Lewis Hamilton és Brad Pitt négy évvel ezelőtt fogott össze, hogy produceri bábaskodásuk mellett az Apple TV támogatásával, a Forma-1 segítségével összehozzanak egy kortárs F1-es játékfilmet.
A néhány éve a Top Gun: Maverickkel óriási sikert arató Joseph Kosinski rendezésében végül egy, a hardcore rajongóknak talán nem meggyőzős, de a szélesebb közönség és a kritikusok tetszését elnyerő nyári blockbuster, az F1 – A Film a múlt héten debütált a mozikban világszerte, és egyelőre úgy néz ki, sikerről is van szó.
Manapság már az csoda, ha folytatás, előzménytörténet, remake helyett egy eredeti alkotás közönségsikert arat, ugyanakkor rögtön jön is a kérdés, hogy lesz-e újabb fejezet, hiszen Hollywood szereti szárazra fejni a teheneit.
Silverstone-ban természetesen Hamiltont is megkérdezték a lehetséges folytatásról.
„Hát, szó szerint épp csak elkészült a film, egyelőre a legkevésbé sem gondolunk folytatásra” –jelentette ki a hétszeres világbajnok. „Négy évig készült, hatalmas munka volt, főleg Joe [Kosinski – a szerk.] számára. A készítők távolt voltak a családjaiktól, gyerekeiktől. Jobb, ha csak hagyjuk magát kiforrni. Egyszerűen élvezzük!”
„A legtöbb folytatás amúgy is rosszabb az eredetinél, szóval ha valahai is nekiállunk egy újabb résznek, akkor rá kell szánnunk az időt, hogy az még jobb lehessen, mint a mostani film” – folytatta.
A Ferrari pilótája hozzátette, hogy Hollywoodba is magával vitte az F1-es munkamódszereket:
„Nem tudom, csináltak-e már ilyesmit korábban, de én kértem, hogy tartsunk értékelő megbeszélést, briefinget. Nézzük át, mit csináltunk, mit lehetett volna jobban. Nem tudom, szokás-e az ilyesmi a filmiparban, de az is új dolog volt számomra.”
A 200-300 millió dollár közötti ráfordítással készült mozifilm globálisan 144 millió dolláros (49 milliárd Ft) bevétellel nyitott, a hollywoodi matek szerint ennek bő négyszeresét, bő 600 millió dollárt kellene hoznia, hogy nullszaldós legyen – persze az Apple-nek már a közönségsiker is győzelem, ez az eddigi legerősebb produkciójuk, ahogy az F1 sem fog sírni, ha a kassza nem cseng hangosan, de ezzel együtt is szereznek néhány millió új nézőt.


