi munkaadóját, ám annak akkori vezérigazgatója, Luca de Meo elutasította az ajánlatot. Azóta De Meo is távozott a Renault-csoport éléről, így további változásokra van kilátás az Alpine fedélzetén, aminek pillanatnyilag magas rangú irányítója sincs, aki adott esetben a hasonló horderejű kérdésekben döntést hozhatna.

Az elmúlt hónapokban csapatfőnöke sem volt az Alpine F1-es együttesének. Oliver Oakes május eleji távozása után – aminek hátterében testvéri visszaélési ügye áll – a tanácsadóként reaktivált Flavio Briatore vette át a csapatvezetői feladatokat, és egészen az új főnök, Steve Nielsen szeptemberi érkezéséig marad informálisan a csapat élén.