A Forma-1-ben mindig jó dolga van annak, aki a többiek előtt jár, de Zak Brown esetében ez különösen igaz. Ellenben az alulteljesítő Ferrari miatt veszélybe kerülő Frederic Vasseur-rel, a pilótáját féltő Red Bull-főnök Christian Hornerrel, vagy a pilótapiaci kalamajkába mindig belekeveredő Toto Wolff-fal, neki tényleg csak kellemes gondjai vannak.
A McLaren fél kézzel már fogja a 2025-ös konstruktőri trófeát, az egyéni bajnoki címre pedig Lando Norrisnak és Oscar Piastrinak egyaránt van még esélye. Kérdéses azonban, mit tesz a csapat annak érdekében, hogy tutira behúzzák 2008 óta első bajnoki címüket.
Ami a jövőbeli izgalmakat illeti, Brown jó hírrel szolgált: szabad a csata a két pilóta között. “Versenyezhetnek keményen egymás ellen, de az legyen tiszta, és próbáljanak minél több pontot szerezni a csapatnak. Innentől fogva rajtuk múlik, ki végez előrébb” – mondta az amerikai, aki szerint izgalmas volt az osztrák összecsapás is. “Mindenki ezt akarta látni – végre, egy epikus csata!” – lelkendezett.
Noha a történelmi példák ennek ellentmondanak, Brown szerint az ilyen találkozók nem fognak Norris és Piastri közé éket verni úgy, mint pl. egy évtizeddel ezelőtt azt Lewis Hamilton és Nico Rosberg között láthattuk a Mercedesnél. “A kapcsolatuk fantasztikus. Rengeteg időt és energiát áldoztunk a csapat felépítésére, és az, hogy ilyen a csapat kémiája, a pilótáknál kezdődik. Láthattuk, hogyan kezelték Kanadát, hogyan fegyelmezték magukat. Nem látom, miért ne csatázhatnának egészen a szezon végéig. Győzzön a legjobb, és biztos vagyok, hogy a végén kezet ráznak és gratulálnak egymásnak” – fejtette ki a csapatfőnök.
